EST. 2002

‘”A tehetséges ember sem viszi sokra szorgalom nélkül'”

Képek: Foto Sapiens, Polónyi István

Chrobák János motorversenyz? neve ismer?snek csenghet a kétkerek?ek szerelmeseinek. Magyarország egyik legtehetségesebb és legsikeresebb gyorsasági versenyz?jeként tartják számon. Sok helyen sokféle cikk jelent már meg róla els?sorban az éppen aktuális versenyek kapcsán. Bár a pálya közeli motorosok tudják, hogy segít?kész, barátságos és jófej, a nagyközönség kevésbé ismerheti mint magánembert. Sokszor beszélgettünk már, így szívesen számolt be arról is, mit csinál hétköznapjaiban, illetve milyen lehet?ségekkel, elvárásokkal indult neki a 2014-es szezonnak. A 2012-ben Alpok-Adria és Magyar Bajnok motorosnak az akkori csapatával történt konfliktusok miatt tavaly félbe kellett hagynia a szezont, így az is nagy kérdés volt, idén viszontláthatjuk-e a pályán.

Jani Vaslaki Timi kérdéseire válaszolt.

Melyik csapatnál és mivel versenyzel az idén?

Privát csapathoz tartozom, egészen pontosan a Paksi Autó és Motorsport Egyesület tagja vagyok, náluk van kiváltva a licenszem. A versenypályára, vagyis a versenyekre egy baráti, támogatói csapattal érkezem, akik mindenben segítenek. A kerékcserét?l a motor körüli tennivalókon keresztül az utazásig mindenki mindenb?l kiveszi a részét, ezért nagyon hálás vagyok és külön köszönettel tartozom. Ett?l függetlenül, ha úgy alakul, akkor én is szívesen kicserélem például a kereket. Ami a motort illeti, idén egy 2014-es Triumph Daytona 675R-rel versenyzem.

Közismert rólad, hogy gyorsan alkalmazkodsz, legyen szó motorról vagy pályáról. Az eddigi tapasztalataid alapján mit gondolsz az új Triumphról?

Els? nekifutásra tetszik a motor. Keskeny, fordulékony a váz. A háromhengeres blokk elég nyomatékos és jóindulatú. Mivel ez az R-es változat, gyárilag Öhlins futóm?vel és Brembo fékkel van szerelve. A futóm?vet egy kicsit a pályára, illetve a stílusomra kell még hangolni, ami folyamatban van, egyel?re az ismerked? fázisban vagyunk, de a tegez?désig már eljutottunk.

Chrobák János

Milyen bajnokságban indulsz az idén?

Az idei évben az Alpok-Adria és az IMRC-nek nevezett Nyílt Nemzetközi Bajnokság van célba véve, melyben értékelik a Magyar Bajnokságot is.

Kik a szponzoraid?

Örülök, hogy van lehet?ségem egy ilyen kérdésre válaszolni. Az idei évben két f? támogatóm van, a Triumph Budapest, akikt?l többek között a versenymotoromat is kapom, illetve az IPONE olajok magyarországi forgalmazója, a Motor-Parts motoros bolt. Továbbá a MarketProg Kft., a Colony Cool Kft., a Daráló-Aprító Kft. is hozzájárul az idei évemhez. A Zenith Racing (Öhlins) segít a futóm?vem mindenfajta beállításában, szervizelésében, illetve van még néhány barát, akik amiben tudnak, támogatnak.

Milyen célt t?ztél ki magad elé az idei évre?

Mivel versenyz? vagyok, szeretném minden versenyen a lehet? legjobb eredményt elérni. A cél, hogy az év végi értékelésben el?kel? helyen végezzek. Szeretném a 2012-es évben elért eredményemet megismételni, (Alpok-Adria és Magyar Bajnok) amiért minden t?lem telhet?t meg is teszek.

Létezik a mondás, miszerint “minden sikeres férfi mögött er?s bástyaként egy n? áll”. Tudomásom szerint hat éve komoly párkapcsolatban élsz. A barátn?d hogy viseli az állandó versenyzést, a körülötted történ? eseményeket?

Ez egy igen jó kérdés, talán ?t kellene megkérdezni, mert én csak a saját szemszögemb?l látom a dolgot. Annyi biztos, hogy a kapcsolatunk elején könnyebben viselte. Azt tudni kell, hogy nálam szinte minden a motorozásról szól, de mivel sajnos az itthoni körülmények között semmi nem megy simán, rengeteg energia- és id?ráfordítás szükséges ahhoz, hogy versenyezni tudjak, így kevesebb id? jut magunkra. Persze sok mindenben támogat, örül a sikereimnek, segít, vagy vigasztal, ha nem úgy jön össze valami, de tény, hogy ez az egész nekem jelent jóval nagyobb örömet és szórakozást.

Chrobák János

Mivel töltöd a hétköznapjaid?

Igen változatosak tudnak lenni a hétköznapjaim. Van, amikor egész nap kocsiban ülök és a sof?ri munkámat teljesítem. De van, hogy motoros pályán tevékenykedem egész nap. Illetve ha közeledik egy verseny, akkor ott rendesen össze tudnak s?r?södni a dolgok, akkor mindig van rohangálás még az utolsó pillanatban is.

Technikai sport lévén valóban rengeteg energiabefeketetés illetve pénz szükséges ahhoz, hogy versenyezz. Ha nem tévedek, nagyon sok nehézséggel, az akadályok legkülönfélébb fajtájával találkoztál már a pályafutásod során. Mi motivál még mindig arra, hogy újra és újra motorra ülj?

A versenyszellem és természetesen a siker is. Ha valamit csinálok, azt szeretem jól csinálni. Egyszer?en szeretek versenyezni. Ha csak gokartozni megyünk el a testvéremmel, ott is komoly harc van, ott is a versenyé a f?szerep. És persze mindig jókedv?en, boldogan jövünk el, még akkor is, ha épp a földbe döngölt a gokart pályán. Mivel a motorozást élvezem, hál’ Istennek egész szép eredményeim is voltak, illetve vannak is, így ez is motivál a versenyzésre.

Mi az álmod, melyik versenysorozatba szeretnél még az aktív motoros pályafutásod alatt eljutni?

Egyre inkább kezdem reálisan látni a dolgokat, a világot, sz?kül a kör. Továbbra is nagy álmom egy világbajnokság. 2011-ben volt szerencsém a Team Tóth színeiben egy Supersport VB futamon elindulni Brnóban. Igaz, eléggé balszerencsésen sikerült, de nagyon élveztem. Szóval abban a sorozatban egy teljes szezont nagyon szívesen végigcsinálnék.

Chrobák János

Talán nem mindenki számára közismert, hogy 2008 el?tt tíz évet kihagytál a motorozásból. Mi volt ennek az oka?

Anyagi okok miatt hagytam ki azt a tíz évet. Gyerekkoromban nyolc éven keresztül motoroztam, amikor még elérhet?ek voltak a szükséges eszközök, illetve apukám nagyon sok kiadást meg tudott spórolni a saját keze munkájával. Mikor 13-14 éves lettem, a gyerekmotorozás épp egyik hanyatló korszakát élte, és a feln?tt 125-ös special kategóriára kellett volna váltanunk. Itt viszont már olyan mértékben megn?ttek a költségek, hogy ezt nem tudtuk finanszírozni, itt már nem lehetett házilag épített versenymotorral versenybe szállni.
Mivel ekkor már több éve fociztam is, a focit volt muszáj választanom, hiszen jóval elérhet?bb volt anyagilag. Akkor nem bántam, hiszen sikeresnek mondhattam magam a futballban is. A klubcsapatomban sok szezonban csapatkapitány voltam, és a korosztályos magyar válogatottba is bekerültem. Játszhattam EB selejtez?kön, ahol ki is jutottunk az EB-re, sok szép élményem van abból az id?szakból is. Kés?bb a munka miatt máshogy alakult, illetve lehet?ségem lett ismét motorra ülni, emiatt a fociról visszaváltottam a kétkerek? járgányokra. Ezt sem bánom egy percig sem, mert nagyon élvezem!

Ennyi év kihagyás után rögtön magyar bajnok lettél.Szerinted mennyit számít a tehetség, mennyit a szorgalom és mennyit a technika?

Ez a három dolog teszi ki az egészet. Amennyiben ez szépen összeáll, akkor jók az esélyek. A tehetség az egy adottság, amit meg kell becsülni, és ha lehet, ki kell használni. A szorgalom már saját magunkon múlik. Ha kevésbé tehetséges valaki, akkor azt szorgalommal még lehet pótolni valamilyen szinten. A tehetséges ember sem viszi sokra szorgalom nélkül. A technika is nagyon sokat számít, de csak egy bizonyos szint után. Ott viszont tényleg elengedhetetlen. Ha a motorozásnál maradunk, akkor például egy kezd? motoros egy széria motorral könnyebben tud motorozni, mint egy kihegyezett géppel. Viszont amikor elértünk egy szintet, amikor a széria motor lehet?ségeit kimotoroztuk, onnantól elengedhetetlen a technika, azzal lehet a motor határait kitolni.

Ha visszamennél az id?ben, mit csinálnál másképp?

Ez egy igen jó kérdés, nehéz rá válaszolni. De nem panaszkodom, eddig igen mozgalmas és változatos életem van. Ami rossz döntést hoztam, azok szerencsére javíthatóak, és ami a lényeg, tanulok bel?lük. Szóval szerintem semmit nem csinálnék máshogy, jó ez így, ahogy van.

A hétvégén a Pannónia Ringen folytatódik az IMRC sorozat, ami a Magyar Bajnokság is egyben.
Hajrá, Jani! Sok sikert a Triumphfal!

ugrás fel