A Ducati július 30-án juttatta el hivatalosan az ún. operatív fenntartási
tervét az Apriliának, melyben azonnali pénzügyi támogatásról is szó esett,
hogy a noaleiek gyártásában ne legyen semmi fennakadás és a gyár viszonylagos
nyugalomban m?ködni tudjon. Válaszként, már rögtön másnap az Aprilia elnöksége
nemet mondott a tervezetre, ráadásul a jöv?ben mégsem kíván kizárólagos tárgyalásokat
folytatni a Ducati Motor Holdinggal a csoport többségi tulajdonának értékesítésér?l.
Az SBK Brands Hatch-i Európa Nagydíján tartózkodó Ducati-vezérkart meglepte
a dolog, és Angliából tájékoztattak: tudomásul veszik a döntést, de nem kívánnak
változtatni az ajánlatukon. Federico Minoli, a bolognai gyár elnöke egy
Angliában adott interjúban azt mondta, az Aprilia jelenlegi döntése ellenére
nem érzi azt, hogy a noaleiek elutasították volna a Ducatit. "Igazság
szerint számítottunk erre, mivel több gyár is érdekelt a vételben. Az Aprilia
csoport vezet?inek igen nehéz volna folytatni a tárgyalásokat velünk anélkül,
hogy a többi ajánlatot meg ne vizsgálnák."
Az igazán meglep? fordulat azonban a korábban odaígért kizárólagos tárgyalási
jog megvonása a Ducatitól. "Nehéz megérteni, hogy mi történt"
így az elnök. "Ami rögtön az ember eszébe juthat, az az, hogy hogy valamilyen
módon mégis eljutott a címzetthez egy másik társaság ajánlata, ami lehet, hogy
magasabb (de nem szükségszer?en jobb) a miénknél."
A Ducati ezen a ponton védeni fogja saját érdekeit, az Aprilia csoportnak eljuttatott
operatív terven pedig "egy vessz?t sem változtat", ígéri a presidente.
Arra a kérdésre, hogy hasonló játszódik-e le most, mint annak idején a Moto
Guzzi megkísérelt megvételekor, Minoli helyeselt: "Igen, akkor is olyan
ajánlatot tettünk, ami a legjobbnak t?nt, ami a legközelebb volt a Guzzi valódi
értékéhez, de az Aprilia akkor többet ígért. Aztán kés?bb láttuk, mi lett
bel?le."
Kapcsolódó cikkeink |
A Ducati-Aprilia pólus |
Ducati-Aprilia pólus? |
Képben a Piaggio is |
Legutóbbi hozzászólások