EST. 2002

A húszmillió dolláros Triumph

Andy Warhol 1966-os szitanyomata, melynek címe egyszer?en ‘Marlon’, rajta az ifjú Brando a maga szívdögleszt? valójában egy Triumphon, a The Wild One (A Vad, 1953) cím? film forgatásán. A pop art stílus atyja, Warhol a motoros filmm?vészet egyik legismertebb portréját készítette el, amelynek becsült értéke 20 millió dollár körül mozog – legalábbis ennyire taksálja a Bloomberg szerz?je annak apropóján, hogy a nyomat novemberben a Christie’s New York-i árverésén licit tárgyát képezi.

Brett Gorvy, a Christie’s aukciósház elnöke, világháború utáni és kortárs képz?m?vészeti szakért? szerint a Bloomberg becslése ‘összhangban van a piac jelenlegi helyzetével Warhol m?vei tekintetében.’ Ezzel összecseng, hogy idén májusban a Sotheby’s aukcióján 37 milliót adtak egy Elvis-portréért Warholtól, 2008-ban pedig a Christie’s 32 és félmillióért adta el ugyancsak Brandóról a ‘Double Marlon’ cím? vásznat rajta két képpel a színészr?l.

 

A mostani m?tárgy egy 104×117 cm-es nyomat, Donald L. Bryant gy?jteményéb?l származik, aki érdekes módon éppen a Christie’s-nél tett szert rá, ötmillióért. Négy ugyanolyan méret? kép létezik, de ezek közül ‘ez van a legjobb állapotban, a tinta nagyon jól áthatolt a teljes felületen, ett?l különösen világos a kép’.  ‘Marlon’ november 14-én kerül kalapács alá, és jó eséllyel az egyik (ha nem a) legértékesebb Triumph-fal kapcsolatos ereklye lesz.

ugrás fel