Shinya Nakano a hatodik helyr?l indulhatott vasárnap, ez egyben az
együttes történetének legjobb kvalifikációs eredménye: a japán végül tizenkettedikként
zárt. A kevésbé rutinos Hofmann is megvillantotta oroszlánkörmeit az
id?mér?k alatt: maga a verseny már inkább balszerencsésen sikerült a német rossz
rajtja, majd bukása miatt.
"Sajnálom Alexet, hiszen csupa szépet és jót mutatott be az edzések
alatt, nagyjából olyan körid?ket futott, mint Shinya, és sokáig úgy t?nt, hogy
ponttal távozik Dél-Afrikából" kommentálta a történteket Harald Eckl,
aki egykor maga is pilótája volt a gyorsasági világsorozatnak. "Az ? kálváriája
a szombati esésével vette kezdetét. A futam alatt a gyenge rajtot szerette volna
orvosolni, és miért is ne, becsúszott egy hiba."
"Nakanóé nagyon szép teljesítmény. Szinte álomszer? volt számunkra
a pénteki és a szombati id?mér?, sejthet? volt, hogy bajosan sikerül majd megtartani
az ott elért helyezéseket verseny közben. Elvileg beleférhettünk volna az els?
tízbe, kevés híja volt: ezúttal nem váltak valóra a vágyaink. A tél folyamán
minden csapat nagyot lépett el?re, köztük mi is. Hogy köztünk és az élmez?ny
között még mindig ugyanakkora a különbség, mint volt, ez csak azt példázza,
hogy mennyire er?s ez a bajnokság. Készülünk a további Nagydíjakra, f?leg a
jerezire, ahonnan biztató teszteredményekkel távoztunk legutóbb" mondta
Harald Eckl.
Legutóbbi hozzászólások