EST. 2002

A második napon is remekül ment a Team Toth

A tegnapi sikeres kezdés után töretlen a csapat lendülete, hiszen a mai, második tesztnapot is kit?n? eredményekkel zárták. Az égiek kedden is nagyon kegyesek voltak a Supersport Világbajnokság mez?nyéhez és szikrázó napsütést varázsoltak a fest?i környezetben fekv? Phillip Island-i versenypálya fölé. Már a délel?tti edzésen látszott, hogy a fiúk és Hondáik kit?n? formában vannak, hiszen mindketten szépen javítottak hétf?i legjobbjukon.

Németh Balázs egy tizedet hozott 1’36.1-es idején és mindössze 77 századmásodperc választotta el attól, hogy eredményét 1’35-re faragja. Balu a 8. helyen végzett a mai els? ‘körben’. Tóth Imi sem volt rest és nem kevesebb, mint 8,2 tizedet javított hétf?i legjobbján, így a 11.-ként zárta a délel?tti edzést. Délutánra Balázsnak sikerült további 2 tizedet javítania, egészen 1’35.873-ig tornászva le köridejét. Iminek délután ugyan nem sikerült a javítás, de tartósan motorozta a reggeli legjobbjához közeli id?ket.

„Nagyon pozitívan zártuk ezt a két napot! Mindkét fiú több gumit is kipróbált. Vannak új fejlesztés?ek is, de volt köztük olyan, ami nem reagált túl jól a terhelésre. Balázs jó eredményei miatt komolyabb változtatást nem eszközöltek a beállítások terén, némi finomítással pedig sikerült is tovább gyorsulnia. Imiék tegnap a csillapítás puhítása felé indultak el, de ez nem bizonyult megfelel? iránynak. A mai napra ezért visszakeményítették a futóm?vet. Ez be is vált, hiszen a második edzésen is végig a 12. hely környékén állt, de a véghajrában 2 helyet visszacsúszott. Ennek ellenére nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel, hiszen az összesített listán a 9. és 14. helyen állunk, ami, úgy gondolom, er?s kezdésnek mondható.’

‘Mindkét fiú majd’ 110 kört motorozott, ami elegend? felkészülést biztosít a futamhétvégére. Mindemellett jól el is fáradtak ebben a két napban, de szerencsére most újabb két nap áll rendelkezésükre, hogy regenerálódjanak. Nem kevésbé a motoroknak, melyeket ez alatt a két nap alatt fognak felkészíteni. Imi is és Balu is az Almeria-ban használt blokkokal ment a teszten, annyi különbséggel, hogy Balázsé fel lett újítva az óta. A futamra mindketten frissen tunningolt új blokkot kapnak majd, melyek reméljük, hogy nem hagynak cserben minket! És bár nagyon kellemes az otthoni hideg után ez a kánikula, de a futamra reméljük, pár fokot csökken majd a h?mérséklet!” – összegezte id. Tóth Imre csapatf?nök az eseményeket.

Supersport, második tesztnap

1 23 Parkes B. (AUS) Honda CBR600RR 1?34.585
2 54 Sofuoglu K. (TUR) Kawasaki ZX-6R 1?34.604
3 99 Foret F. (FRA) Kawasaki ZX-6R 1?34.866
4 11 Lowes S. (GBR) Honda CBR600RR 1?34.957
5 16 Cluzel J. (FRA) Honda CBR600RR 1?35.131
6 31 Iannuzzo V. (ITA) Triumph Daytona 675 1?35.362
7 32 Morais S. (RSA) Kawasaki ZX-6R 1?35.701
8 34 Quarmby R. (RSA) Honda CBR600RR 1?35.824
9 38 Németh B. (HUN) Honda CBR600RR 1?35.873
10 19 Szkopek P. (POL) Honda CBR600RR 1?36.009
11 25 Baldolini A. (ITA) Triumph Daytona 675 1?36.085
12 20 Scholtz M. (RSA) Honda CBR600RR 1?36.217
13 65 Leonov V. (RUS) Yamaha YZF R6 1?36.256
14 10 Tóth I. (HUN) Honda CBR600RR 1?36.410
15 52 Pesek L. (CZE) Honda CBR600RR 1?36.439
16 55 Roccoli M. (ITA) Yamaha YZF R6 1?36.513
17 22 Tamburini R. (ITA) Honda CBR600RR 1?36.559
18 3 Metcher J. (AUS) Yamaha YZF R6 1?36.798
19 69 Jezek O. (CZE) Honda CBR600RR 1?36.832
20 64 Day J. (USA) Kawasaki ZX-6R 1?36.985
21 40 Jessopp M. (GBR) Honda CBR600RR 1?37.140
22 87 Marconi L. (ITA) Yamaha YZF R6 1?37.146
23 98 Lanusse R. (FRA) Kawasaki ZX-6R 1?37.679
24 61 Menghi F. (ITA) Yamaha YZF R6 1?37.703
25 13 Lombardi D. (ITA) Yamaha YZF R6 1?38.057
26 8 Antonelli A. (ITA) Honda CBR600RR 1?39.507
27 27 Caiani T. (SUI) Honda CBR600RR 1?39.856
28 33 Polzer Y. (AUT) Yamaha YZF R6 1?39.938

ugrás fel