EST. 2002

A ment?sök Hondával járnak

Három ST1300-as Hondát adományozott az Ertse Leasing a ment?motorosoknak. Tavaly több, mint 700 esetben nyújtott segítséget az Országos Ment?szolgálat motoros csoportja, igény tehát van a kétkerek? beavatkozó egységekre. Az persze más kérdés, hogy az állam miért nem nyúl bele a zsebébe, és menti ki a ment?söket nem három, hanem legalább huszonhárom motorkerékpárral.

Megyeri István, az Erste Leasing elnök-vezérigazgatója szívügyének tartja a közlekedés biztonságának fokozását, ennek köszönhetjük mi motorosok, a közlekedésben résztvev? járm?vek közül a legtörékenyebbek megszállottjai és az OMSZ is a három speciálisan felkészített ment?motort, melyek egy rohamkocsi felszereltségével vetekszenek.


Varsányi Zoltán és a felszerelés


Varsányi Zoltán és a felszerelés

A dobozokba minden szükséges felszerelés belefér, többek között egy speciális defibrillátor is.

Számos korábbi eset bizonyítja, hogy bizonyos közlekedési körülmények között a kétkerek? ment?járm?vek gyorsabban és hatékonyabban tudnak megközelíteni egy-egy baleseti helyszínt, ami adott esetben akár emberéletekben is mérhet?. Mivel ment?motorok rendkívül korlátozott számban állnak az OMSZ rendelkezésére, ezért különösen nagy öröm az Erste Leasing újbóli adománya – emelte ki az OMSZ f?igazgatója.

2005-ben állították szolgálatba Magyarországon az els? ment?orvosi motort, melyb?l ma már négy üzemel folyamatosan. A nagyteljesítmény? motorokkal, teljes életment? felszereléssel vonuló orvosok, ment?tisztek mellett 2008 óta robogós els?segélynyújtók is teljesítenek szolgálatot a nyári idényben. 2009-ben az Országos Ment?szolgálat ment?motorosai több mint hétszáz esetben nyújtottak segítséget balesetek, rosszullétek helyszínein, több mint 50 ezer kilométert futottak a motorok és idén is már majd’ 200 esethez riasztották ?ket.

Már az utakon vannak az ST1300-asok.
(Katt a képre, galéria nyílik!)

A motoros kötelék vezet?je, Varsányi Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy nagyon komoly motoros képzést kapnak a kétkerek? szolgálatra jelentkez?k, és bizony el?fordul olyan, hogy egyesek nem tudják megugrani a Fiedor Feri, rend?rmotoros kiképz? által felállított lécet. Ilyenkor bármennyire is fáj, de eltanácsolják a kollégát a motoros szolgálattól. Kovács Tibor motoros ment? szerint az ST1300-asok remek man?verezhet?ségét els?sorban a városi forgatagban tudják a legjobban kiaknázni, szerinte a korábban szolgálatban lév? FJR-ek autópályán meggy?z?bbek voltak. A motorok az ünnepélyes átadás után már azonnal szolgálatba is álltak.

ugrás fel