EST. 2002

A pénz íze

Szöveg: -nn- Fotó: Kawasaki, Suzuki, Yamaha

Ezen a téli reggelen sem történik szokatlan a Kawasaki kaliforniai tesztpályáján. A technikusok kitolnak a kamionok elé pár 450-es vasat. Eközben az ugratókat pályamunkások egyengetik. A gyár versenyz?i életre keltik a négyütem? szörnyetegeket és kigurulnak a pástra – éppen úgy, ahogy eddig mindig.

De ebben az évben ez más. Ezen a napon Chad Reedet el?ször eresztik össze a gyári üdvöskével, Ryan Villopotóval. Csapattársak ?k már! Mindkettejüknek nagy lépés ez. A kétszeres AMA SX és a regnáló AMA MX bajnok, a négyszeres Lites bajnok ellen, és együtt. Csapatként. Megszegve a sportág íratlan szabályait, miszerint ‘akkor tudsz igazán versenyképes lenni, ha egy ember mögé állítod az egész alakulatot’.

Egy ember, mindenek felett. A józan ész szerint ennek az embernek Villopotónak kell lennie, hiszen ne feledjük, a Zöldek éveket és nem kevés pénzt áldoztak a srácba, kezdve a 85 köbcentis amat?r korszakán át a k? kemény profi mez?nyig, beleértve Mitch Payton szakért? kezeit a Pro Circuites évek alatt. Felhozták a királykategóriába, a nagyok közé, amikor már érettnek látták a feladatra. Szó se róla, mély vízbe dobták! A gyár egyik legsikeresebb krosszosát kellett pótolnia. James Stewartot.

És, most itt van Chad Reed, James elemi ellensége. Két dudás, egy csárdában! A duónak nem csak Stewart ellen kell felvenni a keszty?t, elkerülhetetlen, hogy egymással is lenyomjanak pár menetet a ringben. Nem feledvén persze 2010 nyarát, az AMA MX szériát, ahol minden bizonnyal f? riválisok lesznek ?k ketten. Elbír vajon egy csapat két ilyen er?s egyéniséget? Sokan azt mondják, kizárt dolog, de a Monster Energy, az “amerikai Red Bull” hisz bennük. A Kawasaki döntése vagy nagyon zseniális, vagy totálisan idióta. Az id? majd eldönti.

A pénz íze: Monster Energy

Reed kapcsolata a Suzukival mondhatni mesébe ill? volt – egészen a gazdasági válságig. Nem igazán tudott kibontakozni tehát a frigy, kérész élete ellenére viszont egész gyümölcsöz?nek mondható egy AMA SX ezüstérem és egy AMA MX bajnoki címmel a tarsolyban. De, mint minden kényszerb?l kötettett házasságban, a pénz most is közbe szólt. A Suzuki vezérkara azzal töltötte a nyarat, hogy hogyan lehetne racionalizálni a versenysportra fordítható összeget. A racionalizálást pedig tudjuk, hogy mit jelent gazdasági szövegkörnyezetben. Ekkor kezdett puhatolózni a Monster Energy.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

A 22-es csapdája: Reed kétszer volt sx bajnok, kétszer nem tudta megvédeni a trónját. Lehet, hogy idén meglesz a harmadik?

“Örültem annak, hogy a Suzuki folytatni akarta velem a munkát. Komolyan!” – mondja Reed. “Igen, valóban volt egy tárgyalásom már a Monsterrel, de ez még csak az ausztrál SX bajnokság esetleges f?szponzori együttm?ködésér?l szólt. Kés?bb felkínáltak egy egyéni szponzorációs szerz?dést is, azt azonban mindketten tudtuk, hogy addig nem jöhet össze, míg a Suzukival állok munkaviszonyban.’ (a sárga alakulat f?szponzora ugyanis egy rivális energiaital gyártó – a szerk.)

A Monster agresszív terjeszkedése a technikai illetve extrém sportokban már-már red bulli magasságokig emelkedik, ne csodálkozzunk hát, hogy nem tudott ellenállni Chad barátunk az ajánlatuknak. A Suzuki ekkorra már nem csak elvben esett ki az egyenletb?l, hanem a valóságban is. Reed szedte a sátorfáját, és egy boksszal arrébb verte fel újra. A masszív szponzori pénznek köszönhet?en érkezhetett meg a Kawasaki csapathoz, így Villopoto is maradhatott, az ? fizuját a Kawa állja ugyanis. Ezzel a húzással a veterán Tim Ferry ígéretes másodvirágzását törte derékba a gyár.

Újra zöldben: Régi emlékek, új tapasztalatok

Így történt tehát, hogy Reed három év alatt immáron a harmadik gyárhoz szerz?dött le. Ha azt hinnénk, hogy totálisan idegen lenne számára a környezet, csalódnunk kell. 2001-ben éppen Kawasakival tette le el?ször névjegyét a nemzetközi motokrossz dohányzóasztalára, a néhai Jan De Grot csapatában. De nem csak ezért mozog otthonosan a zöld motoron.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

A harmónia szemmel látható

“Suzuki és Kawasaki? A legkevésbé sem hasonlítanak egymásra. A Kawa inkább emlékeztet a Yamahára (2002-t?l 2008-ig állt a hangvillások alkalmazásában). A futóm? ugyanaz például. A Suzukin soha nem tudtam kibékülni a Showa csillapítókkal. Nem azt mondom, hogy rossz volt a gép, csupán a versenyz?k ezen a szinten mindig akarnak valami pluszt. Most újra otthonosan érzem magam a Kayabákon” – szögezi le Reed.

És az újdonságoknak ezzel még nincs vége. A Bridgestone tavaly jelentette be, hogy 2010-t?l kivonul az amerikai motoros bajnokságokból, és inkább a MotoGP-re áldozza az er?forrásait. A gyári mx-csapatok nagy része pedig Bridge-eken gurult. Reed nem is versenyzett más papucsokon 2003-as királykategóriás bemutatkozása óta.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Koncentráció

“Hogy ?szinte legyek, számomra ez a legnagyobb ugrás. A más szín? els? sárvéd?t könnyen megszokod, na de, ami alattad dolgozik, az már egy más tészta. Ezen a szinten az abroncs olyan, mintha a második futóm? lenne. Mondom megint, nem azt akarom ezzel kifejezni, hogy rosszak lennének. Megszokást igényel. Ennyi az egész!”

Túl sok lehet?sége nem volt összeszokni technikával. Az ausztrál szuperkrossz szériának két nap tesztelés után vágott neki, ami – ahogy Chad is említette – ezen a szinten a nullával egyenl?. Így ki is vonta magát a legkeményebb tesztelési id?szakból. Igaz, a Kawa teljes vállszélességgel mögötte volt: gyári f?mérnököt, futóm?-specialistát kapott, valamint egy külön embert, aki a nagy Kawa befecskendez? térképéért felelt. A versenyzéssel elvesztegetett id? azonban még hiányozhat!

A Zöldfül?

A királykategóriában a küzdelem keményebb, a pénz klasszisokkal több, a nyomás pedig kibírhatatlanul nagyobb, mint a kicsiknél. Éppen ezért, ha egy ígéretes Lites-men? érkezik meg az oroszlánbarlangba, a média még nagyobb figyelmet szentel a dolognak. Versenyz? legyen a talpán, aki pszichikailag fel tudja ezt dolgozni. Ryan Villopotót messiásként várták tavaly. Talán túl nagy elvárásokat is támasztott felé a szakma. Egy év tapasztalatával a háta mögött azonban számolni kell vele!

Idén minden más lesz. Az edz?, a szerel?, a környezet. A szül?k maradnak otthon, hozzá kell majd szoknia az egyedülléthez. “Ez hozzá tartozik a feln?tté váláshoz. Szerintem egy fiatal versenyz? csak úgy tud sikeres lenni, ha a családja elkíséri ?t minden versenyére, és érzelmileg támogatják. Bele kell tör?dniük nekik is és nekem is.” – így Villopoto.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Mióta Jeremy McGrath 2-es rajtszámával versenyez, nincs szerencséje Villopotónak. Idén megtörik a jég?

A kis vörös srác nem kisfiú többé. Emlékszünk még rá, amikor bekerült a profik közé, úgy nézett ki a motoron, mint egy lány. Az utóbbi években azonban rendesen kigyúrta magát. Tudatosan készült a nagy feladatra. Sajnos a nyáron összeszedett térdsérülése miatt ki kellett hagynia a fél szezont, élete leghosszabb id?szakát töltötte versenyzés nélkül, de igazi profiként kezelte a dolgot. Nem er?ltette a visszatérést, megvárta míg teljesen felépül, és csak ekkor lépett újra szorítóba.

“Chad és James ellen motorozni nem kis feladat. Vegasban ?k a bajnoki címért küzdöttek, így sokkal nagyobb sanszom volt a gy?zelemre. A U.S. Openen is megpróbáltam tartani Stewarttal a lépést, hiszen a néz?k azért jöttek ki, hogy küzdelmet lássanak, de akkor még nagyon nem voltam formában. Mindössze két hete motoroztam, fél év kihagyás után. Hogy meg lehet-e fogni Jamest? Azt mondom, igen. Talán a többiek nem próbálkoztak olyan keményen.”

Becsületbeli ügy

Szép bónusz volt Reed számára a 450-es MX korona, és ahogyan arról már korábban is beszámolt, mindenképpen meg szeretné védeni a trónját. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az ? specialitása mégiscsak a szuperkrossz. Tavaly nem csak Stewarttal kellett megküzdenie, hanem saját magával is, ami jóval többet kivett bel?le, mint a Bubba elleni párharc.

“Houstonban éreztem azt, hogy nem tudok ennél többet nyújtani. Kész, nincs több energiám! Nem éreztem a sikeréhséget! Azon az estén kezd?dött a vessz?futásom. Talán a pszichikai nyomás miatt betegedtem meg, ami gyomorgörcsök formájában jelentkezett. Ezek a tünetek máig jelen vannak, az orvosok nem igazán tudnak vele mit kezdeni.”


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Mint két tojás

Reed mégis felállt. Küzdött, akár egy oroszlán. Éppen úgy, ahogy az elmúlt években megszokhattuk t?le. St. Loius-ban Stewart hibázott, Reed nyert. A szezon második felében általában ez jellemezte a küzdelmet, de a végén – pár ponttal ugyan – csak nem jött össze a címvédés. Stewart lett a bajnok. “Feleslegesek a ha-val kezd?d? mondatok. Egy bajnoki címhez 100%-ot kell nyújtanod, és most James volt a jobb.”

A rejtélyes gyomorpanaszok továbbra sincsenek megoldva, csupán a tünetek enyhültek. Reed szerint nem hátráltatja már a motorozásban. Vajon a tempós krosszpályák segítettek rajta? “Szerintem, igen!” – mondja Reed. “Úgy érzem, hogy gyorsabb és er?sebb krosszos lettem az AMA MX bajnoki címem után. A szuperkrossz másról sem szól, mint összerakni fejben az ugratókat, és megtalálni a megfelel? kanyarsebességet. Ez egy érzés, amit egész évben keresel, de végül sosem találod meg igazán!”


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

M?vészet

A legjobbak is lefáradnak mentálisan. Pszichésen és fizikálisan is kibírhatatlan az amerikai krossz-program. Januártól május végéig minden hétvégén szuperkrossz. Június elejét?l október elejéig motokrossz, majd Nemzetek Krossza, után U.S Open, kis pihi, aztán újra jön a mókuskerék. Tesztek, körid?k, és újra itt a január.

“A legfontosabb, hogy élvezd a sportot. Volt id?, amikor egyáltalán nem ment ez nekem. Ny?g volt a rajongók szeretet, a szponzori kötelezettségek, és az örökös második hely. Sokat tanultam az elmúlt években. Ha harcban állsz a világgal, nem fogod magad soha jól érezni. Ma már nem kell megjátszanom magam. Élvezem ezt a cirkuszt, és ezt szerintem a rajongók is érzik.”

Nincs csapatutasítás, nincs els? számú versenyz?

“Mindenki ugyanazt a technikát kapja. Ez a csapat filozófiája a kezdetekt?l.” – szögezi le Kurt Rood, a Kawasaki fejlesztésekért felel?s vezet?je. “Ha két ilyen kaliber? motorosod van, fontos tisztázni az er?viszonyokat. Nincsenek kedvencek, senki nem részesül speciálisabb bánásmódban. Ezt már az elején tisztáztuk velük.”


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Egymásért, egymás ellen

“Egy mindenkiért, mindenki egyért. Kint a tesztpályán, nem csak magadért melózol.” – mondja Villopoto. “Ferry-vel is így folyt a munka, Reeddel sem lesz másképp. Ha az én csapatom talál valami újdonságot, akkor azt azonnal a másik rendelkezésére bocsátjuk, és fordítva. Most éppen Reed hátsó gátlója van a motoromban. Számomra nem volt tökéletes, de egy kis munkával hamar jobbá lehet varázsolni a jót. Ha így dolgozol, sokkal el?rébb leszel a többieknél.”

Minden bizonnyal érdekes fejezete lesz a históriás könyveknek a 2010-es AMA SX évad. Ha csak a kilencvenes évekre gondolunk, máris beugrik két nagy csapaton belüli rivalizálás. 1994-ben Mike Kiedrowski és Mike LaRocco feszült egymásnak (szintén a Kawasaki alkalmazásában), de a legemlékezetesebb mind közül a Jeff Stanton-Jean Michel Byle párharc volt a 90-es évek elején. És Reed is tudna mesélni a 2003-as esztend?r?l, amikor egy csapatban volt David Vuilleminnel és Tim Ferry-vel.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

2010 Villopoto nagy ugrása lesz?

A páratlan páros egyénisége lehet a gy?zelem kulcsa. Reed már hét éve a mez?ny elejében van, Villopoto meg már bizonyította tavaly, hogy szupertehetség. “Kíváncsian várom milyen lesz egy olyan ember ellen motorozni, aki már most gyorsabb nálam a tesztpályán” – kezdi Reed. “Ryan egyre többször fog meg egy-egy gyors körön. De ez még csak teszt. Nagyon hosszú szezon áll el?ttünk, rengeteg teljesítend? körrel, amiken mind gyorsnak kell lenned. Én csak akkor adom ki a bennem rejl? összes tartalékot, ha majd szükség lesz rá. Ezért gondolom úgy, hogy sokkal jobban ki fogok jönni vele, mint pár évvel korábban, az akkori csapattársaimmal.”

“Tavaly nem tudtam James nyomába érni, és Reed is nagy falat volt az elején” – így Villopoto. “Talán, ha együtt dolgozunk, akkor abból profitálhatok, és gyorsabb leszek.” – mondja a négyszeres AMA bajnok, aki azért tavaly két versenyt meg tudott nyerni a két klasszissal szemben.

A közös célpont

“Kíváncsian várom, már az idény kezdetét, mert nagyon érdekel, hogy tudnak majd együttm?ködni.” – mondja Mike Fisher, csapatf?nök. “Chad elképeszt?en precíz motoros, és már elég tapasztalatot gy?jtött az elmúlt években ahhoz, hogy tudja mit akar. Ryan fegyvere pedig pont a fiatalságából fakadó bizonyítási vágy, és gy?zelem-éhség lehet. Egy egészséges rivalizálás azért van köztük, de a nap végén meg tudják beszélni a tapasztalatokat. Chad még U.S Openre is eljött, hogy adjon pár tanácsot Ryannek. Kívülállóktól mindig megkapom, hogy hibát követtem el, és nem fog hosszútávon m?ködni a dolog. De ennek a két fickónak a személyisége miatt azt kell mondanom, hogy semmilyen problémát nem látok a jöv?t illet?en.”


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

A közellenség

A cél, letaszítani a trónról James Stewartot. Van ebben azért egy jó nagy adag irónia. James a leghosszabb ideig a Kawasaki alkalmazásában álló motoros volt az amerikai mez?nyben. Még Ricky Carmichael is el?bb lefalcolt a Zöldekt?l, mint ?, pedig RC is gyerekkora óta Kawival versenyzett. Stewart meg Reed egykori csapatában húzza a gázt, szóval helycserés támadás történt a frontokon. “Pár évvel ezel?tt még senki sem gondolta, hogy ez lesz. James az én csapatomban, én meg az övében. Engem inspirál ez a helyzet.” – teszi hozzá Reed.

“Szerintem minden esélyünk megvan arra, hogy bajnokok legyünk, akár az elmúlt években bármikor. Hogy leszünk-e olyan jók, mint Stewarttal? A válaszom egyértelm?: igen.” – szögezi le a Kawasaki csapat feje, Mike Fisher.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Ryan Dungey: a fekete ló

Rengeteg rosszindulatú pletyka kelt szárnyra mióta James bejelentette, hogy nem vesz részt azokon a nemzetközi versenyeken, melyek be voltak jegyezve a naptárába. Stewart ugye gyomormérgezésre hivatkozott, de a bennfentesek tudni vélik, hogy az új 450-es Yamaha tesztelése miatt maradt távol ezekt?l a viadaloktól, hiszen ? sem szeretne egy kiforratlan technikával a rajtrácsra állni január 9-én. A kaliforniai bázistól távol pedig elég nehéz érdemi munkát végezni.

“Nem igazán érdekelnek Reedék. Én csak becsülettel végrehajtom a programomat, és kész. Úgy vagyok vele, hogy inkább az eredmények beszéljenek majd helyettem. Egyébként el tudom képzelni, hogy min megy most keresztül Villopoto. Az az ? csapata volt. ? fejlesztette ki a motort, ? köré építettek ki mindent, erre megkapta Reedet a nyakába. Mondjuk…a mostani id?kben annak is örülnöd kell, hogy van egyáltalán motor a feneked alatt.” – teszi hozzá a magáét Stewart.


http://www.motorinfo.hu//sporthirek/mx/2009/12/20/a_penz_ize/

Vállvetve

Az els? futamig mindez csak égbe kiáltott szó. Anaheim után talán már okosabbak leszünk, már ami az er?viszonyokat illeti. Bajnokot úgy is csak május 8-án avatnak. Akkor meg már – ahogy Stewart is fogalmazott – beszélnek majd az eredmények.

???

Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2010-ben is minden versenyr?l beszámolunk, így a sorozat szerelmeseinek nem kell nélkülözniük majd a magyar nyelv? beszámolókat.

forrás: RacerX

Az MX rovat f?támogatója

ugrás fel