EST. 2002

ADAC MX, Drezda: Bronzzal kezd Kornél

Szöveg: -nn- Fotó: KTM, realmx

Max Nagl nagyon szeretne törleszteni a tavalyi esztendőért. 2007-ben nem tudta megvédeni címét a nyílt német motokrossz bajnokságban, mivel a mmx-világbajnokságon csúnyán leírta magát.

Azóta azonban nagyon sok minden megváltozott. A 20 éves német klasszist a KTM berakta első számú alakulatába, hova tovább: a vb-n csak ő képviseli a gyári színeket az MX1-es kategóriában, tehát abszolút rá építenek a mattighoffeniek.

Naglnál mined okés

Viszont van két félgyári motorral versenyző vitéz, akik nem adják olcsón azt a végső sikert. A címvédő Marcus Schifferről és csapattársáról, Németh Kornélról van szó, aki talán élete lehetőségét kapta a Sarholz csapattól. Kori már a vb-szezonnyitón is megmutatta, hogy ütős egységet alkot a narancssárga – pontosabban fehér – fenevaddal. Ők hárman biztosan elkényeztetnek majd bennünket idén is, sőt pár vb menő is be-be ugraik majd egy-egy viadalra tovább fokozva a sorozat presztízsét.

Így volt ez az idénynyitón is. Ezúttal a regnáló MX1-es világbajnok gondolta úgy, hogy két világbajnoki forduló között a német bajnokit választja egy kis edzegetésre. Bizonyára meglepődött, mikor Nagl és Kornél megkeserítette éltetét a versenyeken. No de ne szaladjunk ennyire előre.

Én vagyok a világbajnok!

Hogy Steve Ramon tehetséges versenyző, azt eddig is tudtuk. Sokan a belga legenda, Stefan Everts örökösének tartották már 2003-ban is, mikor felért az MX2-es (akkor még 125-ös) kategória csúcsára. De valahogy az őt éltető hangok elcsendesedtek tavaly, még akkor is, ha az ő fején landolt végül a korona. Mert hiába a végső siker, ha Coppins nem sérül le Loketben, továbbra is csak örök reménység maradt volna a királykategóriában. Nem is győzte védeni magát minden fórumon a belga, tudta ő nagyon jól mennyire érdemelte ki ezt a világbajnoki koronát.

Itt van 2008 kedves Steve, lehet bizonyítani! Az edzéseket ennek megfelelően nagy lendülettel kezdett a suzukis: az első kvalifikációs csoport megnyerésével automatikusan járt neki az első rajthely kiválasztásának joga. Kornél kicsit álmosan kezdett: a hatodik leggyorsabb időt jegyezte a kvalifikáción Ramon, Nagl, Desalle, Schiffer és Rodrigues mögött. Czúni Laci a 34.-ként minősítette magát, Borka nem tudta megfutni a limitet.

Kori jól mutat a KTM-en

Az első futamon Ramon 86 ezreddel volt képes megelőzni Kornélt (hogy nem sül le a pofájáról a bőr), de első nekifutásra nagyon jó kis eredmény volt ez a magyar srácnak. A harmadik helyen Nagl futott be, Shiffer és Desalle előtt. Czúnit a 29. helyen értékelték.

A második futamra összeszedte magát Nagl. Majd’ egy percet adott az újfent második helyen célba érő Némethnek, aki ezúttal meg tudta csípni a világbajnokot. A triumvirátus mögött is helycsere történt: Desalle és Schiffer sorrendben értek célba az üldözők. Czúni a három pontot érő 18. helyen végzett. Update: Kornél és Ramon összeakadtak a verseny elején. A mezőny végéről kellett felzárkózniuk, ezért a nagy különbség Nagl és köztük.

Nagl szárnyal idén

Jöhettek a matematikusok. Osztás, szorzás, összeadás: pontozásos győzelemmel Nagl keze lendült a magasba. A német krosszos és belga riválisa egyaránt 45-45 pontot szerzett a két futam alatt, de mivel Nagl második futama erősebb volt, így felé billent a mérleg nyelve. Kornél két ezüstje sajnos csak a bronzéremhez volt elég: 44 egységet ért a két második hely.

Az MX2-es kategóriában Szvoboda Bence képviselte hazánkat. A KTM Hungary színeiben versenyző ifjú titán a 20. helyen végzett a két futam alapján.

Így látták…

Nagl: "Ez egy tökéletes verseny volt számomra. A második futamon csak előre kellett figyelnem."

Ramon: "Nagyon sokba került nekem a második futamban a bukás. Örültem, hogy itt lehettem. Azt tervezem, hogy a harmadik és a negyedik fordulón is elindulok. Max ma nagyon jól versenyzett."

Németh: "A harmadik hely egy olyan eredmény, amivel elégedett kell, hogy legyek. Minden egyes alkalommal a maximumot hozom ki magamból és a motorból. Ebben az évben már nagyon szeretnék bajnok lenni."

ugrás fel