Úgy tűnik megvannak a válaszok arra a problémára, ami az elektromos járművek terjedését erősen gátolják. A városi mobilitás területén nincs akkora probléma a rendszerrel, mivel egy töltéssel könnyen megoldhatjuk a napi teendőket. Ennek köszönhetően kiemelkedően gyarapodnak a mikromobilitást kínáló eszközök, mint az elektromos roller.
A motorok és az autók azonban bajban vannak, nagyobb az akkumulátor és ezért nehezebb cipelni, a garázsban olyan helyre kell állni ahol lehet tölteni. Itt még várat magára az áttörés, ami a használhatóság területét alakítaná át. Már volt több próbálkozás és terjednek is rendszerek mint a spanyol Silnece cég akkumulátor állomásai. Azonban eddig nem igazán váltak be ezek a megoldások, az egyik gond a kapacitás, egy töltőállomáson 3 -4 csere telep található, ami gyakran kevésnek bizonyul. A másik a rendszerek közötti átjárhatóság hiánya.
Pár éve megjelent egy Gogora nevű hálózat, ami nem kevesebbet ígért, mint 6 másodperc csereidőt, és bőséges kapacitást. A tajvani cég a világ nagyvárosaiban telepíti állomásait és próbál több nagy márkát ösztönözni arra, hogy az Ő megoldásukat válassza. Az eddig sikeresnek tűnő projekt mellé tette le voksát többek között a Yamaha is. A japán gyártó kijelentette, hogy elektromos járművei a Gogora 3 hálózatára fognak épülni.
Ez hatalmas áttörés lenne, ahogy a videóban is látható az akkumulátor nem a felhasználó tulajdonát képezi. A rendszer befogadja a használt akkumulátorokat és hat másodperc alatt kiadja a megfelelő kapacitású telepet.
Az ilyen rendszereknél mindig az a kérdés, hogy a használt vagy öreg akkumulátorok, hogyan kerülnek ki a rendszerből, illetve milyen költséggel. Erre vonatkozóan még nincs információnk, de elképzelhetőnek tartjuk, hogy az új motor vásárlásánál köthetünk szerződést a céggel, és rakhatjuk be a rendszerbe az akkumulátorainkat.
Reméljük, hamarosan hazánkba is megérkeznek az első állomások és azok a motorok, amikbe valóban pár másodperc alatt cserélhetünk akkumulátort.
Legutóbbi hozzászólások