EST. 2002

Ákos a Safety-Hungary-nél tanul(t) motorozni

Szerencsére nem csak [mi] (és a motoros média összes többi képvisel?je) gondoljuk úgy, hogy kell; hogy szinte kötelez?vé kellene tenni a Safety-Hungary által három éve már Magyarországon is tanított Honda vezetéstechnikai képzést, hanem olyanok is, akiknek közvetve akár az összes magyar emberhez, és így az összes motoroshoz el tud jutni véleménye.

Tegnap óta Kovács „ÁKOS” Ákos – aki, ahogy ? maga mondta, „foglalkozását tekintve énekes”, hobbiját nézve pedig „kocamotoros” – a Safety-Hungary arca Magyarországon.

Ákos a Safety-Hungary arca

„Ezekt?l a srácoktól mindent meg tudunk tanulni.”

És ami a legfontosabb, hogy meggy?z?désb?l! Élvezet volt hallgatni, ahogy az általa tavaly elvégzett egyes szint? Safety-képzésr?l beszélt a tegnapi sajtótájékoztatón, minden jelenlév?nek éreznie kellett, hogy itt nem a „gázsi” (az ajándékba kapott VT1300CX), hanem egy olyan motoros beszél bel?le, aki tisztában van saját képességeivel, fejleszteni szeretné azokat, és a saját b?rén tapasztaltak alapján erre a Safety-Hungary-t nagyon is alkalmasnak tartja.

2008 eleje óta m?ködik a Honda vezetéstechnikai oktató központja Magyarországon, els?dlegesen a motorkerékpárosokat érint? közúti baleseteket szeretnék csökkenteni, ehhez képességeinket és vezetési kultúránkat egy 40 éve folyamatosan fejlesztett japán (Honda motoros) tananyag alapján módszeres elméleti és gyakorlati továbbfejlesztéssel csiszolják.

Ákos a Safety-Hungary arca

Egy hozzá hasonló embernek jobban áll egy diszkókék CX, mint az eddigi bordó Intruder

Évente 1000-1200 magyar motorosét, köztük olyan eléggé ismert arcokkal, mint például Ákos, akir?l tegnap kiderült, hogy „szintén zenész”, vagyis ? is egy közülünk, motorozik. Jól titkolta eddig, de inkognitójának ezennel vége.

Egyébként „ahogy azt kell”, egy háromszáz kilós cruiserrel kezdte motoros pályafutását néhány évvel ezel?tt az énekes, katona korában az MH oktató MZ-in szerzett élményei, ahogy mondta, nem számítanak. Volt tehát mit tanulnia a Safety-Hungary instruktoraitól, s?t még van is b?ven, ahogy mindannyinknak, Ákos idén fog jelentkezni második kétnaposára, szezonkezdetkor ezt mindenkinek ajánlja. A gyakorlati oktatás egyébként már a CBF600-asok helyett vadonatúj Hornet 600-asokon zajlik, de persze igényelhet? VTR250, és egyéb kisebb oktatómotor is.

Ákos a Safety-Hungary arca Ákos a Safety-Hungary arca

A Honda által 40 éve útjára indított vezetéstechnikai továbbképzések 23 országban már több mint 6 millió motorost értek el. Hogyhogy téged még nem?!

Saját motorral viszont nem lehet részt venni a Safety-képzéseken, pedig megnéztük volna a ment?motorosokat (a róluk készült átfogó cikkünkért klikk rájuk!), ahogy a feldobozolt, villanófényes Pan Europeanekkel szikraes?be borítják eltolt szlalom közben a 2000 nm-es aszfaltpályát – ugyanis a Motoros Ment?szolgálat orvosait is a Safety-Hungary oktatja immár, idén az 50 f?s állomány összes tagja átesik els? képzésén, majd kés?bb a speciálisan az ? igényeikre szabott további szinteken.

Dr. Varsányi Zoltán, a ment?motorosok vezet?je szerint pótolhatatlan fontosságú a Safety-Hungary képzése számukra, hiszen a ment?orvos els? és legfontosabb feladata, hogy a riasztás helyszínére biztonságosan kiérjen. Idei szolgálatba állásuk óta eltelt egy hónapban már több mint 100 riasztáson vannak túl, ebb?l két újraélesztéssel, magyarul minimum két, a motoros ment?s, mint egyedüli ellátó saját két keze által megmentett élettel – hát ezért kell ezeket az embereket a lehet? legjobban kiképezni.

Ákos a Safety-Hungary arca

A Safety-Hungary által mindenkib?l jobb motoros válik

Társadalmi felel?sségvállalásból ötös a Hondának. A motorok mellé motoros tudást is adnak az embernek, legyen az magasztos hivatást gyakorló ment?orvos, az ország egyik legnagyobb zenésze, vagy csak egy egyszer? betéved? utcai motoros, mint például [mi]: már beregisztráltuk magunkat az egyes szintre, hamarosan Nektek is elmondjuk, milyen volt. Ketten megyünk, a kezd? és a tapasztalt, de valami azt súgja, mindenki fog tanulni újat a Safety-Hungary-nél.

Az oktatás több szinten és több tananyag szerint folyik. Az abszolút kezd?knek szánt Bevezet? szint utáni 1-2-3-as szinten felül a két személlyel motorozóknak Tandem oktatást, a terepre vágyóknak pedig döngölt talajú kurzusokat is tartanak, a részleteket a Safety nemrégiben megújult és – muszáj megjegyeznünk – rendkívül informatív és jól használható weboldalán találjátok meg!

Ákos a Safety-Hungary arca

Ahogy egy sztárvendéghez illik, Ákos egy minimális „divatos késést” beiktatva érkezett meg a sajtótájékoztatóra, onnan pedig vadiúj VT1300CX-ével hajtott el. De nemsokára jön vissza a Safety-hez, továbbképzésre. Ahogy [mi] is… és reméljük Ti is!

ugrás fel