EST. 2002

Alen: el?re, pontokért!

Legutóbb a két pontot ér? 14. helyen zárta a spanyol Aragonban az idei Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának ötödik futamát Gy?rfi Alen, és ezzel összetettben a 14. pozícióban várja a folytatást. Most újra itt a lehet?ség, hogy a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyz?je bizonyítsa, hogy ebben az évben a középmez?ny elején kell vele számolni. A magyar versenyz?k hazai versenyének számító brnó-i futam következik a hétvégén, ahol egyrészt feledtetni szeretné tavalyi bukását a 22 éves motoros, másrészt növelni szeretné a pontjai számát. Gy?rfi Alen azt sem tartja kizártnak, ha a küls? körülmények is a segítségére sietnek, és ? is kihozza magából és Hondájából a maximumot, akkor akár a TOP 10-ben is végezhet a vasárnapi versenyen.

Györfi Alen idei utolsó versenyén Aragonban folytatta korábbi bravúros szerepléseit – Imolában a 12., míg Monzában a 6. lett –, és a két pontot ér? 14. helyen fejezte be a futamot, így az összetettben a 16 pontjával a 14. pozícióban várja a folytatást. Három hét telt el, és igencsak motiváltan várja a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team motorosa a hétvégi, hazai pályájának számító Brno-ban rendezend? Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának hatodik futamát.

Tavaly a harmadik helyr?l rajtoló Sylvain Barrier (BMW) nyert Davide Giugliano, és BMW-s csapattársa, Lorenzo Zanetti el?tt. A 12 körös versenyen Gy?rfi Alen két körrel a vége el?tt hatalmasat bukott, ám addig szépen teljesített: folyamatosan gyorsult a hétvégén, és már képes volt majd 2 és fél másodperccel gyorsabb köröket teljesíteni vasárnap a pénteki els? szabadedzéshez képest. Most is hasonlóban, és újabb pontszerzésben reménykedik a 22 éves motoros.

„Mint minden más magyar motorosnak, nekem is ez a hazai futamom, hiszen minden évben rengeteg szurkoló érkezik otthonról, hogy él?ben szoríthasson nekünk. Sajnos tavaly szerencsétlenül jártam, nagyot estem, miközben három másik versenyz?vel csatáztam a minél jobb helyezésért. Egy biztos, azóta jóval tapasztaltabb lettem, és még egyszer nem követek el hasonló hibát, mint amit 2011-ben. Úgy érzem, egyre jobban összeérek a motorral, a csapatomnak köszönhet?en egyre versenyképesebb vagyok. Az eddigi idei szereplésem és a pályaismeretem miatt abban reménykedem, hogy idén némi szerencsével akár a legjobb tíz közé is bekerülhetek. Ez az álmom, és remélhet?leg össze is jön a sok magyar szurkoló el?tt, ám reálisan gondolkodva a pontszerz? helyek egyikét mindenképpen meg kell szereznem. Amikor meglátom a rengeteg magyar zászlót a tribünökön, melegség tölti el a szívem, és bízom abban, hogy az ilyen motiváció ezúttal tizedekben lesz mérhet? a körideimben” – fogalmazott Gy?rfi Alen.

A csapattulajdonos szerint tavaly hatalmas várakozásokkal érkeztek Brno-ba, aztán csalódottan távoztak. Kelemen Krisztián úgy érzi, ezúttal nem lesz gond, és versenyz?jét inkább feldobja majd, hogy remélhet?leg rengeteg magyar szurkoló el?tt harcolhat a minél több bajnoki pontért.

„Sok mindent nem tudunk felhasználni a tavalyi beállításokból hisz idén Alen stílusa látványos fejl?désen megy keresztül, és ez az utóbbi futamokon már pontokban is megmutatkozik. Éppen ezért a csapat legfontosabb feladata, hogy a brno-i pályára megtalálja a tökéletes beállítást, amivel már az id?mér?kön is el?re tud lépni Alen, és vasárnap ismét pontszerz?ként zárjon. Bevallom, ezúttal azt remélem, nem csak két pont kerül majd versenyz?m neve mellé. Nagyon sok barátunkat és szurkolónkat várjuk a helyszínre, biztos vagyok benne, hogy nem rak Alenre terhet, hanem inkább feldobja ?t” – ecsetelte Kelemen Krisztián.

 

Brno (Csehország)

A pálya neve: Autodromo Brno

Építés ideje: 1987

Pálya hossza: 5403 m

Szélesség: 15m

Pole pozíció: a pálya bal oldalán

Bal kanyarok száma: 6

Jobb kanyarok száma: 8

Irány: az óramutató járásával megegyez?

Célegyenes hossza: 636 m

Egyenes szakaszok száma: 13

Körrekord a Superstock 1000-es kategóriában: 2:03.119 – Maxime Berger (2009)

2011 – versenyben futott leggyorsabb kör: 2:03.267 – Danilo Petrucci (Barni Racing Team)

2011 – pole pozíció: 2:03.617 – Danilo Petrucci (Barni Racing Team)

2011 – verseny gy?ztese: Sylvain Barrier – BMW Motorrad Italia Superstock

Brno – röviden

A csehországi Brnóban található pálya, az, amely megközelíthet? távolságba hozza a magyar motorsport-rajongók számára a gyorsasági-motoros, valamint a Superbike világbajnokságot is, hiszen csak valamivel több, mint háromórányira fekszik Budapestt?l.

Brnóban az els? futamot 1930-ban közutakon rendezték meg, amely 1965-t?l kezdve házigazdája volt a gyorsasági-motoros világbajnokság Csehszlovák futamának.  Ezen az utcai ringen egészen 1987-ig futottak versenyeket, amikorra azonban felépítették a mai modern versenypályát. A pálya átadásától kezdve Brno minden évben vendégül látja a gyorsasági-motoros világbajnokság mez?nyét, amely nem csoda, hiszen a pilóták szeretnek ide járni, ami a rendre nagyszámban kilátogató néz?knek is köszönhet?. A magyar versenyz?k és szurkolók a földrajzi közelség miatt hazai futamként tartják számon.

Az idei futamon öt magyar motoros indul: Gy?rfi Alen (Superstock 1000), Talmácsi Gábor, ifjabb Tóth Imre, Német Balázs (Supersport) és Kispataki Viktor (Superbike).

A hétvégi Superstock 1000-es brnó-i futam menetrendje

Július 20., péntek  

08.45-10.15: motorok technikai átvétele 

11.00-11.30: els? szabadedzés

14.45-15.15: els? id?mér? edzés

Várható id?járás: 19 °C (es?s)

Július 21., szombat

09.00-09.30: második szabadedzés

17.05-17.35: második id?mér? edzés

Várható id?járás: Szombat: 23 °C (többnyire felh?s)

Július 22., vasárnap

09.00-09.10: bemelegítés

10.30: verseny (12 kör – 64,836 Km)

Várható id?járás: Vasárnap: 24 °C (felh?s)

A futamot az Eurosport2 él?ben közvetíti – vasárnap 10.30 –, míg a szurkolók a hétvége eseményeit folyamatosan nyomon követhetik a facebook-on.

A Superstock 1000-es bajnokság állása

1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 75 pont, 2. Eddi La Marra  (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 74, 3. Lorenzo Savadori (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 67, 4. Lorenzo Baroni (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 56, 5. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 41,… 14. Gy?rfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 16.

ugrás fel