EST. 2002

AMA MX: A csata folytatódik

Meg kell még említeni David Vuillemint is. A franciák már-már veterán korba lép? krosszosa egy igencsak feledhet? szuperkrossz idény után, ismét megtalálta régi önmagát. Ugyan a motokrossz nem er?ssége a Kobra becenévre hallgató gall motorosnak, de a t?le elvárt negyedik helyet (1. futam: 4., 2. futam: 5.) simán hozta. Az összesítés ötödik helyén végz? Preston (6. és 4.) teljesítménye figyelemre méltó, viszont a tavalyi ezüstrémes, Kevin Windham hetedik helye (5. és 8.) nem tükrözi a veterán motoros tehetségét. Windham a téli teszteken törte el kezét, ami rányomta bélyegét felkészülésére. Már a szuperkrossz- idényben is látszott, hogy nincs minden rendben a csapat-világbajnokságot nyert krosszossal, de akkor még el lehetett az ügyet intézni azzal, hogy nem fekszik neki a szuperkrossz. Most azonban már igencsak a tettek mezejére kellene lépnie Grillmayer Gábor példaképének. Windham nevéhez egy érdekes rekord is f?z?dik: 1999-2005 között a 2002-es idényt leszámítva, mindig az mx-bajnokság második helyén végzett! Ez a méreg, nem a cián!

Hangtown

Végeredmény:

1.

James Stewart (Kaw)

1

2

2.

Ricky Carmichael (Suz)

3

1

3.

Chad Reed (Yam)

2

3

4.

David Vuillemin (Yam)

4

5

5.

Travis Preston (Hon)

6

4

6.

Nick Wey (Hon)

7

6

7.

Kevin Windham (Hon)

5

8

8.

Jeff Dwement (Suz)

11

7

9.

Davi Millsaps (Hon)

9

10

10.

Josh Summey (Hon)

12

12

A bajnokság állása:

1. James Stewart (47 pont, 1 gy?zelem), 2. Ricky Carmichael (45), 3. Chad Reed (42), 4. David Vuillemin (34), 5. Travis Preston (33), 6. Nick Wey (29)

250F cc: Alessi megtáltosodott

Mike Alessi már tizenéves kora el?tt halomra nyerte magát a motokrossz versenyeken. Már ekkor lehetett tudni a srácról, hogy a motorozás a vérében van, és sokan James Stewart utódjának tekintették, s?t tekintik. Igaz még szuperkrosszban van még hova fejl?dnie a mindössze 17 éves krosszosnak, ám a kinti pályákon egyértelm?en Bubba nyomdokaiba léphet. Mindkét futamot -amolyan Stewart-módra- magabiztos el?nnyel nyerte, jelezvén a többieknek, hogy ?t kell legy?zni, ha valaki bajnok akar lenni (a KTM gyorsan meg is hosszabbította szerz?dését újabb három évre).

Alessi egy ausztrál szendvicsben ünnepelhette negyedik AMA MX gy?zelmét: a Yamaha of Troy „kenguru” különítménye vívott nagy csatát az érmekért. Az amerikai pályákat már harmadik éve koptató Brett Metcalfe eddig adós volt egy jó eredménnyel, ami talán annak tudható be, hogy a fiatal auszi eddig a kétütem? motort részesítette el?nyben, ami egy motorkossz versenyen felér egy vereséggel. Ebben az évben pattant fel el?ször egy négyütem? vasra, és láss csodát; meg is lett az eredménye. A vb porondjáról érkez?, és a szuperkrossz idényben csúfosan leszerepl? Andrew McFairlane már els? AMA MX versenyén dobogóra álhatott, még ha csak a legalsó fokára is, de olyan neveket utasított maga mögé, mint Josh Grant (4.), Ryan Villopoto (5.) Andrew Short (6.), Mike Brown (8.), vagy a versenyt be nem fejez? Grant Langston.

Ugye mennyire más a motokrossz, mint a szuperkrossz?! Nem is kell sokat várni a folytatásra, hiszen hétvégén újra a lovak közé csapnak a fiúk a High Point-i katlanban. Reméljük a pálya h? marad nevéhez, és hogy az a bizonyos léc még ennél is magasabbra kerül.

Nagy Norbert

Hangtown, 250

Végeredmény:

1.

Mike Alessi (KTM)

1

1

2.

Brett Metcalfe (Yam)

5

2

3.

Andrew McFarlane (Yam)

4

3

4.

Josh Grant (Hon)

3

7

5.

Ryan Villopoto (Kaw)

2

10

6.

Andrew Short (Hon)

9

4

7.

Chris Gosselaar (Kaw)

10

6

8.

Mike Brown (Suz)

11

8

9.

Billy Laninovich (Hon)

16

5

10.

Tommy Hahn (Hon)

8

15

A bajnokság állása:

1. Mike Alessi (50 pont, 1 gy?zelem), 2. Brett Metcalfe (38), 3. Andrew McFarlane (38), 4. Josh Grant (34), 5. Ryan Villopoto (33), 6. Andrew Short (30)

ugrás fel