AMA MX: Arcok, sorsok, hangulat

Szöveg: Nagy Norbert – Fotó: BVA photos

Tikkasztó h?ség, szinte beton keménység?, agyagos föld. Kétszer kellett ilyen körülmények között motorozni, megközelít?leg 45 percet – nem gyenge embereknek való munka. Budds Creekben vagyunk, a hangszórókból egy jól cseng? név harsan fel, a tömeg ?rjöng, majd az a bizonyos ismer?s név elfoglalja az ?t megillet? helyet. Éppen úgy, ahogy tette azt az elmúlt tíz évben: arcán csupán az izzadsággal keveredett por jelzi, mit kell kiállnia hétvégér?l hétvégére. Mikor megpillantja szeretett közönségét, azonnal kisimulnak ráncai, érzi, itt mindenki azért jött, hogy még egyszer, utoljára láthassák ?t, a sportág él? legendáját. Bizonyára kitaláltátok kir?l van szó: ? Ricky Carmichael, akit századszorra szólítottak fel a pulpitusra gy?ztesként egy amerikai motokrossz verseny után. Utánozhatatlan.

Hittük volna ezt a szuperkrossz bajnokság történéseit látván? A 4-es számú krosszgépet megül? motoros sebészeket meghazudtoló higgadsággal és pontossággal támasztja meg a mandinereket, légtornászokat megszégyenít? akrobatikával tereli 100 kilós gépét a leveg?ben, szimbiózisban él ember és gép. Együtt lüktetnek a pályán, a laikus szemlél?d? elhiszi, mily’ egyszer? ez a munka. Pedig dehogy, fizikálisan az egyik legnehezebb technika sportról beszélünk. Ugyanez a motor, alig fél évvel ezel?tt még idegesen pattogott a mosódeszkákon, egy hetes rajtszámú kétkerek?t kétségbeesve üldözve. Kiveszett bel?le a gy?zni akarás – futhatott át sokak agyán. Most azonban teljesen más m?fajról van szó, f?h?sünk specialitásáról.

Megdolgozott azért, hogy a rajongók Istenként tiszteljék. Gondoljunk csak bele, mennyi mindenr?l kellett lemondani serdül? kora óta, hányszor dobta dühösen bukósisakját a díványra: „nem csinálom tovább”. Nem ? lenne a Legnagyobb, ha nem kerekedett volna felül a humán élet gyötrelmein, a pillanatnyi fájdalmakon. Élvezet okoz neki az önsanyargatás, minden egyes pillanatban csak egy cél lebeg a szeme el?tt: „mindenkit le kell gy?znöm”. Teszi már egy évtizede.

Most azonban megelégelte mindezt, ki szeretné pihenni az elmúlt éveket. Még egyszer utoljára azonban odacsap az asztalra „Még mindig én vagyok a legjobb, még mindig engem kell legy?znötök!”. High Point, Southwick, Budds Creek: valamennyi pályát gy?zelmi mámorban és a közönség feltétel nélküli szeretetével hagyja el. Egy fél pillantást még vet a csapzott ellenfelekre. James Stewart az égiekhez fohászkodik, miközben egy mosolyt próbál csalni kimerült arcára: „Jó lenne, ha már az autóversenyzéssel és a családjával foglalkozna ez az ember!”, Chad Reed csodálva tekint ellenfelére, fejével bólogatva fejezi ki mélységes tiszteletét: „Mennyi bajnokságot nyertem volna, ha nincs ez a srác!” A feltörekv? fiatalok elégedettek lennének, ha sikerei felét elérnék pályafutásuk során, a régi nagy bajnokok pedig keresztet vetnek, hogy nem az ? korukba született ez a 163 centis, 26 esztend?s floridai srác. A motorgyárak, csapatok, szerel?k büszkén húzzák ki magukat: „Együtt dolgozhattunk a Valaha élt Legnagyobbal”.

Egy kategóriával lejjebb már nem tapasztalhatunk hasonlót, nyoma sincsen a tiszteletnek. Itt mindenki elhiszi magáról, hogy ? a legjobb, ellenkez?jér?l az égvilágon senki nem tudja meggy?zni ?ket. Hajtja ?ket a fiatalos lendület, a tapasztalatlanság, és a tettvágy. Nincsenek tisztában még a motorsport egyik leg?sibb mottójával – nem az els? kanyarban nyered meg a versenyt, viszont egy szempillantás alatt el tudod veszíteni ott. Hosszú évek kemény munkájával jön meg csak a rutin, addig viszont végig kell járni a szamárlétrát.

A csikók közül mégis kimagaslik kett? a mez?nyb?l. A sors fura fintora, hogy épp istállótársakról van szó, ez az aprócska tény mégse riasztja vissza ?ket egymás „gyilkolásától”. A hazai pálya el?nyét élvezi a címvéd? bajnok, akinek alig esett le a tojáshéj a fenekér?l, és el?bb ült motorra, mint járni tudott volna. Idegenben lép kötelek közé a világbajnok – bizonyítani, és nem utolsó sorban pénzt keresni jött az Újvilágba. Két teljesen eltér? személyiség, egymástól teljesen eltér? sors. Útjuk most mégis keresztezte egymást, titánok harca ez.

Ryan Villopoto, a hazai fiú van egyel?re lépésel?nyben, egy gy?zelme dacára is vezeti az összetettet. Ben Townley, a bevándorló két diadala sem volt elegend?, hogy megtörje ellenfele ellenállását. Mindkét fiúnak a motorkossz fekszik jobban. Pályaismeretét fordíthatja egyedül vetélytársa ellen a címvéd?, az amerikai motorozási stílust maradéktalanul elsajátította már a világbajnok, akinek az európai pályákon szerzett finesz lehet az aduásza. Hosszú lesz még ez a háború, még csak négy csata zajlott le bel?le. Unatkozni nem fogunk ezen a nyáron sem.