EST. 2002

AMA MX: Carmichael lépésel?nyben

Visszatérések, sérülések, nagy csaták, sima gy?zelmek, örömmámorban úszó és a pokol legmélyebb bugyrait megjáró motorosok. A legegyszer?bben így jellemezhetném az AMA Toyota Motocross széria legutóbbi két versenyét, amit a bajnokság két legpatinásabb pályáján (Southwick és Budds Creek) bonyolítottak le.

A Massachusetts államban található Southwick Motocross Park az egyik legrégebbi pálya az amerikai bajnokság történetében, hiszen 1976-tól tagja a versenynaptárnak. Mély homokból alakították ki a nyomvonalat, ami kuriózumnak számít itt, hiszen ez az egyetlen ilyen pálya a sorozatban. Borításának köszönhet?en csak a legnagyobbak tudtak futamot nyerni Southwick technikás lankáin: Kent Howerton (1979-81), Jeff Stanton (1989-92), Mike Larocco (1994). De a pálya abszolút favoritja Ricky Carmichael, aki tíz esztend?s profi pályafutása alatt csupán egyszer gy?zték le itt, 1998-ben John Dowd tudott RC el?tt végezni a 125-ös futamon. Ezen az egy alkalmon kívül valamennyi versenyt RC nyerte, vagyis zsinórban hétszer bizonyult legy?zhetetlennek a floridai krosszos.

Budds Creek 1973 óta tag a National állomásai közt, de a világbajnokság mez?nye is többször tiszteletét tette dél marylandi ringen. Egészen pontosan 1993 és 1999 között látta vendégül Budds Creek a USGP mez?nyét, s?t a napokban jelentették be, hogy a 2007-es Nemzetek Krosszának is ez a pálya ad majd otthont.

450: Aki kimarad, lemarad!

Az esélyeket latolgatók természetesen a Stewart-Carmichael párviadal újabb felvonását szerették volna látni mindkét futamon. Az, hogy elmaradt, nem a címvéd? hibája miatt történt. Illetve ez ebben a formában nem igaz, hiszen Stewart nagyon is felvette a keszty?t, csakhogy az el?z? futamon megsérült térde igencsak hátráltatta a szuperkrossz világbajnokot. Stewart csak mankóval tudott közlekedni, saját erejével nem is tudott felszállni motorjára. Ennek ellenére Southwicken megnyerte az els? futamot, igaz, ehhez Carmichael hibája is kellett. RC az utolsó körökben nézett el egy ugratót, és csúnyán földhöz vágta magát, de így is be tudta hozni motorját Stewart mögött. A második futamban James emberfelettit nyújtva motorozott az élen, már-már úgy látszott, hogy nem meg is nyeri a versenyt, amikor a pálya egy gyors részénél levetette magáról megbokrosodott Kawasakija. Ráadásul ismét rásérült a térdére, amiért ki kellett hagynia a Budds Creek-i futamot. A verseny összesítésében ugyan jó volt a negyedik helyre, ám a Maryland-i futamon duplázó RC már szinte elérhetetlen távolságban van t?le (111 pont).

Ne feledkezzünk meg Chad Reedr?l sem, aki szépen csendben azért, de mindig felkúszik a dobogóra. Southwicken egy harmadik és egy második helyével az ezüstérmet érdemelte ki a verseny összesítésében, Budds Creek-en pedig csont nélkül szállította a második helyeket. Az utolsó mx szériáját teljesít? ausztrál 20 ponttal van lemaradva az „örök” bajnoktól négy fordulót követ?en.

A szezon másik színfoltja a mindössze 18 esztend?s keleti parti sx bajnok, Davi Millsaps. Millsaps els? szezonját tapossa a királykategóriában, ám versenyzése sokkal kiegyensúlyozottabb, mint pár rutinos kollégájának. Davi folyamatosan szállítja a bronzérmeket, bár sebessége még jóval elmarad a triumvirátusétól. El lehet akkor gondolkodni, hogy Stewart „win or crash” vagy Millsaps „lassan járj, tovább élsz” taktikája a kifizet?d?bb. A számok mindenesetre Millsaps-t igazolják.

Három, már visszavonult egykori bajnok is tiszteletét tette a southwicki versenyen. Doug Henry, aki mostanában az amerikai supermoto bajnokságban húzza a gázt, mellesleg a ’98-as MX bajnok, a 17., John Dowd a ’98-as nyugati parti sx bajnok bizonyítva klasszisát, a hatodik lett összesítésben. Az autogrammok osztogatásában világels? Travis Pastrana viszont csúnyán leszerepelt ezen a viadalon: a korábbi kétszeres bajnok, a legnagyobb tehetségnek kikiáltott krosszos a 35. helyen végzett, úgy, hogy az els? futamban 36., a másodikban 29. pozícióban zárt. Pastrana egy pillanatra sem tudta felvenni a harcot még csak a középmez?nnyel sem, ráadásul többször a földön végezete a hétvége folyamán. A mindig vidám Travis egy pillanatra sem csüggedt, s?t azt tervezi, hogy még elindul pár versenyen idén. Mindenesetre a ralizás jobban megy a backflip-királynak, hiszen ebben a m?fajban a második helyen áll hazája bajnokságában.

Eredmények: 450

Southwick végeredmény:

1.

Ricky Carmichael (Suz)

2

1

2.

Chad Reed (Yam)

3

2

3.

Davi Millsaps (Hon)

4

3

4.

James Stewart (Kaw)

1

11

5.

Kevin Windham (Hon)

5

4

6.

John Dowd (Suz)

6

7

7.

Tim Ferry (Hon)

8

6

8.

Nick Wey (Hon)

11

5

9.

Travis Preston (Hon)

7

10

10.

Ryan Clark (Hon)

13

9

Budds Creek végeredmény:

1.

Ricky Carmichael (Suz)

1

1

2.

Chad Reed (Yam)

2

2

3.

Kevin Windham (Hon)

5

3

4.

Nick Wey (Hon)

4

4

5.

Jason Thomas (Hon)

8

6

6.

Tim Ferry (Hon)

7

7

7.

Travis Preston (Hon)

6

8

8.

Josh Summey (Hon)

9

9

9.

Davi Millsaps (Hon)

3

30

10.

Ryan Clark (Hon)

13

10

A bajnokság állása négy futam után: 1. Ricky Carmichael (192 pont/3 gy?zelem), 2. Chad Reed (172), 3. Nick Wey (122), 4. Davi Millsaps (121), 5. Kevin Windham (117), 6. Travis Preston (115), 7. Davis Vuillemin (102), 8. James Stewart (81), 9. Josh Summey (76), 10. Thomas, Demuth (65)

250: Egy sima, egy fordított

Southwick és Budds Creek teljesen más versenyeket hozott, ami kicsit összerázta a mez?ny elejét, ez egyrészt köszönhet? a két pálya közötti különbségeknek, másrészt a versenyz?k idei rapszodikus teljesítményével magyarázható.

A southwicki mély homokban Adrew Short játszotta a f?szerepet, akinek -eddigi eredményeit figyelembe véve- jobban passzol stílusához a szuperkrossz, mint a komolyabb fizikumot igényl? motokrossz. Short eddig egy hatodik és egy ötödik helyezés után vezette gy?zelemre a Hondát, ami hosszú karrierje második mx-es futam gy?zelme volt. A sz?ke amerikai az els? futamot megnyerte, második nekifutásra viszont csak a negyedik lett. Budds Creek-re már nem tudta átmenteni jó formáját, mert csak az ötödikként végzettt egy összesítésben annak köszönhet?en, hogy az els? futamban összeakadt Alessivel.

A listavezet? Alessi Southwicken még elcsípte a dobogó alsó fokát, Budds Creeken viszont egy gyengécske nyolcadik hellyel rukkolt el?, ami 25 pontos el?nyét 8 pontosra zsugorította.

A bajnokság második helyére feljöv?, az év újonca címet kiérdeml? Ryan Villopoto a sorozat második versenye után ismét gy?zelemre vezette négyütem? Kawasakiját a marylandi vörös agyagon, de a southwicki „homokozás” neki sem ment, egy motorhiba és egy közepes futam után a 12. lett összesítésben.

A Honda els? számú favoritja is csak botladozik idén, és még mindig nem sikerült bezsebelnie els? gy?zelmét. Josh Grant üstökösként robbant be a 2004-es szezonban, de dobogó legfels? fokára még nem sikerül felkapaszkodnia. Ráadásul idén kisebb lábsérülés is hátráltja, mégis az elmúlt két futamon egy összesített ötödik és egy harmadik hellyel a pontvadászat harmadik helyét foglalja el, holtversenyben Shorttal.

A Suzuki csikócsapatát egyedül képvisel? Broc Hepler Budds Creeken tért vissza a versenyzéshez, hosszú kihagyás után. Hepler a téli felkészülésen szenvedett súlyos lábsérülést, amiért ki kellet hagynia a teljes szuperkrossz évadot. Hepler igazolva klasszisát, egyb?l a második tudott lenni, közel egy éves kényszerpihen? után.

Négy verseny három különböz? gy?ztes, az els? öt 20 ponton belül, és még a bajnokság nagy része hátra van. Az esélyesek közül eddig senki sem tudott kiugró eredményt produkálni, ráadásul Hepler visszatérésével újabb favorittal kell számolni.

Következ? futam két hét múlva Red Bud-on.

Nagy Norbert

Eredmények: 250

Southwick végeredmény:

1.

Andrew Short (Hon)

1

4

2.

Brett Metcalfe (Yam)

3

2

3.

Mike Alessi (KTM)

2

3

4.

Andrew McFarlane (Yam)

5

6

5.

Josh Grant (Hon)

8

7

6.

Matt Goerke (Yam)

4

12

7.

Chris Chisolm (Kaw)

7

9

8.

Jason Lawrence (Suz)

6

10

9.

Grant Langston (Kaw)

32

1

10.

Nate Ramsey (KTM)

12

8

Budds Creek végeredmény:

1.

Ryan Vilopoto (Kaw)

1

1

2.

Broc Hepler (Suz)

2

6

3.

Josh Grant (Hon)

7

3

4.

Brett Metcalfe (Yam)

5

5.

Andrew Short (Hon)

13

2

6.

Andrew McFarlane (Yam)

8

7

7.

Nate Ramsey (KTM)

3

16

8.

Mike Alessi (KTM)

16

4

9.

Sean Collier (Yam)

9

11

10.

Steve Boniface (Hon)

6

14

A bajnokság állása négy futam után: 1. Mike Alessi (153 pont/1 gy?zelem), 2. Ryan Villopoto (146/2), 3. Andrew Short (135/1), 4. Josh Grant (135), 5. Brett Metcalfe (133), 6. Andrew McFarlane (121), 7. Nate Ramsey (88), 8. Matt Goerke (81), 9. Grant Langston (61), 10. Sean Collier (54)

ugrás fel