EST. 2002

AMA SX 2011: Stewart csúnyán beégett!

4 hónap, 17 forduló mindössze egy hét pihen?vel. ?rült tempóban zavarták le idén is az év els? motorsport sorozatát, az amerikai szuperkrosszt. A szezon el?tt kevesen számítottak akkora meglepetésre, amit végül ez a kiírás szolgáltatott. A toronymagas esélyes, James Stewart egy év kihagyás után komoly offenzívával indított, végül csak a botrányaiból tudott médiamegjelenést generálni. Az új bajnokot Ryan Villopotónak hívják!

Stewart idei teljesítménye nagy csalódás annak tudatában, hogy ? a leggyorsabb motoros ebben a szakágban. Az edzéseken magabiztos fölénnyel utasította maga mögé a vetélytársakat, és a kvalifikációs versenyeken sem nagyon akadt ellenfele. A 20 körös futamokkal volt gondja Bubbának, nehezen tudott ugyanis talpon maradni. Ez mondjuk eddig is jellemz? volt rá, ám idén minden bizonnyal negatív rekordot döntött bukásaival.

Sokkal inkább fogunk a botrányaira emlékezni idén! A szezon elején tiltott elektronikai segédeszköz használata miatt került ? és csapata rivaldafénybe, majd a színfalak mögött máig ismeretlen okok miatt a csapatvezet? távozott az alakulattól. Tulajdonképpen eddig volt sima Bubba szezonja, hisz’ három gy?zelmével uralta a tabellát. A csapatvezet? távozása után azonban hirtelen lejtmenetbe kezdett a Fekete Párduc: hibát-hibára halmozva szakadt le egyre inkább az élmez?nyr?l, majd jött az emlékezetes sztorija az autópálya-rend?rséggel, amiért bevitték ?t a h?vösre.


Itt éppen Reeddel akad össze Bubba

De még innen is talpra tudott valahogy állni! Három fordulóval a vége el?tt 23 pontos hátrányát 9 pontra dolgozta le, amit már nem tudott tovább csökkenteni. Amat?r hibákat vétett az utolsó két versenyen is, így még csak az els? háromba sem tudta magát beverekedni, ami számára szintén negatív rekord! Túl sokat kellett kockáztatnia idén, mivel az ellenfelek nagyon er?sek voltak. Villopoto, Canard, Reed és Dungey a versenyeken tartani tudták Stewart tempóját, ezért a szokásosnál többet kellett a határon motoroznia, amit már az ? idegei sem bírtak. Karrierje során másodszor volt kénytelen éles csatában lemondani a trónról!

Ryan Villopoto lett a bajnok, aki annyi szenvedés után végre révbe ért! Négy 250-es bajnoki cím után csak nem akartak jönni a sikerek számára a 450-es kategóriában: súlyos sérülések miatt nem tudta befejezni a szezonjait, sokáig az is kérdéses volt, hogy láthatjuk-e még ?t motorozni a tavalyi lábtörése után. Sokat kellett kihagynia, de a rehabilitáció remekül sikerült, és kondicionálás felkészülését Ricky Carmichael korábbi trénere irányította. Villopoto ennek köszönhet?en átalakult egy igazi vérebbé. Keveset hibázott, nagyon gyorsan motorozott és fizikálisan is bírta a megterhelést. A legtöbb futamgy?zelmet is ? aratta, így megérdemelten lett a szuperkrossz új bajnoka.


? az új bajnok: Ryan Villopoto

A kawasakis srácra a veterán Chad Reed jelentette a legnagyobb veszélyt. Ezt is kevesen gondolták volna az els? futam el?tt. Az Ausztráliából származó kétszeres bajnokot egyik gyár sem látta szívesen a csapatában, ezért Reed vett inkább egyet! Megalakította saját alakulatát, a Two Two Motorsportsot, vásárolt magának pár Honda CRF 450-est, amit a Pro Circuit cég tuningolt fel kicsit a szezonra, ez pedig remek kombinációnak bizonyult. Reed hihetetlen kiegyensúlyozottságának köszönhet?en végig bajnokesélyes volt, nyert két futamot, és ? lett a legjobb hondás a szezonban!

A címet véd? Ryan Dungey viszont egészen biztos, hogy nem teszi el szép emlékként ezt a szezont. Tavaly újonc idényében bajnok lett, köszönhet?en annak, hogy a legnagyobbak (Stewart, Reed, Villopoto) lesérültek. A csapatát ért változások sem segítettek neki (Roger DeCostert leigazolta a KTM). A tempója nem volt versenyképes, noha szorgosan gy?jtögette a pontokat és a dobogós helyezéseket, nem tudott címvéd?höz méltó produkciót bemutatni. Az utolsó fordulóig végül is tartotta magát a bajnokesélyesek között, de nem bírt még a már-már veteránnak számító Chad Reeddel sem, így meg kellett elégednie az év végi bronzéremmel.


Szó szerint törték magukat a srácok a sikerért

Az utánpótlás kategóriák szintén tartogattak izgalmakat! Bemutatkozott például Ken Roczen, a németek üdvöskéje a sorozatban. Kicsit nehezen rázódott bele az amerikai légkörbe, de az utolsó futamokon már a dobogóra is felkúszott, a Las Vegas-i finálén pedig gy?zni tudott. A keleti parti széria az el?z? évekhez képest kicsit laposabbra sikerült, mint a rivális nyugati kiírás. Justin Barcia, a Honda tini ásza az ellenfelek fejére n?tt, magabiztosan nyerte a keleti bajnokságot. Nyugaton egy hármas fogat vívott az 1-es rajtszámért, amit végül az utolsó futamon biztosított be magának Broc Tickle (ebben a szériában ment Roczen).

Aki esetleg lemaradt volna az idei futamokon, az gyorsan pótolja hiányosságát. A legnépszer?bb torrent oldalakon, és a youtube-on is fent vannak a közvetítések. Tényleg érdemes megnézni ?ket, hiszen régen volt ennyi izgalom az amerikai szuperkrosszban. Egy hét múlva pedig már rajtol is a tengerentúli motokrossz idény!

 AMA SX 2011 – végeredmény
 

250 nyugati végeredmény:
1. Broc Tickle – 187?
2. Eli Tomac – 181
?3. Josh Hansen – 162?
4. Cole Seely – 147
?5. Ryan Morais – 138
?6. Ken Roczen – 130
?7. Tyla Rattray – 126?
8. Kyle Cunningham – 125?
9. Martin Davalos – 107
?10. Ben Evans – 75

250 keleti végeredmény:
1. Justin Barcia – 205?
2. Dean Wilson – 183?
3. Ryan Sipes – 163
?4. Blake Baggett – 159
?5. Blake Wharton – 125?
6. Matt Lemoine – 120?
7. Malcolm Stewart – 89?
8. Lance Vincent – 83?
9. P.J. Larsen – 80?
10. Hunter Hewitt – 80

?450 végeredmény:
1. Ryan Villopoto – 338
?2. Chad Reed – 334
?3. Ryan Dungey – 328?
4. James Stewart – 301?
5. Trey Canard – 255?
6. Andrew Short – 230
?7. Kevin Windham – 207
?8. Davi Millsaps – 180?
9. Justin Brayton – 155?
10. Nick Wey – 152

ugrás fel