EST. 2002

AMA SX, Houston

Ricky Carmichael az amerikai szuperkrossz bajnoság (AMA SX) új bajnoka, miután a sorozat houstoni futamán harmadikként ért célba, ezzel el?nye behozhatatlan az összetettben ?t követ? Chad Reeddel szemben. A futamot James Stewart nyerte, aki a jöv? szezonban a jelek szerint RC egyik legnagyobb kihívója lesz.

A Suzuki pilótája és régi-új bajnoka minden idei versenyen a dobogón végzett, ezúttal a nyugodtabb motorozást is megengedhette magának, átengedve a dobogó két fels? fokát a határozott Stewartnak és 2005 igazi vesztesének, Reednek. A 25 esztend?s Carmichael hét alkalommal nyert ebben az idényben és ? az els? versenyz?, aki ugyanabban az évben az AMA SX és a szuperkrossz világbajnokság titulusát is elhódította. A Suzuki 24 éve, 1981-ben ért utoljára a csúcsra a tengerentúli szériában, akkor a legendás Mark Barnett révén. Carmichaelnek ez a negyedik bajnoki címe a 250-es osztályban, tizenkettedik végs? sikere az AMÁ-ban.

„Meg kell köszönnöm a Suzukinak, amiért hitt bennem akkor is, amikor problémáim voltak a lábammal. Ez a cím nyolc hónap kemény munka eredménye. Köszönöm a Makita csapatnak, a szüleimnek, a feleségemnek és mindenkinek, aki belém helyezte a bizalmát akkor, amikor én magam sem bíztam magamban.”

A 125-ösök Nyugati Parti küzdelmeiben már megvan a bajnok Ivan Tedesco személyében: a houstoni f?eseményt a kawasakis eléggé lazán vette, nyolcadik lett. A gy?ztes Andrew Short.

A záró nagydíj helyszíne Las Vegas (Nevada), május 7-én.

250, f?esemény

1. James Stewart
2. Chad Reed
3. Ricky Carmichael
4. Kevin Windham
5. David Vuillemin

125 Nyugat, f?esemény

1. Andrew Short
2. Billy Laninovich
3. Broc Hepler
4. Jay Marmont
5. Josh Summey

250, az összetett állása

1. Ricky Carmichael 345 (már bajnok)
2. Chad Reed 317
3. Kevin Windham 264
4. Mike LaRocco 229
5. David Vuillemin 227

125 Nyugat, az összetett állása

1. Ivan Tedesco 160 (már bajnok)
2. Nate Ramsey 131
3. Andrew Short 126
4. Billy Laninovich 119
5. Jay Marmont 98

ugrás fel