AMA SX: Keleti remény(ség)ek

Szöveg: -nn- – Fotó: csapatok, archív

Most hétvégén nem az eddig megszokott Lites-arcokat, pontosabban bukósisakokat láthatjuk a versenypályán. Dungey, Lawrence és a többiek egy futam erejéig átadják a küzdőteret a Keleti-part harcosainak. Amerika ezen felén is vannak szép számmal trónkövetelők, összeszedtük a legesélyesebbeket, és egy rövid időutazást is teszünk a dicső keleti múltba.

A keleti part mindig olyan volt az amerikai szuperkrossznak, mint ha a mostohagyereke lenne. Kis túlzással persze. Az egész szuperkrossz-őrület a Nyugati-parton terjedt el, a menők éppen ezért jobban szerették itt megmérettetni magukat. Donny Schmit (1986), Jeff Matiasevich (1988), Jeremy McGrath (1991-1992). Csak pár név a nyugati bajnokok közül. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a keleti part nem termelte ki a maga tehetségeit, csak az ott csúcsra érő motorosok valahogy nem találták később a helyüket a nagyok mezőnyében. Gondolok itt elsősorban Travis Pastranára (2001 bajnoka), Ben Townley-ra (2006), vagy Branden Jessmanre (2001).

Most jöhetne jogosan az a kérdés, hogy akkor Chad Reeddel (2002), James Stewarttal (2004) és Ricky Carmichaellel (1996) mi újság. Igen, ők is keleti szuperkrossz bajnokok voltak, és később is szép sikereket értek el, de hát tudjuk, miért vannak a kivételek. Ezzel csupán arra szerettem volna rávilágítani, amit a szakértők is gyakorta hangoztatnak, miszerint színvonalban egy kissé alul marad Kelet, Nyugattal szemben.

A 125-ös, manapság Lites SX kategória egyébként a legfiatalabb terepsorozat Amerikában. A motokrossz és a 250-es szuperkrossz bajnokságot a 70-es évek elején írták ki, míg a kicsik szuperkrossz vetélkedése 1985-ben startolt el. Ez a műfaj nem szerepel az amatőr kategóriákban, vagyis az ifjoncok első profi évükben találkoznak először szuperkrossz pályával (és most tekintsünk el a magán- és tesztpályáktól). A csapatok és motorgyártók pedig kötelezik felfedezettjeiket az indulásra. Arra még nem volt példa, hogy egy újonc versenyző ne induljon el a szuperkrossz bajnokságon.

Az már sokkal gyakoribb, hogy az Európában edződő krosszosok nem kérnek a szuperkrosszból. Idén Tommy Searle és Tyla Rattray, a tavalyi MX2-es vébé első két helyezettje élt ezzel a lehetőséggel. Ők első profi idényüket kezdik el Amerikában, de csak a Nationalen, vagyis a nemzeti motokrossz bajnokságban indulnak csak el.Csupán egy európai harcos van talpon a vidéken. Ő pedig Christophe Pourcel. Ezzel el is érkeztünk az idei kiírás favoritjaihoz.

Christophe Pourcel #377

Súlyos hát- és gerincsérülésből épült fel a fiatal francia. Szinte a csodával határos, hogy egyáltalán újra motorra ülhetett. 2007-ben az Ír GP edzése után erre nem sok esélyt láttak az orvosok. A kis Pourcel küzdött akár az oroszlán, és most jobb formában van, mint valaha. A Kawasaki tesztpályáján fél másodperccel hasított jobb köröket, mint Villopoto a kis Kawával. Folyamatosan!

Pourcel a Pro Circuit Kawasaki csapat első számú embere Keleten. Idén láthattuk, hogy mit tudnak Mitch Payton legényei a Nyugati-parton. Ráadásul abszolút nem idegen számára a szuperkrossz, hisz’ hazájában az egyik legjobbnak számít ebben a műfajban, 2007-ben pedig még futamot is tudott nyerni Phoenixben.

Austin Stoupe #981

Ő a Kawasaki másik motorosa. Tavaly harmadik lett Lawrence és Dungey mögött a Nyugati-parton, most egy év tapasztalattal a háta mögött, és a zöldek technikai hátterével egyértelműen a bajnoki cím lehet csak az elfogadható számára. Idénre visszatért az amatőröknél, és első profi évében használt rajtszámhoz, a 981-eshez. A most soron következő fordulónak ő a címvédője. Tavaly ugyan még a nyugati értékeléshez számított a houstoni derbi, ez a tény azonban egyáltalán nem bizonytalanítja el Stroupe-ot. Most is nyerni akar a Reliant Stadionban.

Brett Metcalfe #24

Már a hetedik évét kezdi meg a veterán ausztrál a kicsik között. Karrierje elején nagy jövőt jósoltak neki, az európai szuperkrosszokon rendszeresen a mezőny fölé emelkedett, az USÁ-ban viszont mindig a lehető legrosszabbkor jött egy sérülés. Versenyzett már a KTM, a Yamaha és a Kawasaki gyári alakulatánál is, kevés eredménnyel. Sehol egy futamgyőzelem. 2009 az újrakezdés jegyében zajlik. Új csapat (Pro Circuit Kawasaki kontra Geico Honda), új rajtszám (123 kontra 24) és új ruhaszponzor (Thor kontra FOX). Talán az ifjú ara és az aranyszárnyas motor szárnyakat ad Metcalfe-nak. A rutin lehet az egyetlen fegyvere a fiatalok ellen.

Blake Wharton #61

Három profi motokrossz versennyel a háta mögött kezdi első szuperkorsszos évét a Geico Honda felfedezettje. Legalább annyira kevés dolgot lehet tudni a srácról, mint tavaly Trey  Canardról. Aztán tessék, Canard legyőzte Villopotot. Ugyanezzel a csapattal. Ja, de mégis csak tudunk. Szereti a rockot, dobol és gitározik szabadidejében. Lehet, hogy képes lesz a többiek nótáját is elhúzni.

Nico Izzi #20

Az év újonca 2008-ban. Kell ennél több? Harmadik lett a keleti szuperkrossz bajnokságban, és ötödik motokrosszban. Mellesleg az egyik legeredményesebb minimotors Amerikában! A Suzuki csapatban olyan motorosok istápolják, mint Ricky Carmichael, Chad Reed vagy Roger De Coster. Nem is lehetne jobb helyen, már csak a győzelmeknek és a bajnoki címeknek kell jönniük. Az új rajtszám majd talán szerencsét hoz.

Szóval a főszereplőkre nem lehet panasz. Rajtuk nem fog múlni az izgalom, ami az elmúlt években is meghatározta a keleti szériát.

A keleti varázs

Nem is kell sokáig visszautaznunk az időben. A tavalyi sorozat volt minden idők egyik legizgalmasabb párharca. Ryan Villopoto, a kategória menője, és Tray Canard egy tejfeles szájú újonc csapott össze. Villopoto meglepetésre hibát hibára halmozott a szezon elején, Canard pedig zsinórban megnyerte az első három versenyt. Villopoto igazi bajnok módjára felállt a széria utolsó futamaira, végül egy máig vitatott manőverrel kilökte őt Canard az utolsó versenyen.

2007-ben Ben Townley és Ryan Morais nézett farkasszemet egymással. Morais egyetlen futamot sem tudott nyerni, mégis végig partiban volt az új-zélandival. Townley rögtön egy nullázással kezdte az évet, de szívós munkával felküzdötte magát a ponttáblázat élére. Itt is az utolsó futam döntött: Townely lett a bajnok.

2006-ban Davi Millsaps és Josh Grant párharcáról szólt a keleti bajnokság. Millsaps lehengerlő magabiztossággal lett király, Grant rapszodikus teljesítménye csak arra volt jó, hogy az utolsó előtti futamig tudja feltartóztatni a lányok kedvencét, aki ebben az évben váltott Suzukiról Hondára. De Coster linksége miatt nem hosszabbított meg Millsaps szerződését a Suzukival, a Hondának nem is kellett több. Jó vásárt csináltak vele akkor.

2005 Grant Langston éve volt. A legnagyobb ellenfele Josh Hansen volt, de a második évét taposó Davi Millsaps is sokáig a nyakukon loholt. Hansen és Langston végig kiegyensúlyozott volt, olyannyira, hogy egyetlen pont különbség sem volt köztük a végén. Langston javára a több futamgyőzelem döntött.

2004, 1999, és 1996 a dominanciáról szólt. James Stewart, Ernesto Fonseca és Ricky Carmichael egy verseny kivételével valamennyi fordulót megnyerték. De az ellenkezőre is van példa. 1997-ben Tim Ferry futamgyőzelem nélkül nyerte a keleti parti bajnokságot. A 100%-os idény még várat magára.

***

Hogy milyen versenyeket hoz majd az idei év? Reméljük hű marad magához a sorozat. A fent megemlített urak, biztos, hogy a maximumot tapossák majd ki magukból. Vasárnap egy rövid összefoglalóval jövünk a houstoni versenyről, hétfőn estére lesz kész a hosszabb összeállítás, szerdán pedig Áron jelentkezik a kulisszák mögül. Addig is olvassátok rendszeresen a MI-t.