EST. 2002

AMA SX: Szerva itt, csere ott

A kicsik

A Lites kategória küzdelmei sokkal kiegyenlítettebbek. Az eddig lebonyolított négy összecsapáson három különböz? gy?ztest avattak. Short és Ramsey után a 2005-ös keleti bajnok, Grant Langston is feliratkozott a nyertesek közé.

Anaheimben senki sem tudta megállítani Langstont, aki els? nyugati gy?zelmét könyvelhette el. Az els? bajnoki fordulóban sikeres Andrew Short második lett (akit még mindig hátráltat sérülése), Nathan Ramsey pedig a bronzéremnek örülhetett az Angel Stadionban. Ezzel a gy?zelemmel Langston beérte Shortot a pontvadászatban. Mindkettejük 63 pontot gy?jtött három fordulót követ?en, a kiegyensúlyozott Laninovich állt ekkor a harmadik helyen 60 ponttal.

San Franciscóban aztán borult minden. Az ég is, és a papírforma is. A két éllovasnak nem feküdt a sáros pálya. Short a 13., Langston a 15. helyen fejezte be megcsonkított futamot (15 kör helyett 8). Annál jobban ment Nathan Ramsey-nek, akir?l köztudott, hogy jól teljesít extrém körülmények között. A tavalyi els? anaheimi összecsapást is hasonló körülmények között rendezték meg, ahol szintén ? diadalmaskodott. A motokrossz jelleget öltött pályán lubickoltaka krossz-specialisták. Brett Metcalfe els? heat-gy?zelmének örülhetett Friscóban (második lett a versenyen), Mike Alessi pedig els? szuperkrosszos dobogójának. Jason Lawrence eddigi szenvedéseit feledtetve a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

Ramsey gy?zelmével (és Shorték kaliforniai betlijével) a ponttáblázat élére ugrott 79 egységet számlálva, második Laninovich 74 ponttal, Short 71 pontja csak a harmadik helyre elegend?, Langston pedig a negyedik helyen búslakodik 69 pontjával.

Szuperkrossz Lites Nyugat:

  1. Nate Ramsey 79
  2. Billy Laninovich 74
  3. Andrew Short 71
  4. Grant Langston 69
  5. Ryan Villopoto 64
  6. Brett Metcalfe 60
  7. Mike Alessi 57
  8. Paul Carpenter 49
  9. Jake Weimer 39
  10. Jesse Casillas 33

Folytatás a hétvégén, újra Anaheimben.

Nagy Norbert

ugrás fel