Szöveg: Nagy Norbert – Kép: Sleider Viktor
Már hagyomány, hogy a motokorssz szezon a sportág legpatinánsabb eseményével, a csapat-világbajnoksággal vagy ismertebb nevén a Nemzetek Krosszával zárul. Minden évben húsz nemzet három-három motorosa mérk?zik meg a Peter Chamberlain trófeáért. A gy?ztes a világ urának mondhatja magát egy teljes évig. Az elmúlt hat évben ez a nemzet az Amerikai Egyesült Államok volt, ?k most vasárnap el?tt huszonegy alkalommal hódították el a rangos kupát. A Dungey-Villopoto-Baggett hármastól papíron torony magas gy?zelmet vártak, de a végére azért egy kis szerencse is kellett ahhoz a huszonkettedik sikerhez.
Az újkori motokrosszban – amit számoljunk mondjuk a ’80-as évekt?l – egyértelm?en az amerikaiak hátát nézték a többiek. Amióta showbizniszt csináltak az egyik leglátványosabb technikai sportból, tucatszámra termelték ki a világsztárokat. Rick Johnson, David Bailey, Jeremy McGrath, Ricky Carmichael vagy mondjuk James Stewart nem csak nagyon jó üzlet volt a motorgyártóknak és felszerelésgyártóknak, hanem egyúttal nagyszer? versenyz?k is, akik újra és újra bebizonyították, hogy senki nem m?veli náluk magasabb szinten a terepmotorozást.
A Nemzetek Krossza régi verseny, pontosan tíz évvel az els? egyéni világbajnokság kiírása el?tt, 1947-ben rendezték meg az els?t és azóta minden évben összegy?lnek a sportág legjobbjai, hogy megmérk?zzenek a Chamberlain trófeáért. Kezdetben az európaiak, úgy mint Svédország, Nagy-Britannia és Belgium uralta a pályát, majd mikor az Egyesült Államok 1981-ben a pástra lépett 13 évig senki nem tudta ?ket letaszítani a dobogó legfels? fokáról. Az 1994-es viadal örökre emlékezetes marad az USA és Nagy-Britannia számára, a szigetországi válogatottól várták ugyanis a legkevésbé, hogy megszakítja a szuperhatalom menetelését.
Cairoli és az olaszok esélyei ezzel a bukással szálltak el
Ezután sz?kös esztend?k jöttek a jenkikre, hiszen 1996 és 2000 kivételével minden évben belefutottak egy jobbhorogba, már amikor hajlandóak voltak elutazni, mert 2001-ben, 2002-ben és 2004-ben nem küldtek csapatot a Nemzetek Krosszára. 2005-t?l aztán a legújabb amcsi generáció könyörtelenül átvette az uralmat: kronológiai sorrendben Ricky Carmichael, James Stewart, Ryan Villopoto kétszer és Ryan Dungey szintén kétszer vezette gy?zelemre a csillagos-sávos válogatottat. Hol lehengerl?en, mint mondjuk 2005-ben Franciaországban, vagy 2007-ben hazai földön, hol pedig szerencsésen, mint 2008-ban a Donington Parkban, vagy 2009-ben Olaszországban. A lényeg, hogy 2005 óta senki nem tudta legy?zni ?ket.
Folytatódik-e a nagy széria a 65. Nemzetek Krosszán? Ez volt a legnagyobb kérdés az idei viadal el?tt. Nem bízták a véletlenre a csapatválasztást, hiszen a három legjobb amerikait nevezte a szövetség. Ryan Villopoto és Ryan Dungey egész évben hatalmas csatát vívtak az amerikai motokrossz bajnokságban, végül ebben a sorrendben fejezték be az egész szezonon átível? heroikus küzdelmet. Mindketten veteránnak számítanak már a sportágban. Villopoto 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is a gy?ztes csapat tagja volt, Dungey pedig a legutóbbi két viadal h?sének számít. ?ket egészítette ki az újonc Blake Baggett, aki elképeszt? sebességével hívta fel a csapatvezetés figyelmét ebben a szezonban. Hogy hol maradt James Stewart? A legismertebb amerikai krosszozó idén csak szuperkrosszozott, ráadásul ott csúnyán leégett, ez pedig kevés a válogatottsághoz.
Pourcel balszerencsés volt, akár az egész szezonban
A szakírók a nevezési listát böngészve a franciákat nevezték meg, mint legnagyobb rivális, hiszen egyrészt ?k a hazai csapat, másrészt ?k is a leger?sebb hármasukkal indultak. Gautier Paulin és Marvin Musquin személye nem volt kérdéses. El?bbi remekül ment a világbajnokságon, két évvel ezel?tt a Nemzetek Krossza meglepetése volt, utóbbi pedig egy kétszeres világbajnok krosszozó. A csapat harmadik embere egy balszerencsés sérülésnek köszönhet?en végül Christophe Pourcel lett. ? az idei MX1-es világbajnokság ezüstérmesét, Steven Frossard-t helyettesítette. A gallok háza táján tehát abszolút megalapozott volt a hurráoptimizmus.
Ennek a versenynek a lebonyolítása egészen speciális, lényegesen különbözik egy hagyományos motokrossz versenyét?l. A három versenyz? három külön kategóriát képvisel. Az MX1-ben az adott ország legjobbja, a csapatkapitány indul 450-es motorral, MX2-be a legjobb 250-es versenyz?t indítják, az Open kategóriában pedig a kiegészít? embereket nevezik, szintén 450-es motorral. A három kategória három futamban, amolyan körmérk?zés jelleggel dönti el a végs? gy?zelem sorsát. Mindenki megmérk?zik mindenkivel. Három futam, három kategória, hat helyezés, de csak a legjobb ötöt veszik figyelembe. A helyezések egyúttal pontok is, így a legkevesebb pontot szerz? nemzet lesz a gy?ztes.
Alig lehetett megmozdulni a pályán és a boxutcában
Az idei diadalnak a franciaországi St. Jean D’Angely adott otthont. Ez meghatározó volt az esélylatolgatásokat illet?en, hiszen ez egy tipikus európai stílusú krosszpálya, lassú visszafordítókkal, és nagy leugrókkal. Az amerikai versenyz?k rendszerint nem ilyen vonalvezetésen szocializálódnak, így elvileg ?k hátrányból indultak a hétvége folyamán, már csak azért is, mert a világbajnokság mez?nye májusban ezen a pályán futotta a Francia Nagydíjat, vagyis a vébén induló krosszosok már ismerték, mint a tenyerüket. Ez les?sorban a hazaiak malmára hajtotta a vizet, no meg az olyan versenyz?kére, mint a német MX2-es világbajnok Ken Roczen.
Az edzéseken után aztán ámult a világ: a Team USA mindhárom min?sít? versenyét magabiztosan nyerte, ezzel a lehet? legalacsonyabb pontszámmal vitték el a pole pozíciót Olaszország el?tt, mely csapatot az idén ötszörös világbajnokká koronázott Antonio Cairoli vitt a hátán. A franciák kis csalódást keltve a harmadik helyr?l várták a mindent eldönt? futamokat, de számolni lehetett az ausztrálokkal is, akiket a többszörös amerikai bajnok, Chad Reed húzott a fülüknél fogva.
Chad Reed megmutatta a fiataloknak!
A pálya mellett a vasárnapi versenyeken moccanni nem lehetett, annyian érkeztek meg a helyszínre a környez? országokból. Értelem szer?en a franciák voltak a legtöbben, de szép számmal képviseltették magukat a britek is. A hangulatra egyszóval nem lehetett panasz. Az akcióra sem! Már az els? futam (MX1 vs. MX2) egy óriása meglepetéssel indult. Antonio Cairoli az els? kanyarban földre került, magával rántva az USA és a britek MX2-es emberét. Az élen az ausztrál Chad Reed vitézkedett, akit az amerikai Dungey próbált megel?zni. Miközben ?k egymással voltak elfoglalva az élen Cairoli esett egy még nagyobbat, neki véget ért ezzel a küzdelem, így Olaszország esélyei el is szálltak.
Alig heverte ki a népes néz?sereg Cairoli búcsúját, jött az égi áldás, ami özönvíz formájában öltött testet. Ez némiképp átrendezte az er?viszonyokat is. Roczen a 250-es motorral feltámadt, és maga mögé utasította az addig második Dungey-t. Reed nem zavartatta magát az élen, pedig a verseny végére a 17 éves Roczen ?t is kipécézte magának, de az el?zésre már nem jutott id?. Az els? felvonást Reed nyerte Ausztráliának Roczen, Dungey, és Searle el?tt. A franciák Pourcel szemüvegcseréjének köszönhet?en hátrányba kerültek, de az USA sem tudott nagyon ellépni, hiszen Baggett, a csapat második embere körhátrányban, a 17. helyen fejezte be a futamot.
A dobogó: 1. USA, 2. Franciaország, 3. Ausztrália
A második futamban az MX2-es és az Open kategória képvisel?i feszültek egymásnak. A hollandok üdvöskéje, Jeffrey Herlings jött ki a legjobban a rajtnál, akit a német Ken Roczen követett. Roczen egészen addig loholt a holland mögött, amíg egy k? szét nem zúzta a szemüvegét, így az ? esélyei elszálltak. Egyre hátrébb csúszott a mez?nyben: el?bb Paulin, majd Villopoto is megel?zte. Szégyenkeznie nem kellett, hiszen az MX2-es kategóriát toronymagasan nyerte, és a kisebb henger?rtartalmú motorjával a világ legjobbjait oktotta. A verseny végére Herlings és Paulin meccselt a gy?zelemért. A csatát végül a holland hármas fokozatban ragadt váltója döntötte el. Paulin megszerezte a franciák els? gy?zelmét, és ezzel kilenc pontos el?nnyel várhatták az utolsó futamot, mivel Villopoto csak harmadik, Baggett pedig újra tizenhetedik lett az amerikai csapatból.
A döntés tehát az utolsó összecsapásra maradt. A franciáknak óriási sanszuk volt, hogy hét év után letaszítsák az amerikaiakat a trónról, de pár körrel a start után minden álom szertefoszlott. Pourcel a harmadik helyr?l kiállni kényszerült egy hátsó defekt miatt, Paulin egyedül pedig kevés volt az üdvösséghez. Villopoto és Dungey klasszisukat igazolva kett?s gy?zelmet szereztek a Team USA-nek, így a mínuszolások után megnyugtatónak mondható tizenhárom pontos el?nnyel nyerte zsinórban a hetedik, összességében a huszonkettedik csapat-világbajnokságát az Egyesült Államok. A dobogó második fokára a csalódott franciák állhattak fel immáron nyolcadszor, a bronzéremnek pedig Ausztrália örülhetett. Nekik ez volt az els? érmük a Nemzetek Krossza történetében.
Nem ez volt az USA legfényesebb gy?zelme és a csapata sem fogja megkapni a Dream Team státuszt, de hozták a kötelez?t, nem remegett meg a kezük dönt? pillanatban, ezért mindenképpen elismerés jár nekik. A franciák sajnálhatják a elmulasztott lehet?séget, egyel?re ?k örök másodiknak t?nnek, az ausztrálok pedig – Reeddel talán utoljára – történelmet írtak. Ken Roczen motorozása leny?göz? volt a 250-es gépen, csak ? tudta a kiskategória képvisel?i közül felvenni a versenyt a nagyobb és er?sebb motorokkal, Reed diadala pedig jubileumi volt, hiszen a veterán legutóbb a 2001-es belga rendezés? csapatvébén látta meg eddig el?ször és utoljára els?nek a kockás zászlót. USA tehát a csapat-világbajnok, most egy évig f?het a többi nemzet képvisel?inek a feje, hogy 2012-ben hogyan tudnák legy?zni a lommeli homoktengerben a motokrosszt egyértelm?en kisajátító jenkiket.
A végeredmény:
1. USA 26 pont
2. Franciaország 39 pont
3. Ausztrália 44 pont
4. Nagy-Britannia 46 pont
5. Belgium 54 pont
Legutóbbi hozzászólások