Hirdetés
Kezdőoldal Sporthírek sporthirek-mx Anaheim: A pálya már kész

Anaheim: A pálya már kész

Hirdetés

Gyors lesz a nyitóverseny nyomvonala, a kemény verseny tehát garantált. Talán így a technikai különbségek is elt?nnek valamelyest a versenyz?k között, és nagyobb eséllyel szólnak bele a gy?zelemért vívott harcba az olyan motorosok, mint Villopoto, Dungey, vagy Tedesco. Jeff Emig, a sorozat szakkommentátora és 1997-es bajnoka szerint a klasszikusokat idézi a január kilencedikei katlan.

Már a rajtnál adódhatnak izgalmak, hiszen a pályaépít?k beletettek egy S-lassítót a rajtegyenesbe. Az els? kanyar csak ez után következik. Ott fogják hagyni a fogukat páran, szóval a jó rajt most még inkább felér egy gy?zelemmel.

Az els? kanyar után két dupla ugrató, és két mosódeszka várja a mez?nyt. Nehéz megmondani a grafikáról, hogy milyen típusú huplikból építik meg a mosódeszkákat, az viszont biztos: itt csak az ászok fogják jól érzeni magukat.

Az ezt követ? két triplán sok id?t meg lehet spórolni. Aki emlékszik még a 2007-es nyitány legnagyobb küzdelmére Stewart és Carmichael között, az pontosan tudja mir?l beszélünk. A bubba scrubot, vagyis a lapos ugrást ma már szinte minden versenyz? tudja, kérdés persze, hogy saját fegyverével hagyja-e magát legy?zni Stewart mester. Nem valószín?.

A pálya utolsó szakaszán nyílik igazán lehet?sége a versenyz?knek variálni az ugrásokat. Tavaly is láthattuk, hogy James és Chad mennyire más dimenzióban motorozott a többiekt?l. Néhol négy ugratót is átrepültek, valósággal szárnyaltak a pályán.

Közeledvén a nagy naphoz, egyre több érdekes hír árasztja el az információs sztrádát, például: James Stewart és Ryan Dugney a hét lakat alatt ?rzött Nike krosszcsizmában fog rajthoz állni. Josh Grant csúnyát esett edzés közben, úgy néz ki, hogy csak az orra tört el, az indulása egyel?re még kérdéses. Brett Metcalfe, Tommy Hahn, Matt Moss, Jake Moss, Dean Wilson is sérüléssel bajlódik. Végre eldöntötték a Lites csapatok, hogy melyik versenyz?jüket indítják Nyugaton, illetve Keleten. A keleti címvéd?, Chris Pourcel átjön Nyugatra, ami logikus döntés, hiszen 2011-t?l a 450-esek között indul, szoknia kell a nyugati föld min?ségét. Ryan Dungey 50 másodperc alatt teljesítette a Suzuki tesztpályáját, és versenyszimuláció alatt is ígéretes körid?ket produkált. Sokat várnak t?le a szakért?k.

Egyel?re ennyit a 2010-es AMA SX évadról, pénteken olvashatjátok el a szezonel?zetesünket, amiben meg fognak szólalni a legnagyobb esélyesek, csapatf?nökök, és még Ricky Carmichael is elemzi kicsit az er?viszonyokat.