A Ducati nem hagyja annyiban. Egy nemrég kiadott közlemény szerint a Borgo
Panigale-i gyár továbbra is érdekelt az Aprilia csoport megvásárlásában.
Legalábbis részben. A vételre már július 20-án megtették a maguk ajánlatát;
a beszélgetések megkezd?dtek (s?t, akkor még kizárólagosan a Ducatival tárgyalt
a noalei elnökség), végül azonban a ‘surranópályán’ a Piaggio szerzett
jogot a tranzakcióra.
Ez a mostani kommüniké viszont más. Nem a komplett Gruppo Apriliára vonatkozik,
hanem csak a Moto Guzzira illetve a patinás, ám az utóbbi években eladósodott
márka offroad-ágazatára. A 40 millió eurós ajánlat új helyzetet teremthet.
A Piaggio lényegesen kevesebb pénzért jutna hozzá az Apriliához, hiszen a teljes
árból lejönne a említett két szektor. Így ?k továbbra is hatékonyan és kockázatmentesen
dolgozhatnának az üzleti tevékenységük gerincét adó robogó-iparban, emellett
pedig érdekeltséget szereznének az országúti- illetve sportmotorok piacában.
Az ímígyen megtakarított összeget jöv?beli beruházásokra (adott esetben új modellek
tervezésére és kivitelezésére) fordíthatnák.
A Ducati számára alapállásból ez lenne a legjobb megoldás, hiszen így
még véletlenül sem vállalják túl magukat. A hangulat egyébként sem teljesen
felh?tlen a scorzéi Aprilia-üzemben, és az alkalmazottaknak nem
jelentene teljes megnyugvást, ha öt másik gyáregységgel egy kalap alatt kerülnének
egy olyan új tulajdonoshoz, amely még sosem nézett szembe ilyen volumen? kihívással.
A Guzzival olyan márkához jutna a Ducati, amelynek egyes (pl. túra-) motorjait
ügyesen bevezethetnék az Egyesült Államokban, ilyen módon fokozva részvételüket
a piaci pörgésben a tengerentúlon (ahol már most is elég jó állásaik vannak).
A krossz-ágazat is különösen fejl?dik az USÁ-ban.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Kapcsolódó cikkeink |
A Ducati-Aprilia pólus II. |
A Ducati-Aprilia pólus |
Ducati-Aprilia pólus? |
Képben a Piaggio is |
Legutóbbi hozzászólások