EST. 2002

Bajnokinterjú: Ricky Carmichael

Miután a floridai krosszos 2001-ben elfoglalta Jeremy McGrath trónját, azóta senkinek sem sikerült, még csak utolérnie sem RC-t. 2001-ben 16 futamból 14-et megnyert Kawasakijával, majd 2002-ben átszerz?dött a Hondához. Sokan elfordultak ekkor t?le, mondván, hogy csak a pénz hajtja, de hamar betömte a kétked?k száját. 2002-ben és 2003-ban is simán megnyerte az amerikai szuperkrossz szériát (pedig ebben gyengébbnek tartja magát, mint a hagyományos motokrosszban), ám a 2004-es idényt ki kellett hagynia sérülés miatt. Ebben az évben Chad Reed lett a bajnok, de 2005-ben ismét visszatért RC, méghozzá a lesajnált Suzuki nyergében.

Mikor RC elfogadta Roger De Coster, a Suzuki csapatvezet?jének ajánlatát, a hamamatsuiak közel két évtizede nem ünnepelhettek bajnoki címet. Nem is kínálkozott jobb lehet?ség Carmichael számára, hogy megvillantsa kivételes tehetségét. Els? évében gy?zelemre vezette azt a Suzukit, amit sem Travis Pastrana, sem Jeremy McGrath, sem Sebastien Tortelli nem tudott. 2006-ban azonban ellenfelére akadt Ricky, méghozzá James Stewart személyében. RC-nek egy nagyon mély gödörb?l is ki kellett másznia az év folyamán (a bizonyos benzingondok, óvás), ráadásul idén fordult vele el?ször az a „szégyen”, hogy nem ? vezette az összetett tabellát az egész idény alatt. RC-nek azonban sikerült felül emelkedni a lelki és a testi (St. Louis-ban és Dallasban hatalmasat esett) megrázkódtatásokon, és megnyerte élete ötödik nagykategóriás szuperkrossz bajnoki címét. RC-t a Las Vegas-i idényzáró utáni banketten faggatták.

Hogy érzed magad a banketten?

Kit?n?en. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, szerintem szép estének nézünk elébe. Hosszú és göröngyös volt az út idáig. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, keményen dolgoztak egész évben. Igaz a verseny el?tt adódott egy kis probléma, amit sikerült a versenyre orvosolni.

Amikor a futam el?tt elestél a mosódeszkás részen, nagyon kétségbeesettnek t?ntél, aztán mégis gyorsabb lettél, mint a többiek. Változtattatok valamit a motoron?

Igen, Scott Benet, a futóm?-specialista változtatott a beállításon, aminek köszönhet?en sokkal lágyabb lett a motor. Ez volt a bajnoki címem kulcsa.

Ez volt életed legszorosabb bajnoki címe, és rengeteg támadás ért a szezon alatt. Üzensz valamit a bírálóidnak?

Nem szeretnék üzenni nekik semmit, hagyom inkább, hogy az eredményeim beszéljenek helyettem. Persze rosszul tud esni, amikor hozzá nem ért? emberek mondanak rám rosszakat, de hosszú pályafutásom alatt megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Valóban életem legszorosabb bajnoki címe ez a mostani, ezért is jelent sokat számomra. St. Lous után komoly hátrányba kerültem, és megmondom ?szintén, nem bíztam a sikerben. De Roger (De Coster, a szerk.) lelket öntött belém, és végül sikerült. Ez az els? négyütem? motorral nyert amerikai szuperkrossz bajnoki cím.

Mit csinálsz a bankett után?

Els? dolgom lesz, hogy meglátogassam barátomat, Ernesto Fonsecát. Nagyon sajnálom, ami vele történt, hiszen kivételes tehetség. Három évig csapattársak voltunk a Hondánál, ott barátkoztunk össze, mindig segítettük egymást a pályán. Már alig várom, hogy lássam, sikerült vele a futam után telefonon beszélnem, nagyon jó volt hallani a vidám hangját. ? olyan srác, aki soha nem adja fel, és én maximálisan szeretném ?t és családját támogatni.

Gondoltál arra, hogy majd csak a verseny után jelentsd be a visszavonulásod?

Nem. Azt akartam, hogy mindenki tudjon róla, még a verseny el?tt. Az eredményt?l függetlenül szerettem volna bejelenteni; nem akartam, hogy azt higgyék az emberek, hogy azért vonulok vissza, mert esetleg nem sikerül megnyernem a bajnokságot. Megnyertem, de a döntésemen nem változtatok.

Láttad már az utolsó futam videóját? Ivan Tedesco, a csapattársad egy kicsit besegített neked a rajtnál, mert az els? tripla ugratónál visszalassította Reed-et.

Nem, még nem láttam a felvételt, de nem ez döntötte el a bajnoki cím sorsát. Ha nem törik el a központi rugó a motoromban St- Louis-ban, akkor már Seattle-ben megnyertem volna a bajnokságot.

Mire gondoltál, mikor a rajtgép mögé álltál?

Amikor ott álltam a rajtgép mögött, fura érzés kerített hatalmába. Azt mondtam magamnak: meg fogod csinálni, meg kell csinálnod, képes vagy rá, te vagy a legjobb… és sikerült.

(nn)

ugrás fel