EST. 2002

Bautista – hatból hat

Megállítatlan a spanyol és a V4-es Ducati, Rea és a Kawasaki ugyan kapaszkodik de messze még a komoly meccsek ideje.

Tavaly azért volt nehéz írni az SBK versenyekről mert elég volt egy mondat: „Rea ismét győzött” . A címvédő 2018-ban 11 futamgyőzelemmel zárt zsinórban, érthető volt, hogy mindenki várta a Ducati V4 érkezését.

Az olasz csapat nem csak új motort de versenyzőt is hozott, ami azért is érdekes, mert sokak szerint Rea könnyen megállná a helyét GP-ben. Nos, Bautista érkezésével minden megváltozott, a kis spanyol nagyon nehezen hagyta ott a GP-t egy gyengébb sorozatért de most az élet mindenért kárpótolja.

Egy olyan pályán sikerült háromszor győznie, ( ebből az utolsó rajt-cél győzelem volt ) ami új volt a motornak és Bautistának is. Nyilatkozatában kiemelte, hogy szerencséjük volt és minden beállítást eltaláltak, amihez szükség volt egy jó alapra is.

Rea nem titkolta, hogy mentális nyomás van rajta, hiszen eddig uralta a sorozatot, most pedig hatból hatszor előzték meg. A motorversenyzés persze technikai sport is, ahol meghatározó a motor versenyképessége is. Jelenleg a Ducati a legerősebb csomag, már csak azért is mert egy MotoGP motort butítottak le és nem egy széria motort építettek fel.

A sprintfutam rajtját Rea kapta el jobban de a spanyol gyorsan vissza vette a vezetést, stabilan motorozott az élen, amikor is baleset miatt a hetedik körben piros zászlóval lefújták a versenyt. Bautista behúzta hát a negyedik győzelmét is a sorozatban.

Az első futamon a Alvaro indult a pole-ból de megint Rea rajtolt jobban. A harmadik körben megpróbálta megelőzni a címvédőt de majdnem hatalmas bukás lett az akcióból, amiben Rea megtudta védeni pozícióját. A spanyol egy másodperces hátrányt és valószínűleg egy új pulzus csúcsot szedett össze az akcióban. Azonban Alvaro gyorsan regenerálódott pár kör alatt utolérte, majd simán el is motorozott a Kawasaki mellett. Rea kapaszkodott a Ducati után de még így is komoly hátrányt szedett össze a leintésig.

A második futam a teljesen unalomba süllyedt, Alvaro rajt-cél győzelmet aratva behúzta hatodik serlegét is a vitrinbe.

Érdekessége a hétvégének, hogy a többi Ducati meglepően gyengén szerepel a mezőnyben. A Yamaha sokkal stabilabb eredményeket szállít még ha nem is képesek felérni a csúcsra. Rinaldi nyolcadik, míg a csapattárs Davies csak a tizenegyedik lett a lehengerlő technikai csomaggal.

Borítókép : Twitter

Eredmények : SBK

ugrás fel