EST. 2002

Beszélgetés Kovács Nikivel

Te voltál az els? magyar n?i motorversenyz?, aki a GP-n indult. Hogy láttad belülr?l a helyzetet?

Természetesen csalódott vagyok, hisz nem sikerült kvalifikálnom a versenyre. Ugyanakkor, akik ott voltak, és a helyszínen élték meg az eseményeket, illetve azok, akik már láttak közelr?l motorversenyt, mégis bíztattak és teszik azóta is. Azt mondják, a nehézségek ellenére jól megoldottuk a kis csapatommal a helyzetet.

Egy számomra új motorral, ismeretlen pályán, kevés felkészüléssel ennyi volt a maximum, amit ki tudtunk hozni bel?lem és a technikából. Sokkal jobb lehetett volna, ha az els? szabadedzés nem vizes, hisz akkor hamarabb ráéreztem volna a pályára, és a beállításokat is el?bb meg tudtuk volna találni, így talán meg lett volna a limit. Gyakorlatilag egyedül kellett megküzdenem mindennel. Engem senki sem húzott körökön keresztül a pályán… Ráadásul nagyon mély pszichés gödörb?l álltam fel a felkészülés során. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Vura Márta doktorn?nek és Halaska Lacinak.
Az er?nlétem viszont 100%-os volt, hála az A1 Wellness-nek és Zala Gyurinak, a személyi edz?mnek.
Január végén kezdtünk el együtt dolgozni, és mondhatom nagyon gyorsan, nagyon látványos fejl?désen mentem keresztül. Ezt a TF-en elvégzett szintfelmérés is bizonyította, ahol az állóképességet és a komplex fizikai állapotot is mérték. A motorozáshoz persze az kell, hogy sok pénz legyen az ember „tarsolyában”, anélkül nem lehet egyr?l a kett?re jutni. Bízom benne, hogy ha Magyarországon nem is, külföldön majd felfigyelnek rám.

A GP-n hogy fogadtak az emberek?

Mindenki nagyon örült nekem, a világsajtó folyamatosan cikkezett rólam, él?ben nyilatkoztam az Eurosport német nyelv? közvetítése során, és a versenyz?k is jó fejek voltak velem. Az els? id?mér? edzés után Pesek jött át segíteni, elmondta a szerel?imnek, hogy is kéne elkezdeni a beállításokat erre a pályára, de mint tudjátok az id? egy kicsit kevésnek bizonyult erre.

Meghatározó élmény volt a Rossival folytatott néhány mondatos diskurzus. Bemutatkoztunk egymásnak, elmeséltem a kint történteket, ? pedig sok sikert kívánt a folytatáshoz, és azt mondta, ne adjam fel. A bemutatkoztunk egymásnak szó szerint értend?. Amikor szóba elegyedtünk és összeállt neki a kép, hogy én vagyok az a lány, aki akkor kezet nyújtott, és két puszi kíséretében bemutatkozott. Ezt csak azért meséltem el, mert ? az az ember, aki igazán fennhordhatná az orrát, mégis ? az egyik legközvetlenebb és legemberibb személy a paddockban. Remélem, lesz még alkalmam találkozni vele és a MotoGP világával.

Játék!

Válaszolj leggyorsabban – helyesen – a kérdésre, és 10 alkalomra szóló A1 Wellness bérletet nyersz. A helyes megfejtést küldd e-mailben a benzso@motorinfo.hu címre.

1. Milyen motorral vágott neki Niki Isztambulnak?

2. Hány százalékos volt Niki er?nléte az A1-es edzéseknek köszönhet?en?

3. Kik nyerték a 2007-es Török Nagydíjat (125, 250, MotoGP)?

ugrás fel