EST. 2002

Bezárt a Moto Morini

Tegnap hírül adtuk a Moto Morini végét (cikk alul), egy nappal kés?bb az olasz internet már a Morini-tulajdonlás cáfolatával ébred: nem zártak még be, de jöv?jük, hacsak nem jön el a szent befektet?, biztos hogy nincs.

A nemzetközi sajtóban végigsöpr?, a Bologna melletti gyár bezárását illet? rémhírekre reagálva az 52 éves Maurizio Morini, a cégalapító Alfonso Morini unokája elmondta: ‘Még nem zártunk be! Csökkentett kapacitással, de a cég még m?ködik.’ A folytatás azonban kétséges, ugyanis pénzügyi helyzetünk sajnos továbbra is változatlan, küls? befektet?k nélkül nem lesz tovább. 2009 els? negyedévében még 31 százalékos növekedést értünk el új modelljeinknek köszönhet?en tavalyhoz képest, de az év második felét, 2008-hoz hasonlóan ismét jelent?s veszteséggel fogjuk zárni.’

Még nem szabad behúzni az 1936-ban alapított gyár felett a hullazsák cipzárját, hiszen az idei évre el?irányzott 200-300 darab motort le fogja gyártani a Morini kizárólag n?kb?l álló összeszerel?gárdája, arra még van alapanyag és pénz is, a 2010-es év, és az utána következ?k azok, amelyek felé teljesen kialudtak az utat szegélyez? fények…

[2009-12-09 írtuk]
Tudtuk, hogy bajban van a Moto Morini, tudtuk, hogy hacsak nem lép közbe egy vastag pénztárca, a vég még annál is közelebb van, mint azt sokan gondolták. És most be is végeztetett: bezárt a Morini, leállt a termelés, a hatvanöt alkalmazottnak – egyel?re határozatlan ideig – nem kell felvenni a munkát.

Pedig nemrég még oly’ ígéretesnek t?nt a dolog. Szeptember végi híreink szerint a Moto Morini gyakorlatilag cs?dbe ment – igen, már akkor itt tartottak – mégis, a Granferro 1200-ast kifejlesztették, majd novemberben a milánói EICMA közönségének annak rendje és módja szerint prezentálták is, mint egyfajta „megment?modellt”. Azonban a lelkesedés és az utolsó pénztartalékok eddig tartottak, és most már tudjuk, kilehelte utolsó lélegzetét is a patinás olasz gyártó, pestiesen szólva, bezárt a bazár.

De a hajó még nem süllyedt el teljesen… vagyis igen, csak talán még nem ért le a fenékre: sokan még reménykednek, hogy el?t?nik a semmib?l mondjuk egy orosz olajmilliárdos, aki majd kikaparja a régen dics? Morinit terhei alól, de a felhalmozódott adósságmennyiséget elnézve még egy kínai befektet?nek is úgy örülne a cégvezetés, mint éhez? a falat kenyérnek. A távol-keleti ipar mentette meg annó a Benellit is, az azonban már más kérdés, hogy a pesarói gyár a kínai átvétel óta kvázi vegetál, és mindössze a jól cseng? európai nevet használják a kínaiak, új modellek fejlesztésére már nem áldoznak.

Sajnos azt egyel?re nem tudhatjuk, hogy a Morini által két-három hónappal ezel?tt (amikor el?ször beszédtémává lett a cég lehetséges cs?dje) emlegetett lehetséges vásárlókkal mi van, vagy mi lett, de a befektet?i szándék akkoriban mindenesetre még megvolt, legalábbis a Morini ezt kommunikálta. Ennek azonban nem lett gyümölcse, és a Morini leállt a termeléssel. Hogy meddig, azt majd az id? eldönti…

ugrás fel