EST. 2002

Bubba bedobdta a törülköz?t

James Stewart visszavonulót fújt! Miután a legutóbbi AMA MX versenyen nem úgy jött ki neki a lépés, ahogyan azt ? a fejében elképzelte, a csapattal mély egyetértésben úgy döntöttek, januárig nem lesz több versenyzés. Veszteség a sportnak, a szurkolóknak, de leginkább James renoméjának.

Mindenki arra számított, hogy ha visszatér Stewart az amerikai motokrosszba, k? kövön nem marad és Ryan Dungey maga alá vizelve adja majd át neki nehezen kiharcolt els? pozícióját. Még Bubba is elhitte, hogy lesz keresnivalója egy teljes szezon kihagyása után. Egyvalamivel azonban nem számoltak: manapság már sokkal keményebb az amerikai motokrossz, mint 2008-ban, James utolsó teljes szezonjában volt.

Megfáradtan, letörten. Stewart kondíciója még nem a régi.

A bajnokság új promótere idén kifejezetten kérte a rendez?ket, hogy a futamok után ne simítsák ki a gödröket, ezzel nehezítve – persze biztonságos keretek között – a versenyz?k dolgát. James tempójával nem volt semmi baj Unadillában, amíg a pálya tükörsima volt. Félelmetes iramot diktált a szabadedzéseken, majd’ másfél másodperccel ment jobbat az idén legy?zhetetlennek t?n? Ryan Dungey-nál, de aztán a versenyen megbosszulta magát a sok kihagyás.

Az els? futamban vért izzadva hozta Stewart a harmadik helyet, a másodikban, amikor a pálya a legrosszabb állapotban volt, a Yamaha szuperkrosszos geometriája miatt hátráltatva jobbnak látta feladni a küzdelmet. Stewart csapata ugyanis 2007-óta kizárólag stadionkrosszra fejleszt, James szerz?dése is csak SX-re szólt az utóbbi két évben, de jött az a bizonyos phoenixi csörte, ami alapjaiban változtatta meg a sokszoros bajnok idei szezonját.

Phoenix fordulópont volt a szezonban.

“Remélem, a rajongók majd megértik a döntésemet. Habár korábban azt mondtam, hogy már a motokrossz bajnokság els? fordulóján láthatnak, a lassan gyógyuló csuklóm ezt nem engedte. Szörny? volt nézni a versenyeket otthon ülve, ez azonban elég motivációt adott ahhoz, hogy az utolsó négy fordulónak teljesen egészségesen és a régi elszántsággal vágjak neki. A csuklómnak már semmi baja, de igazság szerint még nem készültem fel arra, hogy ilyen magas szinten versenyezzek. Egy fiatalabb James talán bevállalja a versenyek okozta sérülésfaktort, viszont a mostani nem. Tanultam az elmúlt évek hibáiból, ezért is vonulok most vissza, a rajongók bocsánatáért esdekelve. Anaheimig keményebben fogok dolgozni, mint korábban. A célom, hogy visszahódítsam a szuperkrossz bajnoki címet.” – áll Stewart hivatalos nyilatkozatában.

Stewart meghátrálásában közre játszhatott az amerikai szövetségi kapitány, Roger De Coster döntése is, miszerint nem számítanak rá a szeptember végén, Coloradóban megrendezend? csapatvilágbajnokságon. James mindennél jobban szerette volna, ha hazai pályán képviselheti az amerikai lobogót, többek között ezért tért vissza 8 hónapnyi kényszerszünet után, ám a válogatott felépítését már az unadillai szabadedzések el?tt kihirdették, ami egy nyílt levél megírására ösztönözte Bubbát.

Még mindig ? a leglátványosabb, de már nem ? a leggyorsabb.

“Nagyon csalódott voltam, ahogyan intézték az ügyet. A csapatomnak és nekem azt ígérték, ha az utolsó négy fordulón elindulok, esélyt kapok arra, hogy bizonyítsak a válogatottban. Rengeteg munkát fektettünk a visszatérésbe, és az utolsó pillanatig bíztam abban, hogy tagja leszek a csapatnak. Még ki sem csomagoltunk Unadillában, amikor kihírdették a keretet és én nem voltam benne. Úgy érzem, a szemembe hazudtak.” – fakadt ki James a honlapján.

Azért ironikus ez az egész Stewart-ügy, mert a RacerX októberi számában (igen, az amcsik egy hónappal el?rébb járnak) egy nagyinterjút készítettek vele, amiben kijelenti, hogy az ideivel együtt még öt évig kíván a sportban maradni, és részt vesz a szuperkrossz és a motokrossz bajnokságban is. Ezek után azért már nehezebb lesz Stewart szavának hinni. Az AMA MX most szombaton folytatódik Southwickben, ahol Ryan Dungey már bajnok lehet, két teljes fordulóval a széria vége el?tt, James távolmaradásával ez pedig több, mint valószín?.

ugrás fel