EST. 2002

10 másodperccel lassabb a széria GSX-R az SBK motoroktól

Sylvian Guintoli ex SBK világbajnok kigurult kicsit motorozni egy széria motorral és sikerült egy űridőt összehoznia, minden különösebb csapatmunka nélkül.

A videó azzal kezdődik, hogy Sylvian elmondja röviden a szakmai önéletrajzát, amiben világbajnoki cím, MotoGP tesztpilótai állás és még hasonló apró sikerek szerepelnek. Majd viccesen elköszön a családtól, még a legkisebb tagtól is és elindul motorozni, de mielőtt felszáll megjegyzi, hogy teljesen széria a motor és persze gyönyörű.

Ezek után nem furgonba teszi a motort, hanem egyszerűen kimotorozik a hideg aszfalton, utcai gumikon a Doningtonban található pályára, ami mindössze fél órára található az otthonától. Közben mesél a pályáról és a rajta megrendezett versenyekről és sok más érdekességet is elárul.

A francia versenyző a videóval babizonyítja, hogy a jó eredményekhez nem kell mindig komoly csapat, elég hozzá időnként a jobb csukló helyes mozgatása. Persez viccesen hangzik de Sylvian zseniális motoros és jól ismeri a pályát. Ezek a tények sem vonnak le azonban abból a teljesítményből semmit, hogy teljesen széria motorral ( tükrök, indexek, stb ), utcai gumikkal és 5 fokos aszfalton 1.37.50-es körre volt képes, ami csupán 10 másodperccel marad el a legjobb Superbike köridőktől.

Érdemes tehát megnézni a videót és tanulni Sylvian tanácsaiból.

ugrás fel