EST. 2002

Dakar: törölve a 8. szakasz

Irreális lett volna ugyanis elindítani menetrend szerint a Telefónica Dakar-rali
8. etapját. Péntek délel?tt 10 óráig mindössze 96 motoros, 59 autós és 27
kamionos érte el a 7. szakasz célját
, közel negyvenen pedig már hivatalosan
is kiestek. A versenybíróságnak így nem maradt más választása, mint eltörölni
a nyolcadik szakaszt Tichit és Tidjikja között, és 24 órával meghosszabbítani
a csütörtöki etap beérkezési határidejét.

"A hetedikben" kiemelked?en teljesítettek a magyarok, az autósok
sporttörténelmi tettet hajtottak végre (Kis Lászlóék 13. id?t mentek, de Palikék
és Szalayék is a harmincban zártak), a kamionosok az els? húsz beérkez? között
voltak, a motorosok mez?nyében még álló két magyar közül Varga Ákos az összetett
28. helyén áll
, és remélhet?leg ki tudja pihenni magát, amíg mindenki célba
ér. Nagy Péter péntek délután még nem volt a kies?k között.

A versenyigazgatóság egyébként nagyon jót tett a pilótákkal, mikor szükségsze?en
annullálta a Tichit-Tidjikja szakasz mindössze 130 km-es gyorsasági id?mér?jét:
nem is tehetett másként. A kilenc rendelkezésre álló helikopterb?l csak kett?
volt bevethet? a borzasztó id?járás miatt. Az éjjel során több hír is érkezett
sérülésekr?l
, balesetek, m?szaki hibák vagy profán módon az üres tank miatt
elakadt kocsikról és kamionokról. 23 órakor Tichitb?l el is indult egy benzinszállító
járm?, amit az egykori motoros Dakar-induló David Castera vezetett.

Nem volt éppen könny? dolga az orvosi csapatnak sem, akik sérültek után kutattak
a sivatagban. A következ? napi etap indításakor még rengeteg résztvev? nem volt
meg. A nyolcadik szakasz törlésének hivatalos közleményét pénteken 11:50-kor
adták ki. A karaván útja holnap Tidjikjából indul Atarba, a speciál hossza
361 km
, az összeköt?k együttes hossza 38 km. A teljes táv 399 km.

Fotó: G. Soldano

Kapcsolódó cikkeink
Dakar, 7. szakasz
Dakar, 6. szakasz
Dakar, 5. szakasz
Dakar, 4. szakasz
Dakar, 1-3. szakasz
Sainct: jelen!
Dakar – a rajt el?tt
Indul a Dakar
A Dakar útvonala
ugrás fel