EST. 2002

Daytona 200: Bostromé a dics?ség

A Daytona 200 a legnagyobb hagyományokkal bíró motorversenye Amerkának. 1931-ben rendezték meg az els?t a daytonai tengerpart környékén. A világháború miatt öt évig nem futották le a 200 mérföldet, de 1947 óta miden évben sort kerítenek, mintegy nyitányaként a motoros idénynek. A legendás daytonai trioválra 1961-ben vitték be a versenyt. Az elmúlt 48 év kitermelte a legendákat. Kenny Roberts Sr., Wayne Rainey, Eddie Lawson, Freddie Spencer, Kevin Schwantz is nyert legalább egy 200 mérföldest az évek során, mégis Scott Russelt szokás Mr. Daytonának nevezni. A GP-t is megjárt motoros ötször diadalmaskodott az embert próbáló vivadalon. Az amerikaiaknak ez a saját Man TT-jük.

2005-ben volt az els? komolyabb változás a verseny történetében. Elvették a 200 mérföldest a Superbike gépekt?l. A Formula Xtreme kategóriában lehetett a dics?ségre pályázni innent?l. A nagy sztároknak egyb?l nem lett vonzó a vetélkedés, ezért a hatszoros AMA Superbike bajnok Mat Mladin, vagy Ben Spies nem indult el többé a 200 mérföldesen. A legendás 3.56 mérfüldes rundót lerövidítették 2.95 mérföldre, így joggal nevezhették megbecstelenítésnek a 2005-ös változtatásokat az Amerikaiak.

Lawson (7) és Russel duettje

2009 még drasztikusabban nyúltak hozzá a versenyhez, ez az új tulajdonosnak köszönhet?. 2009-ben a Daytona Motorsport Group kezébe került az amerikai gyorsasági bajnokságok rendezésének jogai, és az új tulaj racionális változtatásokat akart. Új szabályokat hoztak, új géposztályok születtek. A technikai módosításokra ebben a cikkbe nem térünk ki, olvassátok el a f?oldal alján található AMA SBK FORRADALOM hasábot. Mindegyik kategóriárát érint? változásra kitérünk.

A géposztályok ráncfelvarrása mellett a 200 mérföldes is megfiatalodott. Vissazkapták a versenyz?k a régi 3.56 mérföldes pályát, álló rajt helyett immár NASCAR mintára repül? rajttal indul a másfél órás száguldás, és a verseny története során el?ször mesterséges fény mellett rendezték meg a viadalt. Az esti verseny amennyire látványos, legalább annyira veszélyes. Az oval íven eddig is csak a férfiak mertek teli gázon fordulni, na ezzel az éjszakás történettel rátettekmég két lapáttal. A gyérebb fényviszonyok miatt két led kijelz?t kaptak a motorok: egy hátsó helyzetjelz?t, és egy els? ledsort, ami a csapatoknak jelzi, ha a motoros ki óhajt menni a pitre.

Duhamel apó

A nevezés rekordokat döntött idén: volt itt az ötödik ikszét taposó motoros, s?t egy hölgy is ott volt a rajtrácson. Nem is akárki: Josh Hayes felesége. A hölgy viccesen megjegyezte a rajt el?tt, hogy tök jó, hogy itt lehet, csak ne kellene egy mez?nyben mennie a férjével, mert iszonyatosan gyors az ura. Nos, Hayes tényleg gyors – az asszonyra még visszatérünk -, kétszeres Formula Xtreme bajnok a Hondával. Idén már a Yamaha csapatban húzza a gázt, abszolút bajnokaspiránsról van szó.

Nem csak Hayes vált meg az aranyszárnyasoktól, hanem Miguel Duhammel is, az amerikai motorsport öreg rókája. DuHammel évekig szolgálta a márkát, tíz évet tuti lenyomott Hondánál, most azonban Suzukival vágott neki a versenynek. A Honda nem indít gyári csapatot az amerikai bajnokságban, így DuHammel és a gyár másik motorosa, Neil Hodgosn is feleslegessé vált.

Bostrom koncetrál

Ha már a kuriózumoknál tartunk, akkor ill? megjegyezni a Buellt is. A Herly-Davidsonhoz tartozó gyár ott lesz egész évben a mez?nyben két gyári motorral. Az új királykategóriás szabályok sokkal kevesebb tuning lehet?séget engedélyez a csapatoknak, így lényegében széria állapotban versenyeznek a vasak. (B?vebben az fentebb említett elérhet?ségben). Az 1125R debütálása parádésra sikerült, de err?l szintén majd kés?bb.

A Kawasaki címvéd?ként vágott neki a versenynek. Az elmúlt két évben a zöldek nyerték a 200 mérföldes száguldást, idén azonban – látván a mez?ny összetételét – kevés eséllyel várták a futamot. Ebben a két diadalban egyébként vastagon benne volt Fortuna is. Tavaly Josh Hayes diszvalifikálása miatt nyerhetett Chaz Davies, tavalyel?tt pedig minden esélyes elhullott a versenyen, így nyerhetett Steve Rapp. Idén a Laguna Secában szabadkártyázó Jamie Hacking próbálta a gy?zelmi szériát folytatni.

Josh Herrin l? ki

A Yamaha begy?jtötte a kategória legnagyobb sztárjait erre az évre, a fentebb említett Josh Hayes mellett Josh Herrin, az egyik legtehetségesebb ifjonc, valamint a regnáló AMA Supersport bajnok, Ben Bostrom kapott helyet. Az R6-os pedig egy széria állapotban is nagyon versenyképes masina, a Graves Motorsport technikusai ennek ellenére még versenyképesebbé varázsolták, persze a szigorú szabályok keretein belül. Összesen 75-en várták a zöld jelzést.

57 kör, másfél óra, 200 mérföld

A repül?rajt jó ötlet volt, akárki találta is ki. A mez?ny így sokkal tisztábban jött el, nem volt akkora keveredés, mint tavaly. És annyi igalom sem. A verseny els? szakasza el is ment mindenféle könyökl?markolászás nélkül: a pole-ból induló Bostrom és Josh Hayes viaskodott az edzések meglepetésével, a buelles Danny Eslick-kel. ?k hárman, oda-vissza el?zgették egymást, míg Eslick jobb oldali h?t?borítója le nem kéreckedett a helyér?l. A 12. körben volt kényletelen el?rébb hozni a pit stopját, miután jócskán visszaesett a mez?nyben. Mókás volt, mikor a szerel?k ragasztószalaggal, meg csavarbehajtóval estek neki az önálló életet él? idomnak. Oda a jó szereplés, viszont a verseny eleji villogásával máris felhívta magára a Buell a figyelmet.

Az els? hivatalos megállásokra az élen álló Yamahások jöttek ki a 19. körben. Bostrom és Hayes kéz a kézben vették célba a boxokat. Gyors hátsógumi csere, és tankolás után folytathatták is a száguldást. Eközben a suzukisok villogtak az élen: Cardenas, Zemke (? mondjuk hondás, a Formula Xtrene kategória bajnoka), DiSalvo (na ? suzukis, a Yamahát cserélte le a Gixerre) dikátlta a tempót.

Bostrom (1) a rajtnál…

A kerékcserék után Hayes vette át a vezetést, DiSalvo, Herrin, Zemke és Bostrom el?tt. Bostrom gyorsan átverekedte magát rajtuk, de Hayes már elérhetetlen közelségben volt. Az Endurance versenyek unalma telepedett ekkor a mez?nyre, igazán érdemleges dolog nem történt a pályán, hacsak a Miguel DuHammel szédületes mentése nem számít komoly akciónak. DuHammel erre az egy viadalra szerz?dött le az M4 Suzukival, de nyitva hagyta a további szereplés lehet?ségét is. 41 lesz májusban az Öreg!

Hayes tetemes el?nye egy csapásra elolvadt, mikor két reflektor miatt beküldték a Saftey Cart. Egyszer?en kiment két reflektor a pálya egyik technikás szakaszán, a rendez?k pedig jöbbnak látták, ha csökkentik kicsit a mez?ny lendületét. A mez?ny gyorsan letudta a második kiállást, majd gurultak tovább sétamotorozni a biztonsági autó mögé. Az adrenalin azonban továbbra is magas h?fokon dolgozott a versenyz?kben Tommy Aquino, Bostrom, Hayes és Herrin csapattárs passzírozta fel magát a betonfalra. Piros zászlót ért a mutatványa.

…és a célban

Alig indítutták útjára a mez?nyt, újra jött a Saftey Car. Aquino balesetét követ?en maradt egy kis olaj a pályán, szóval következhetett pár újabb nyugis rundó, és az utolsó pit stopok. Az utolsó hét körre megint egymásnak eresztették a motorosokat. Bostrom, Herrin és Hayes, vagyis a Graves Yamaha R6-osai gyilkolták egymást a gy?zelemért. Mindenki hibázott, ezért kanyarról kanyarra változott a sorrend. Jason DiSalvo pofátlankodott be a yamahások házi versenyébe, majd megérkezett Jamie Hacking is a Kawasakival. A 200 mérföldes utolsó öt köre, olyan volt, mint a WSBK Ausztrál Nagydíja.

Josh Hayes idegei nem bírták az iramot. Négy körrel a vége el?tt bukott, úgy, hogy a 200 mérföld 90 százalékát ? töltötte az élen. Úgy látszik Daytona nagyon nem az ? versenye. Ha megnyeri, akkor kizárják, ha vezet, akkor meg elbukja a diadalt. Hayes high side-j aután lenyugodtak a kedélyek. Bostrom innen már simán nyeri élete els? 200 mérföldesét, Herrin, DiSalvo és Hacking el?tt. A regnáló Daytona 200-as bajnok, Chaz Davies az ötödik lett az RSV 1000-es Apriliával, Danny Eslick 13. a Buellal, DuHammel 15. új csapatában, és most jöjjön a dobpergés: élete els? profi versenyén az el?kel? 21. helyen ért célba Mellissa Paris, a mez?ny egyetlen hölgy tagja.

Na hát elindult a tengerentúli gyorsasági szezon is. Este jövünk a Superbike versenyének történéseivel, és terveink szerint minden fordulóról beszámolunk majd az idei bajnokságból.

Daytona 200 by Honda

Végeredmény:

1. Ben Bostrom (Yamaha)
2. Josh Herrin (Yamaha)
3. Jason DiSalvo (Suzuki)
4. Jamie Hacking (Kawasaki)
5. Shawn Higbee (Buell)
6. Chaz Davies (Aprilia)
7. Dane Westby (Yamaha)
8. Martin Cardenas (Suzuki
9. Leonardo Mercado (Kawasaki)
10. Steve Rapp (Yamaha)

ugrás fel