EST. 2002

Ducati Scrambler teszt ízelít?

A gyár Kaliforniában egy nagyszabású teszttel engedte útjára a legkisebb Ducatit.

A debütálásra több, mint harminc újságírót hívtak meg a világ minden tájáról, és bár mi nem lehettünk ott, elolvastuk a kollégák véleményét, és egy kis kivonatban közzé tesszük, mit tapasztaltak a villám teszt alkalmával. Természetesen ha megérkezik hazánkba tavasszal, mindent megteszünk majd, hogy mi is letesztelhessük.

De addig is nézzük, miért olyan érdekes ez az egyébként különösebben nagy technikai újításokat mell?z? modell. 

A scramblerek a 60-as, 70-es években élték aranykorukat, majd a specializálódás egyszer?en elvette a létjogosultságukat. Terepre jobb motorok jöttek, és a közutakon sem volt már akkora kereslet egy mindenes motorra. A motorgyártás fejl?dött, és mindenki a maga területére legmegfelel?bb típust választotta. A két nagy gyártó, a Ducati és a Triumph is teljesen levette a palettáról.

El?ször az angolok élesztették fel a scramblert, és bár lassan ?röltek a malmok, a típus újra divatos lett. Már közel sem a terep tulajdonságai miatt hódított. Stílusa komoly vásárlói potenciált és megbízható vásárlókat jelentett a gyárnak.

A Ducati pár évvel ezel?tt eszmélt. A motorgyártás ismét változni kezdett, és bár kifejezetten a scramblerekre továbbra sem n?tt az igény, azonban egy olyan kezd? motorra, ami könnyen használható a strandokra vezet? homokos utakon épp úgy, mint aszfaltos környezetben, már igen.

Ducati Scrambler teszt

Na jó, most kicsit irigykedünk, pálmafák és napsütés

Az olaszok azt is jól látták, hogy más úton kell elindulniuk, mint az angol konkurencia. Eleve nem rendelkeznek bölcs? vázzal, aminek hiánya nagyban korlátozza a terepképességek növelését. Ezért sokkal inkább a fiatalok megszólítása lett a cél. Ehhez pedig nagyon jól kitalált design és persze némi történet kell. A történet adott volt, hisz a Ducati Scrambler létez? és kedvelt modell volt, a designt illet?en pedig a Yamaha példáját követve a Deus Ex Machinához fordultak segítségért.

Ducati Scrambler teszt 

A b?ség zavara 

Megszületett tehát az új Scrambler, és egyb?l négy verzió közül választhatunk. Megtartottak olyan alapvet? jegyeket, mint a lámpára szerelt index vagy a megnövelt méret? els? kerék, ami könnyebb irányíthatóságot biztosít lágyabb szerkezet? talajon.

A négy modell közül a Icon képviseli az alapfelszereltséget, és innen tulajdonképpen már minden típus egy árban van. Vezetési élményben els?re valószín?leg csak a Full Throttle elnevezés? típus nyújthat más élményt a flat track kormány miatt.

Ducati Scrambler teszt 

Mindenre kiterjed? kiegészít? kínálat 

‘Egy 803 köbcentis (furat/löket 88 x 66 mm), leveg?/olaj h?téses, L elrendezés? kéthengeres blokk hajtja a Ducati Scramblert, amit úgy terveztek, hogy egyenletes gyorsulást biztosítson a különböz? fordulatszám tartományokban’ – szól a gyári a kommüniké. Ami igaz, ahogy az is, hogy a Ducati az utolsó légh?téses motorját tette a Scramblerbe a kis Monsterb?l, ami bár vesztett néhány lóer?t, mire átért, de a 75 lóer?s teljesítmény egy 170 kg körüli motornak, amit játékra terveztek, tökéletesen elegend?. A légh?téses er?forrást mi egyébként örömmel fogadtuk, Scrambler nem lehet vízh?téssel. A h?t?k túl sérülékenyek lennének, ráadásul semmi sem igényli a többlet er?t, a megjelenésr?l már nem is beszélve.

H?en a múlthoz a gyár elkövetett mindent, hogy a lehet? legtöbb alkatrész fémb?l készüljön. Sok az igényes, mart alulmínium elem már gyárilag is a motoron. Ragaszkodtak a hagyományos fényszóróhoz, de a jelen stílusát is sikerült belecsempészni egy kör alakú led világitással.

Ducati Scrambler teszt 

Egy motor, ahol megmutathatjuk saját stílusunkat

De lássuk, mi történt a teszten. Amir?l mindenki beszámolt, hogy esett az es?, ezért a teszt igen rövidre sikerült. Hiába, 2014 az es? éve. A Ducati teljes joggal elmondta, hogy a Scrambler korlátozott terepképességekkel bír, és több kolléga is megemlítette a marketing szlogenek gyakori felbukkanását a bemutatóban, majd végre jöhetett a teszt.

Az els? benyomások a hangzás terén érkeztek. Kellemesen öblös hangot és jó hangzást írt le egy angol kolléga, míg egy olasz társunk hasonló információk mellett megjegyezte, hogy a Termignoni cs? lesznek véleménye szerint a legkelend?bb extra felszerelés.

Ducati Scrambler teszt 

Rendkívül eredeti, sallangoktól mentes megjelenés

A Pirelli MT60 gumiját mindenki pozitívan értékelte. B?séggel megállja a helyét, és nagyon jó irányíthatósággal rendelkezik, ami nagyban növeli a vezetési élményt. Voltak azonban, akik megemlítették, hogy a 18-as els? kerék nagyban korlátozza majd más típus választását.

A m?szeregység mindenkinek elnyerte a tetszését. Itt halkan meg kell jegyeznünk, hogy az általunk is tesztelt Yamaha XV950R-nél – amit szintén a Deus m?hely tervezett – rendkívül hasonló egység található. A sebességmérés mellett fordulatszám, benzinlámpa és a küls? hömérséklet is leolvasható a kis egységr?l. A kulcsunk elvesztésénél PIN-t is tudunk rajta változtatni, így felülírva az indításgátlót. Nem rossz!

Ducati Scrambler teszt 

Alapfelszereltség az ABS

A fékek mindig is gyengéi voltak a scramblereknek. A Triumph Scrambler tesztben meg is írtuk, hogy kritikán aluli a teljesítménye. Az es?s kaliforniában a Ducati fékek nagyon meggy?z?en dolgoztak a kollégák alatt. A 320-as els? tárcsa és a radiális Brembo alapfelszereltségként ABS-szel szerelve meggy?z?en hangzik. Az ABS egyébként könnyen kikapcsolható, ami szinte mindenkinél jó pont volt, hiszen terepen nem igazán van rá szükség.

Egy angol kolléga panaszkodott a váltó pontosságára, ami persze könnyen adódhat a motorok újszer? állapotából. Számára az 1-2 fokozat közötti átmenet lehetne kicsit gördülékenyebb.

Ducati Scrambler teszt 

Kirándulás motorral, ez a Scrambler!

Sokan írtak az üléspozíció egyediségér?l. A scramblerek egyik f? jellemz?je, hogy a lábunk el?rébb van, és a kormány magasabb pozícióban található. Ezt valóban szokni kell. Volt olyan kolléga, aki a rövid teszt végére fájlalta az ül?felületét, vagyis a seggét. Szerinte kemény és keskeny az ülés, ezért valószín?sítette, hogy ezt a modellt nem a hosszútávú utazók választják majd. Sokkal inkább a kisebb túrák és a város és környéke lesz az igazi élettere.

Az ülésnél meg kell említeni az ülésmagasságot, ami 790 mm. Ez egy megvásárolható kiegészit?vel 20 mm-rel csökkenthet?, így hölgyek vagy alacsonyabb urak is könnyen élvezhetik a vezetést.

Jó ötlet, és szinte mindenki pozitív élményként írt a kis USB aljzatról az ülés alatt, ahonnan az okostelefonok könnyen tölthet?k. Ráadásul a Ducati arra is figyelt, hogy kell? hely legyen a telefonnak, és természetesen vízhatlan.

Az egyik német kolléga le is tette a vasat, és bár az esés nem volt kicsi, a többiek véleménye szerint a motoron szinte alig keletkezett sérülés. Az esés ellenére alkalmas maradt további motorozásra, ami jól példázza, hogy a fontos részek védelme kimagaslóan sikerült.

Ducati Scrambler teszt 

A fordulatszámmér? 12 000 rpm-ig képes mérni, de a kis Scrambler 8000-nél beadja a pirosat, és 8300-nál le is tilt. Az er?forrás teljesítményleadását mindenki dicsérte. Az alsó tartományban kezes, majd 4000-es fordulattól megjön az er?, és könnyen mozgatja a 170 kg tömeg? motort és utasát. A váltások és a nagyobb teljesítmény leadását kellemes hangal jutalmazza a V2-es er?forrás.

Az els? futóm? mérete egy enduró és egy normál motor között található, de könnyebb terepen b?séges tartalékkal rendelkezett a teszt során. A hátsó teljesen átlagos gátlót nem a Sachs, hanem a Kayaba szállítja.

Bár a kollégák nem írták, mi fontosnak tartjuk így látatlanban is megírni, hogy az utaskapaszkodó kialakítása épp olyan zseniális, mint a kipufogórendszer tervezése. Nem csak azért, mert síkban van az er?forással, így alulról nem lehet megütni, hanem mert végre nem égeti szét a vezet? és az utas lábát egy kellemes nyári vasárnap úton a strand felé.

GALID814

A Ducati rengeteg hasznos kiegészít?t árul a négy típushoz. Így például haslemezt, ami védi az er?forrást a felütést?l. De kaphatunk stílusban megfelel? b?rkabátot épp úgy, mint sisakot vagy csak egy szett matricát.

Összefoglalva megközelít?leg hasonló benyomásokra számítottunk. Nem a motorer? vagy a legújabb technikák, sokkal inkább az élvezet és a stílus jellemzik a kis Scramblert. Könnyü vezethet?ség rövid vagy középtávú felhasználás mellett. Megbízható technikai csomag rendkívül sok egyedi kiegészít?vel és kellékkel. Egyedi gumiméret és telefontölt? a használhatóság és a fiatalság jegyében.

GALID815

Hogy az ára fiataloknak szánt modellhez képest mennyire kedvez?, azt mindenki döntse el maga, és az is biztos, hogy nem a magyar fizetésekhez igazították, mint egyetlen más motortípust sem. Mindenestre Angliában már kétszáz darabot eladtak bel?le el?rendelésben. A motor tavasszal érkezik a kersekedésekbe, további infókat róla a full-gas.hu oldalon találtok.

Fotók: scramblerducati.com

ugrás fel