EST. 2002

Emlékezzünk: Kawasaki 500 H1 Mach III

Negyven évvel ezel?tt született egy olyan Kawasaki, amilyen azóta sem: soros háromhengeres motorja kétütem? volt, és nem kevesebb, mint 60 lóer?t és 68 Nm-t tudott 7500-as fordulaton. Ehhez csupán 174 kilós száraz súly társult, így a piac legjobban gyorsuló motorja címért eséllyel indulhatott volna akkoriban, lásd, az 1969-es bemutatótesztet is egy negyedmérföldes egyenes pálya mellé szervezte a gyár – nem véletlenül…

A hatvanas évek végén a nagytöbbség még inkább olcsó transzportként, semmint sporteszközként tekintett az utcai motorkerékpárokra, még nem volt a piacon túl sok igazán jó és gyors motor akkoriban. A Harley-Davidson XLCH Sportster, és még talán a Triumph Bonneville vagy a BSA Lightning jelentette a csúcsot – ezeken játszották a versenyz?sdit az akkori kemény legények nyugaton.

A japán vasak még nem szakítottak akkorát, amekkorát kellett volna, az egyedüli valamire való riválisa a fentieknek a kis Honda CB450 volt, de teljesítményben elmaradt a nagyoktól, ezért lemaradt. Ráadásul egy évvel a ’70-esek el?tt megjelent a mindent viv? Norton 750 Commando Fastback, valamint a szintén nem kutyaüt? háromhengeres Triumph Trident és BSA Rocket 3. A sarkon azonban már ott leskel?dött a lesújtani készül? bérgyilkos, a Kawasaki – talán mondhatjuk, hogy – legels? nindzsája.

1969 végén egy igazi „Grand Prix replikát” tett az utcára a Kawasaki (bár akkoriban még inkább super bike-nak nevezték a hasonsz?r? motorokat), az els? félezres H1 Mach III-at. Akkori mércével a teljesítményét vadállatinak jellemezték, a háromkarburátoros, résvezérléses légh?téses pörg?ssége egy új id?számításba repítette a japán motorok szerelmeseit.

De mégsem a H1-re emlékszünk, ha az els? igazán nagyteljesítmény? japán motorra gondolunk, ennek pedig két oka van. El?ször is a H1 egyik meghatározó hibája a futóm? és a váz relatív gyengesége volt. A duplabölcs?s acélváz csak nyögdécselve bírta a kétütem? sor3 erejét, az akkori egyszer? futóm?vek sem álltak a helyzet magaslatán, ezt pedig csak tetézte az els?-hátsó dobfékek er?tlensége. Elgyorsulni és gyorsan menni nagyon tudott, de befordulni és megállni már alig – az Özvegycsináló gúnynév hamar ráragadt a kontrolálhatatlan száguldásra termett Kawára.

A másik ok, amiért a H1-et mindössze négy évig gyártották, és amiért már életének szinte legels? pillanatától halálra volt ítélve, a vele azonos évben bemutatott Honda CB750 volt, az a bizonyos világels? tárcsafékes… A Honda sornégyes hétötvenese 67 lóer?t tudott, picivel többet, mint a kétütem? Kawa, azt pedig, hogy száraz súlya meghaladta a 210 kilót, minden más, csupa jó tulajdonságával ellensúlyozta.

Megbízhatóbban és olcsóbban volt üzemeltethet?, mint a Mach III, finomabb és nyomatékosabb teljesítményleadását is jobban szerették, de a legf?bb okok mégis a Honda nagyságrendekkel sportosabb és jobb kezelhet?séget biztosító futóm?ve, és er?s tárcsafékei voltak, és még önindítója is volt, nem úgy, mint a könny? Kawának.

Ennek ellenére a Kawasaki 500 H1 Mach III (micsoda név…) meghatározó mérföldk? a modern motorok történelmében. 1972-ben egy „felfúrt” változatot is bemutattak, ez volt a 750-es H2 Mach IV 71 lóer?vel – számtalan gyorsulási rekordot állított fel, a 750 köbcentis szívó, és a 750-es nitrós motorok rekordja még mindig Kawa H2-esek nevéhez f?z?dik (negyed mérföldes 750 szívó rekord: Joey Bird 8,24 mp / 153 mph, nitró rekord: Brian Pretzel 7,776 mp / 170 mph).

A kétütem? blokkot gyorsan, olcsón és a 4T-khez képest sokkal eredményesebben lehetett tuningolni, a sufniban reszelget? lóer? hajhász gyorsulási versenyz?k hamar rákaptak a pörg?s Kawa ízére. És mivel a blokk légh?téses, a f?tengely pedig préselt volt, ezért relatíve könnyen lehetett többhengeres átalakítások alapjául használni ?ket. A H2 Mach IV-b?l készült például több sornégyes ezres, vagy a kisebb, 250-es, 350-es és 400 köbös S1-ek és S2-?kb?l öt és héthengeres változatok. A legelvetemültebbek mégis a V6-os 2000-es, és a 48 hengeres 4000 köbcentis monstrum voltak.

Boldog 40. születésnapot, kedves H1!

ugrás fel