EST. 2002

Európa: motoreladások harmincas listája


Ahány ház, annyi szokás
, tartja a mondás – és ez többé-kevésbé igaz Európa motoros szokásai tekintetében is. Ha egy modell tomboló siker valahol, könnyen meglehet, hogy egy szomszédos országban szinte sereghajtó az eladási listán. Nyilvánosságra került az összeurópai motoreladások harmincas toplistája, melyet érdekességképpen közlünk: az adatok a 2006-os évre vonatkoznak, egészen pontosan októberig bezárólag adnak valamiféle képet arról, milyen kétkerek?ek fogytak leginkább az Öreg Kontinensen.

Élen az Honda SH, mondhatni ‘szokás szerint’: az adat azonban annyiban csalóka, hogy a harmincezer fölötti forgalomba helyezett példányból 26.000 Olaszországban talált gazdára. Ez sokat elárul arról, mennyit nyom a latban az itáliai piac. Hasonló jelenséggel állunk szemben a top 10-be még épp befér? T-Max esetében: a tizenhatezer eladott darab közül több, mint 11.000 Csizmaország úthálózatán fut. Ugyanakkor vannak motorok, amelyekr?l az olaszok kis túlzással még csak nem is hallottak, ett?l függetlenül el?kel? helyezést értek el a tavalyi esztend? összesítésében: piackutatások és az eladási mutatók is azt a következtetést engedik levonni, hogy Német- és Franciaországban inkább a ‘hasznos’, semmint a ‘divatos’ járm?vek fogynak.

Sikermodellnek bizonyult a Yamaha FZ6, amely messze a legmen?bb 2006-os motor szerte a földrészen. A Suzuki GSR 600 és a Kawasaki ER-6n nagyjából ikszre hozták az egymás elleni meccset a ‘fels?házban’, de mindkettejüket megel?zte a

BMW R 1200 GS (az 1.150 köbcentis változattal közösen) a kontinentális számháborúban: a bajor túragép határok nélkül hódított – egyébként az olasz vev?k szintén nagyban hozzájárultak a német sikerhez, igaz, némely országokban tökéletes érdektelenség mutatkozott az ezerkettes iránt.

Az ízig-vérig sportmotorok közül három (a 125-ös CBR-RR-rel együtt négy…) férk?zött be a harmincasok klubjába: a sztár az R6-os supersport lett, b? kett?ezer-hatszáz darabot verve a rivális CBR 600 RR-re (és F-re). Superbike kategóriás modell viszont csak egy került a bestsellerek közé: a Honda ezres Fireblade-je.

A listát böngészve megállapíthatjuk, hogy a nyolcadliteresek éve volt a 2006-os. Ebben közrejátszhat, hogy sok helyen vezethet?ek ezek a motorok B kategóriás jogosítvánnyal, ezért rengetegen váltják ki az autóhasználatot kétkerek?vel. A fent megemlített Itáliában egyébként motoros vezet?i engedély kell a 125 köbcentissel való közlekedéshez, de érezhet?en van egyfajta nyomás a hivatalos szerveken, tolják ki a B-s jogosítvány hatáskörét… ha ez megtörténne, bizonyára több helyet is elfoglalnának a 125-ösök az els? tízben.

A harmincas listán tizenhat motorkerékpár és tizennégy robogó neve szerepel. A motorok közül tizenöt a japán modell, e tekintetben Európát a BMW egyedül képviseli. A formatervezése és eredetisége miatt világszerte elismert olasz motorkerékpár-ipar méhében egyetlen olyan modell sem fogant meg, ami átüt? sikert aratott volna 2006-ban (robogóból összesen öt Piaggio illetve Vespa nevét olvashatjuk), s ebben nagy szerepe van az ártényez?nek. A tavaly novemberi Eicma mindenesetre a Made in Italy-ról szólt… kiderül, mire lesz elég.

A lista

Honda SH 150, 30.050 eladott példány

Yamaha FZ6 S/N, 25.254

Honda SH 125, 23.981

BMW R 1200/1150 GS, 20.938

Piaggio Beverly 250, 20.163

Kawasaki ER-6n, 19.970

Suzuki GSR 600, 19.963

Kawasaki Z 750, 18.745

Yamaha X-Max 125, 15.483

Yamaha R6, 15.464

Suzuki Bandit 650, 14.510

Honda Hornet 600, 14.249

Honda CBR 600 RR és F, 12.851

Yamaha YBR 125, 12.747

Honda CBF 600, 12.643

Yamaha FZ1 Fazer, 12.536

Vespa LX 125, 12.210

Yamaha XC 125, 12.100

Suzuki Burgman 125, 11.943

Suzuki Burgman 400, 11.933

Honda CBR 125, 11.652

Piaggio X8 125, 11.375

Honda CBR 1000 RR, 11.271

Honda CBF 1000, 11.060

Suzuki V-Strom 650, 10.927

Piaggio Liberty 125, 10.799

Yamaha Majesty 125, 10.574

Vespa GTS 250, 10.572

ugrás fel