EST. 2002

Harcra kész a Ducati SBK

Ünnepi üzemmódban folytak a dolgok február 3-án a Borgo Panigale-i létesítményben, a vörösök hadiszállásán. Nagyszabású sajtókonferencia keretei közt mutatkozott be az SBK bajnoki címét véd? Ducati Xerox (ex-Fila). Idén már nyílt harc lesz a japán négyhengeresekkel: tavaly az egyetlen Chris Vermeulen keserítette az olaszok életét Hondájával. 2005-re viszont tömegesen özönlöttek vissza a japán gyárak a szériából származó motorok világsorozatába.

‘Gy?ztes csapaton ne változtass’ ez a mottója a két 999-et hadrendbe állító gyári csapatnak. Új a szponzor: a Xerox két évre szóló megállapodást írt alá az együttessel és új a technikai vezet?, Paolo Ciabatti mérnök.

A világbajnok James Toseland, de nem ? lesz az els? számú pilóta. A tavalyi idényben Régis Laconinak kellett volna ‘verhetetlennek’ lennie, de a francia megingott és a bizonytalansága a címbe került. Toseland, emlékezhetünk, oroszlánként harcolt a fináléban. Éppen ezért idén a csapat nyílt utat ad a ‘háziversenynek’. Toseland védi a titulust, Laconi pedig -; ebben biztosak lehetünk – mindent meg fog tenni a végs? gy?zelemért.

A MotoGP-ben futó Desmosedici sikeréért óriási er?ket mozgósított a Ducati Corse, err?l Claudio Domenicali, a versenyágazat elnöke beszélt. ‘A Desmosedici techológiái már idén felkerülnek a 999 Superbike-ra, maholnap pedig a mindenki által elérhet? 999 szériaváltozatán is ott lesznek. Gondolok itt a fejlett elektronikára, vagy a Shell-lel közösen fejlesztett ken?olajra, ami nemcsak megbízhatóságban, de teljesítményben is javulást hozott.’ A két nagy világsorozat Ducati-részvétele tehát elválaszthatatlan egymástól.

‘Alapjaiban megújított’ motorról van szó, hiszen ‘nemcsak teljesítményben, de futóm?, er?leadás és megbízhatóság tekintetében is nagyot fejl?dött.’

Toseland és Laconi 2005-ös bringája 5 LE-vel ad le többet az F04-hez képest (a közölt adat 194 LE 12.500 percenkénti fordulaton). Valamivel magasabb is az aerodinamikai okok miatt módosított fejidom miatt. A tank átrajzolsára került, és egy eddig kiadatlan Öhlins villát (a 42 mm-es
TT25) szereltek föl
, amelynek hidraulikája amilyen hatékony, olyan bonyolult. A vezérl? elektronika teljesen új, egyik hatása a motorféket érinti, a másik pedig a kanyarkigyorsításoknál teszi er?sebbé a – hagyományosan és szigorúan – kéthengeres er?forrást.

ugrás fel