Kedden a hárommilliomodik motorkerékpár, egy BMW S 1000 RR is legördült a BMW Group berlini gyárának futószalagjáról – Spandauban pontosan 50 éve gyártanak motorkerékpárokat. A jubileumi modell képezi az idén a Superbike Világbajnokságban versenyző BMW Motorrad csapat versenymotorjának alapját is, így Tom Sykes és Markus Reiterberger versenyzők díszvendégként szintén részt vettek az ünnepségen.
Dr. Markus Schramm, a BMW Motorrad vezetője számára a jubileum „a vállalat, a munkatársak és az üzletpolitika által végzett kemény munka és a világosan kijelölt irány követésének eredménye”. Mindezek eredményeként a berlini üzemben az elmúlt 50 évben beruházások sora követte egymást, a munkahelyek száma pedig közel meghatszorozódott. „A Berlinben gyártott kétkerekűek jelentette mobilitás közel fél évszázada szerez élményt ügyfeleink számára a világ minden részén. Erre igazán büszkék lehetünk!”, emelte ki Schramm.
A motorkerékpár-gyártó üzem vezetője, Dr. Helmut Schramm kihangsúlyozta, hogy a siker alapját a mintegy 2100 munkatárs elkötelezettsége jelenti. „A hárommilliomodik, berlini gyártású BMW motorkerékpár elkészültének alkalmából szeretném megköszönni mindannyiuk munkáját, teljesítményét és szenvedélyét.” Az üzem igen hatékony és rugalmas struktúrában működik, „vezető üzemként pedig szintén kiemelt szerepet játszunk a BMW Motorrad világszintű gyártási hálózatában”, mondta Schramm.
BMW motorkerékpárok már 50 éve készülnek Berlinben
A BMW 1939-ben vette át a berlini üzem vezetését. A motorkerékpár-alkatrészek gyártása hamar megkezdődött, majd 1969-ban a teljes motorkerékpár-gyártás Münchenből a BMW Werk Berlinhez került át. A legendás /5 sorozat erőforrásának és a teljes modell összeszerelésének megkezdésével elindult a világ egyetlen, tisztán BMW motorkerékpárok gyártásának szentelt üzemének működése. A berlini üzem ezzel 50 éves múltra tekinthet vissza. Az akkori nagyjából 400 munkás által naponta készített 30 motorkerékpár fektette le a sikerek alapját. A gyártási számok meredeken emelkedtek: 1975-ben a 100 000. motorkerékpár is elhagyta a berlini üzemcsarnokot, 1980-ban pedig már elérték a negyedmilliós mérföldkövet. Az egymilliós darabszámot az üzem 2001-ben szárnyalta túl. Tíz évvel később pedig az alkalmazottak már a kétmilliomodik, Berlinben gyártott BMW motorkerékpárt ünnepelhették. „A mai nappal immár a hárommilliomodik BMW motorkerékpár is elhagyta a berlini üzemet. Nem kérdés, hogy folytatni fogjuk a BMW Motorrad és üzemünk sikertörténetét”, jelentette be Schramm üzemvezető.
BMW Werk Berlin: A BMW globális motorkerékpár-gyártásának gerince
Manapság csúcsidőben 65 másodpercenként gördül le egy újabb motorkerékpár a gyártósorról, ami napi 800 darabot jelent. A BMW Group folyamatos új befektetésekkel fejleszti a berlini üzemet és annak új technológiáit. 2018-ban több mint 130 000 jármű készült, köztük nagyjából 8000 összeszerelésre kész egység a BMW thaiföldi és brazíliai összeszerelő-üzemei számára. A berlini üzem a BMW Group egyetlen, tisztán motorkerékpároknak, robogóknak és alkatrészeknek szentelt gyáregysége. A meglévő nemzetközi (brazíliai, thaiföldi, kínai és indiai) gyáregységei számára Berlin vezető üzemként funkcionál, ezzel pedig a BMW Motorrad globális gyártásának gerincét jelenti.
Legutóbbi hozzászólások