EST. 2002

Használtmotor teszt: Gilera Runner VXR 200

Szöveg: -nn- Fotó: Sava

A Runner az nem robogó. A Runner az Runner. 11 éve külön kasztot képvisel a scooterek között. Vagány, sportos, szélsebes. Kamaszkorom egyik álma valóra vált azzal, hogy két hétig nyúzhattam egyet. A másik még várat magára, de az valószín?leg soha nem fog már beteljesülni. Pamela Baywatch-istenn? messze is van, és már eléggé megkoptatta az id? vasfoga – meg Tommy Lee. A Runnert viszont magamévá tettem. Sz?röstül, b?röstül.

Tesztpéldányunk egy els? generációs VXR 200-as volt. Itt-ott azért látszott rajta, hogy nem kímélték az elmúlt négy évben, de azért még egész jó b?rben volt. A blokkon érz?dött egyedül, hogy többnyire nyélgázon használták, ezt a gépet azonban nem lehet máshogy. Valahogy perverz örömöt okoz minden egyes elrajtolás. Piros lámpánál nincs olyan járm?, amit nem hagynál helyben, a bamba sof?rök meg csak merednek maguk elé üveges tekintettel, ha pofájukba kapják a Piaggio blokk 21 paciját.

teszt Gilera Runner VXR 200

sisak: Shoei X-Spirit (Mike design)
csuka: Alpinestars S-MX2

 

Városi vagány ez, nem vitás. 1997-ben pontosan ez volt a Piaggio célja, mikor legördült az els? 50-es runner a futószalagról. Rá is csodálkozott a világ a teljesen formabontó dizájnra. Elt?nt a robogókra jellemz? padlólemez, a motor hátulját lényegesen megkönnyítették a középre hozott tankkal, ami drasztikusan növelte a menetstabilitást. A Piaggio mérnökeinek szándékára végül a 125-ös verzió bemutatásakor ébredt rá a világ, de még a 180-as (2001-ben) s?t tesztpéldányunk (2004) is ezt a vázat kapta. A feszes futóm?, a harapós fékek az üt?s olasz dizájn együttese repítette a sportrobogók trónjára a Runnert.

Sportos jellegéb?l adódóan sok kényelmet ne várjunk t?le. Magas építésesének köszönhet?en még a 183 centis magasságom ellenére is pipiskednem kellett minden egyes megállásnál. Budapest utcáin majd kiköptem a protkóm. A 12 colos kerekek minden kátyút megtalálnak, a feszes telók pedig még rátesznek egy lapáttal. Az ülés alatt akkora hely sincs, ahová egy zárt bukósisak beférne.

teszt Gilera Runner VXR 200

Viszont el?nye is van a zsiráf alkatának. A kocsik között egy robesszal sem lehet jobban szlalomozni. A tükrök pont a kormány alatt suhannak el, és simán el lehet látni a kocsik felett, de kell is ez, ha 90-al hasítasz a nagykörúton. Így szinte akadálytalanul jutsz el a célba, hirtelen lerövidülnek az utazással eltöltött percek. Meg merem kockáztatni, hogy munkába járáshoz ennél jobb járm?vet még nem találtak ki.

Ha randizni viszed a csajod, abban is partner egy ilyen gép. Két személlyel csak hangyányit romlik a menetdinamika (lomhán indul, aztán belendül), és a négy literes átlagfogyasztás sem n? drasztikusan. Akár hosszabb távra is el lehet csábítani, az országúton azonban számolni kell arra, hogy csak egy akadály leszünk az autósok szemében. 110-nél tovább nem lehet a kilométermutatót tuszkolni még dombnak lefelé sem.

Gilera Runner VXR 200

Használtan már 4-5 kiló között hozzá lehet jutni egy ilyen vashoz, el?tte azonban nem árt szemügyre venni pár apróságot. El?szeretettel piszkálják fel a Runner teljesítményét. Egy komolyabb tuning csomaggal akár 150-es végsebesség is kicsikarható bel?le, ett?l azonban egy id?zített bomba lesz a gép. Bármikor megállhat alattad.

Ha viszont rendesen betartjuk a kötelez? 6000-es szervizeket, nagyon sokáig partnerünk lehet a hétköznapokban. Típushibák után érdekl?dtünk a Moto Itália szerviz-vezet?jénél Hart Józsefnél, aki csodálkozva nézett ránk, mert szerinte ilyen nincs. 50-60-70 ezreket is elmennek mindenféle gond nélkül. Egyedül a gyorsan kopó fékbetét lehet a konstrukció gyenge pontja.

Gilera Runner VXR 200

Na meg ha sokat egykerekeztek vele hamarabb lehet kukázni a telókat és a kormánycsapágyakat. Az id?sebb példányokon megjelenhetnek az els? rozsdafoltok is. F?leg a kipufogó környéke a veszélyeztetett terület. A blokk viszont tuti hervatagabb lesz, akármennyire is kímélték az évek során, és még a h?t?víz is kifelé kéredzkedik egy id? után bel?le. Nem árt a világító berendezésekre és az aksi érintkezésére is odafigyelni.

Ami tetszett
Robbanékony blokkjának köszönhet?en megy, mint a mérgezett egér. Nincs akadály el?tte, a dugó fogalmáról szerintem mindegyik Runner tulaj csak a híradóban hallott. Keveset fogyaszt, gazdaságos a fenntartása, a világ végére is el lehet menni vele.

A tulaj véleménye
 

Egy személlyel, tökéletes városi és vonzáskörzeti bejáró motor. Kormány kell?en magasan, hogy  a sorok között tekeregjünk vele (kisteherautók  vannak csak veszélyben).

Autók fölött jól át lehet látni, jól gyorsul, s kell tartalék van benne, hogy 70-80-ról gyorsítsunk s el?zzünk.
2 személylel az elindulás érezhet?en lassabban történik meg. Els? méterek után viszont lendületesen gyorsul… óra szerint 120 két személlyel, valójában 110 km/h)

(kellene még 40 lóer? :o)

 

 

A dizájnerek örökzöld küls?t terveztek a gépnek. Az új generációs Runner a régi vonalak nyomába sem érhet. Lekerekített formája ellenére is tökéletes szélvédelmet kapnak térdeink . Kis turbulencia érezhet?, direktbe azonban nem kapja menetszelet. Kapcsolók kézre állnak, a fékek két személlyel is harapnak.

Ami nem tetszett
Kemény futóm?vét nem a pesti utakra tervezték. Bevásárlásra alkalmatlan, így a scooterek els?dleges funkcióját már el is vesztette. A gyári ülés túl puha és tapadós. A nacit frankón megfogja egy-egy fékezésnél, aminek a mogyeszok látják kárát. Amikor felpörög a blokk kicsit zörögnek a görg?k, de ezek az olasz robogók már csak ilyenek. Örök élet plusz egy nap.

Még több fotó a Runnerr?l a gelériában (lent)

Technikai adatok
 

Motor: Vízh?téses, négy ütem?, egyhengeres motor, elektronikus CDI-gyújtás, önindító. Furat X löket 72 x 48,6 mm, Lökettérfogat 198 cm3, teljesítmény 21 LE (16 kW) 8000min-nál, Max. forgatónyomaték 19 Nm (2,0 mkp) 7000/min-nál.

Er?átvitel: Száraz, röpsúlyos tengelykapcsoló, ékszíjautomata váltó, szekunder hajtás fogaskerekekkel.

Futóm?: Acélcs? hídváz. Elöl teleszkópvitla 35 mm-es bels?cs?-átmér?vel, hátul, haj-tóm?-hordó leng?villa, egy rugóstag. Elöl 220 mm-es tárcsafék kétdugattyús féknyereggel, hátul 220 mm-es tárcsafék, alumíniumöntvény kerekek.
Rugóút elöl/hátul 85/95 mm Kerékméret elöl/hátul 3.50 x 12/3.50 x 13 Abroncsméret elöl/hátul 120/70 -12 / 130160 -13.

Méret és tömeg: Tengelytáv 1340 mm, Ülésmagasság 855 mm, Teletankolt tömeg 128 kg, Tank 12l.

 

ugrás fel