EST. 2002

Használtteszt, Buell 1125 CR: Belép? a harcosok klubjába

Amikor megtudtam, hogy egy Buellt fogok tesztelni, vegyes érzelmeim lettek. Nem próbáltam még a márkát, de mégis mire számíthatunk egy amerikai márkától, ami túlnyomórészt csoppereket készít és mint Buell lehúzta a rolót 2009-ben … Persze nem ilyen sötét a helyzet, f?leg ha megnézzük Erik Buell versenycsapatát, amelyik az amerikai superbike sorozatban fut.

Szöveg: Varga Gerg?. Képek: Polis

Küls?, kényelem:

A motorra rápillantva egy elég brutális, karakteres, agresszív küls? fogad minket. A formavilága elég extrémre sikeredett, ez f?ként a két oldalt található h?t?nek és a h?t?t körülvev? és arra leveg?t ráirányító idomoknak köszönhet?. Ehhez még adjuk hozzá, a Buellnél látható „perem” tárcsaféket. A látványt tovább javítja az utólagosan felszerelt széles eloxált kormány, a hozzá tartozó csiri-biri markolatok, karok és a hátul található minimál indexek, illetve a lefaragott hátsó sárvéd?. Ezzel el is árultuk, hogy lényegi változtatás ugyan nem történt, de egy-két dolog azért ki lett cserélve a Café Racer Buellen.

teszt Buell 1125 CR

Tetszik-e vagy sem, de szó nélkül nem tudunk elmenni mellette

Ha felpattanunk a gépre, olyan érzésünk támad, mintha egy naked bike üléspozícióját kevernénk össze egy supermotóéval. Elég egyenesen ülünk, a lábunk viszonylag kényelmesen, de inkább sportosan van a lábtartón. A fels?testünk egyenes, a széles kormány magabiztos érzést ad, de azért szokni kell. A hátsó ülés rövidtávon még kényelmesnek nevezhet?, de hosszú túrákra nem a legideálisabb. Engem egy ilyen üléspozíció egyb?l a laza, szórakoztató, „adjunk neki” motorozásra ösztönöz.

teszt Buell 1125 CR

Megvan a „feeling”-je …

Blokk, váltó, er?átvitel:

A Buell szíve egy 1.125 ccm-es Rotax V2-es, aminek 146 lóereje és 110 Nm-es nyomatéka elég szórakoztatóvá és használhatóvá teszi a CR-t. Van azonban a blokknak egy-két rigolyája, amivel jó, ha megbarátkozunk. Az egyik ilyen az, hogy 2.000-es fordulat alatt gyakorlatilag artikulálatlan röfögést hallunk a motorblokk fel?l, amihez zéró vagy minimális gyorsulás társul. Alapjában véve is eléggé zajos és hangos a blokk, de ez a fuldokló hang elég érdekes. A másik negatív dolgot nem tapasztaltam mindig, és Gyuri – a tulajdonos – is nemrég vette észre elmondása alapján. Ez azért fontos, mert lehet akár egy véletlenül betankolt szennyezett üzemanyagnak is köszönhet?. A jelenség pedig a 3.000-es fordulatnál, nagy gázadásnál tapasztalt fulladás volt. Ezeket leszámítva a blokk maximálisan megfelelt az általam támasztott elvárásoknak. 3-4.000-t?l használható teljesítménye, és viszonylag kiegyensúlyozott motorkarakterisztikája van, ami a motor 170 kg-os száraz tömegéhez és a felhasználásához b?ven elegend?. Szépen elforog 10.000-es fordulat fölé, és ha meghúzzuk a szarvát, szépen szedi a lábát is. Ez a teljesítmény a városi lazázáshoz és a szerpentinekhez tökéletesen elég. Ahhoz, hogy elérjük a határait mindenképpen versenypályára kellett volna mennünk, de a tapasztaltak alapján azt gondolom, megállta volna a helyét.

teszt Buell 1125 CR

3.000-t?l szépen dolgozik a Rotax V2-es

A hatsebességes váltó nálam jól vizsgázott, kicsit el?ítélettel voltam ez iránt is, de b?ven hozta az elvárt szintet. A fokozatkiosztása városi használatra és túrázásra ideális, arra kell csak figyelnünk, hogy id?ben kapcsolgassunk vissza, hogy a már említett alacsony fordulatszám mellett jelentkez? fulladást elkerüljük. A blokktól a hátsó kerékig egy bordásszíjon keresztül továbbítjuk a hajtást. Ennek köszönhet?en súlyt spórolunk, és nem kell bajlódnunk a lánc kenésével és a feszesség állításával, cserébe 50-60e km-nél cserélnünk kell vagy „spontán” elszakad a szíj. A fogyasztással kapcsolatban kb. 7 liter az, amivel számolhatunk. Én a teszt alatt 7,2 literes fogyasztást mértem. A tulajdonosi tapasztalatok alapján túránál 6 l körül, városban 6,5-7 literrel lehet számolni.

teszt Buell 1125 CR

Váz:

A váz is elég extrémre sikerült. Az egyik maga a kialakítása, illetve maga a látványa, a másik pedig a funkciója. Ugyanis az üzemanyagtartály a vázban, a tanknak látszó idom alatt pedig a légsz?r? kapott helyet. A váz egy nagyon masszív, széles alumínium szerkezet, ami elég karakteres részét képezi a CR-nek. A hátsó húsos leng?villa ugyancsak passzol a képbe. Szerencsére nem látszik, bár funkcióját tekintve nincs kivetnivaló benne, de a hátsó segédváz viszont egy tökéletesen egyszer? szürke alumínium zártszelvény, pont úgy néz ki mint egy 2002-es R6-oson.

teszt Buell 1125 CR

A közel sem szokványos váz innen jól látszik

Futóm?, menetdinamika, fékek:

A futóm? természetesen minden irányban állítható. A motoron lév? beállítás inkább sportos volt, f?leg a hátsó futóm?. Közepes min?ség? útburkolatig teljesen rendben volt, ha rosszabb útra mentünk az azért azt már meg-megéreztük. Persze erre van az állítási lehet?ség, amit majd mindenki beállíthat magának a kénye-kedve szerint. Elöl egy 47mm-es Showa fordított teleszkópvilla dolgozik. Az els? futóm? normál fékezésnél feszesen tartotta magát, ha azonban kifejezetten nagyot fékeztem, akkor lebukott az orra rendesen. 

teszt Buell 1125 CR

Alapjában véve is kicsit orrnehéz a vas, nem zavaróan, de azért a kanyarokban észre lehet venni, f?leg ha lassítanunk kell. A tesztünket keresztülvágta egy 2,5-3 órás viharos, jéges?. Szerettem volna meghajtani kicsit jobban kanyargós útszakaszokon, de amit a körülmények engedtek azért azt kihoztam bel?le. A levágott sárvéd?nek köszönhet?en, a hátam közepéig feldobja a vizet és a sarat. Igen, a szépségért meg kell szenvedni!

teszt Buell 1125 CR

Egyenes testtartás, sáros idomok, supermo … zaccos cafe.

A motor már álló helyzetben is könny?nek érz?dik, ha elindulunk vele, akkor meg végképp az. Az érzésünk mintha valami funbike-on ülnénk. Ennek a könnyedségnek néha ára is van. Mégpedig az, hogy a tempót nem érezzük rajta, ezért sz?k kanyaroknál vagy városi lassú fordulóknál könnyen besokallhatunk vele. Ehhez egy picit hozzáad még a kéthenger alattomos teljesítményleadása, amin nem lehet annyira érezni a tempót, mint egy négyhengeres esetében.

teszt Buell 1125 CR

Befordul, ha szépen kérjük

A Buell tengelytávja extrém rövidre sikerült, csupán 1.385 mm (összehasonlításképpen egy Yamaha R6: 1375mm és egy Aprilia RSV4: 1.420 mm). Könnyen dönthetjük egyik kanyarból a másikba, ha azonban egyre mélyebbre fektetjük, el?jön a testessége és egy-két ránc is megjelenhet a homlokunkon. A fels? egyharmadban szinte magától befordul, de ha mélyebbre döntünk, akkor igényel némi er?kifejtést. De egyértelm?en a kanyarvadász nakedekhez sorolom.

teszt Buell 1125 CR

Könny? vele a kanyarvadászat

Ha túrázunk, akkor egy kb. 140 km/órás tempóval tudunk számolni. Ez az én magasságom (178cm) mellett teljesen ideális volt, annak ellenére hogy nem volt sem plexi, sem egyéb szélterel?, kivéve a m?szerfalat. A Buell nagyon komoly tempóra is képes, 200km/órát hipp-hopp eléri, valahol 250 km/ó körül lehet a vége. Lassú, vagy szinte álló tempónál is alapvet?en könny? vele forgolódni, de a kormány nem fordul el eléggé, a határolók túl sz?kek. Ez azért okozott meglepetést. A gyári helyett egy Remus kipufogó rendszer került a vasra, ennek köszönhet?en elég komoly hang árad egy-egy gázadáskor. A teszt alatt Polis (a fotósunk) jött mögöttem szintén motorral, aki azért megjegyezte, hogy egy hosszabb túrán biztos nem mögöttem jönne a legszívesebben, hallgatva a V2-es duruzsolását és puffogását.

teszt Buell 1125 CR

Kiadja!

Visszatérve a lassításra és a fékekre, a Buell extrém módon oldotta meg fékek kérdését. El?l csupán egy óriási tárcsafék van, ez azonban a felni küls? pereméhez van rögzítve. A féktárcsa átmér?je 375 mm (!!) és egy nyolcdugattyús ZTL2-es (Zero Torsion Load – Nissin) féknyereg található rajta, fém fékcsövekkel . Ez elviekben hatékonyabban elosztja a fékenergia okozta terhelést és könnyebb, mint egy szokványos kisebb átmér?j?, de dupla tárcsafék. A fékkel elégedett voltam, elég er?teljesen fogott és elég jól adagolható is. A féker? egy ici-picit radikálisan jelentkezik, vagy szebben fogalmazva a kezdeti fékpont, és a féker? növelése elég határozottan jelentkezik. A hátsó fék 245 mm-es tárcsával és kétdugattyús féknyereggel, és szintén fém fékcs?vel szerelték. Nem nyújt semmi extrát, teszi a dolgát, m?ködött.

teszt Buell 1125 CR

A peremnél rögzített féktárcsa

Kapcsolók, m?szerfal, kezel?szervek:

A kapcsolókat is rém egyszer?en oldották meg, már-már túlságosan is. Egy ilyen presztízsmotorra egy kicsivel finomabb kidolgozás elfért volna. A m?szerfalról szintén a célravezet? nyers egyszer?ség az, ami nekem eszembe jut, de kell? információval szolgál. A szokásos dolgokat megtaláljuk rajta (kontroll lámpák, napi számlálók, fokozatkijelz?, hatótávolság, vízh?fok …). Egy apróság, ami nekem nagyon tetszett , ahogy köszönt minket: „Buell Wisconsin USA” . Ahogy már említettem, megtörtént néhány dolog cseréje, a kezel?szervek terén. Ezek a küls? megjelenéshez hozzáadtak ugyan, de nem nyerte el a tetszésem mindegyik. A széles kormány rendben volt, a fék- és kuplungkar rendben, azonban a dizájnos, de túlságosan vékony markolatot én gyorsan lecserélném. A tükrök ugyan eredetiek voltak, de motor rezonanciájának köszönhet?en elég kellemetlenül remegnek menet közben, rontva ezzel a képet a mögöttes forgalomról.

teszt Buell 1125 CR

              A markolatot nem kellett volna…                                              

Összegezve:

Mindent összevetve egy igazi presztízs streefightert kapunk a Buell 1125 CR személyében, amelyik inkább áll közelebb egy lecsupaszított sportmotorhoz, mint egy sportosított nakedhez. Egyedi megjelenése, extrém m?szaki tartalom és a néha már-már puritán egyszer?séggel megtervezett alkatrészek teszik igazán sármos egyéniséggé.

teszt Buell 1125 CR

teszt Buell 1125 CR

„Senkinek egy szót sem a klubról!”

 

teszt Buell 1125 CR
Klikk a képre! Galéria nyílik!

A kihívói közt a Kawasaki Z1000-t, az Aprilia Tuonót, a Ducati Streetfightert, az MV Augusta Brutalét említeném. A tesztet köszönjük a motor tulajdonosának, Gyurinak, aki önzetlenül felajánlotta féltve ?rzött kincsét a teszthez!

M?szaki adatok:

Henger?rtartalom:1125cc

Maximális telejsítmány: 146le

Maximális nyomaték: 111 nm

Száraz tömeg:170kg

Ülésmagasság:775mm

Üzemanyag kapacitás: 21.2l

Motortípus: folyadékh?téses, DOHC, V2-es négyütem?, hengerenként 4 szelep

Kompresszió: 12.3:1

Furat x löket: 103 x 67.51

Váltó: 6 sebességes, manuális, szíj hajtás

Gumiméret: Elöl: 120/70 ZR-17

Hátul: 180/55 ZR-17

Fékek: Elöl: 375 mm-es, ZTL2 szimpla tárcsafék, 8 dugattyús féknyereggel

Hátul: 240 mm-es, szimpla tárcsafék, 2 dugattyús féknyereggel

Tengelytáv: 1385

ugrás fel