EST. 2002

Hétvégen Ausztráliában elrajtol a WSBK és WSS sorozat

Phillip Island az első helyszin ahol a két sorozat versenyzői találkoznak pár gyors kör erejéig.

Túl vagyunk a teszteken és hétvégen elindul a sorozat de ne siessünk ennyire előre és kicsit nézzünk körbe a bajnokság háza táján. Pár évvel ezelött a MotoGp volt igen csak komoly gödörben nézettség és szponzorok tekintetében és most a WSBK-t kezdték el körbe rajzolni fehér krétával a szakujságírok. Persze nem eszik olyan forrón a kását de mire alapozzák a sorozat hanyatlását. A hanyatlás egyértelműen nézetséget jelent és a WSBK legnagyobb problémája, hogy folyamatosan összehasonlitják a MotoGP-vel. Azonos sport és mindkettő a csúcsnak valja magát de mégsem ugyan az.

 WSBK 2017

Melandri az új Checa?

A superbike bajnokságban a legöregebb Melandri de az ász Rea sem a huszas évei elejét tapossa. Bár vannak fiatalabb versenyzők nem igazán játszanak fontos szerepet miközben a GP-ből lebukdácsolt Hayden az egyik top csapatnál versenyzik. A GP-ben azonban rengeteg a fiatal és most Maverick megjelenésvel gigászi csaták várhatóak. Az SBK is probálja megtörni a Kawasaki uralmat és vissza csábitották a Ducatihoz Melandrit aki GP versenyzőként sem volt elhanyagolható szereplő.

 WSBK 2017

A Kawasaki és Rea idén is bomba formában van

Azonabn mindent összevetve a favorit idén is Rea és a legjobb esetben is egy Kawasaki vs Ducati párbaj tud majd kibontakozni. A regnáló világbajnok stabil mint egy hídpillér és nehéz lesz őt megverni de Melandrinak sikerülhet. Ő az a versenyző aki egész életében rosszul döntött átigazolások tekintetében, egyszerüen sosem volt szerencséje. Azonban ha össze áll a kép elképesztő köridőket tud rajzolni körröl körre. Kérdés, hogy a Ducatival képes lesz összhangba kerülni és ha igen milyen gyorsan. Most lett vége az utolsó teszteknek és ebből leszürhetünk bizonyos előrejelzéseket a hétvégével kapcsolatban.

Az első napot bár nem mosta el az eső senki nem tudott érdemi munkát végezni. Komoly oldal szél volt ami a szitáló vizzel kellemetlen elegyet alkotott. Igy az első nap eredményét mi nem vesszük alapul.

A második napon aztán megkezdődhetet az érdemi munka és egyből megmutatkoztak a problémák. A Kawasaki és Rea hozta a formáját és elhozta képzeletbeli pole poziciót. Az 1987-ben született versenyző 2003 óta aktív szereplője a motoros versenysportnak, Irországban született Castletown-ban a Man-szigeten.

A Ducati elhozta a dobogó második és harmadik fokát és Melandri Reaval szinte megegyező sebességgel tette meg a leggyorsabb körét. A második napon voltak gondok a Ducatival de jó irányba indultak el és sikerült megfelelő versenytempót elérni. Melandri szerint van még min dolgozni de az irány jó. Várható, hogy kell egy kis idő az összeszokáshoz de ha figyelembe vesszük, hogy az olasz versenyző kihagyásból tért vissza akkor ez az idő nagyon jónak számít.

A teszt egyik meglepetése az MV Augusta csapat szereplése, a hatodik helyen jegyzik Camiert az első olyan versenyzőként aki nem Ducatin vagy Kawasakin ül.

Ezután találjuk az Apriliát, Yamahat, BMW-t. Igazából itt a helyezés nem annyira mérvadó mert ezeknek a csapatoknak mindenképpen gyorsulniuk kell. Reahoz képest 1 másodperces lemaradás hatalmas különbség. A BMW-nél két motort teszteltek és az egyikkel a második napon használható versenytempót tudtak elérni azonban a délutáni felmelegedés elvett a motor teljesítményéből. Igy ők egyértelműen elektronikai problémával küzdenek. Ha szerencséjük van és kicsit hűvősebb idő lesz a futamok alatt akkor akár oda is érhatnek az elejéhez. Persze az is lehet, hogy addig megtalálják a hibát.

 WSBK 2017

Ha a Honda gyorsan tud reagálni Hayden az egyik meglepetés ember lehet

Ne menjünk el azonban a Honda csapata mellett. A Red-Bull szponzorációt élvező csapat két világbajnokot szerzödtetett az idei évre. Hayden és Bradl több szempontból is jó választás lehet. Bár Hayden a GP-ben nem tudott már meghatározó lenni a superbike motorok mindig is feküdtek neki. A családban többen is versenyeznek és hasonló kategóriákban sikeresen. Bradl egyszerüen ügyes és jó versenyző. Persze egy szponzornak a versenyző mögött álló piac legalább annyira fontos mint a teljesítmény, így a Red-Bull döntése ebből a szempontból is érthető. Hayden amerikai míg Bradl német.

A csapat tehát összeállt de olyan rosszul muzsikálnak, hogy Hayden egy 14. helyet karistolt össze míg Bradl egy 19. hellyel tért nyugovóra. Az ok a motor beállításaiban keresendő. A technika még aránylag új és az első két tesztpálya sok mindenben eltér az ausztráltól. Hayden az elektronikára panaszkodott és az irányíthatóságra. Ráadásul az első napon nem tudtak érdemben tesztelni míg a második napon rossz irányba indultak el és így az idő eredmények siralmasak lettek. Bradl több mint 2 másodpercel van elmaradva az elejétől. Tehát a Honda is keresi a válaszokat és még van két bő napjuk, hogy kijavitsák a hibákat.

1 J. REA GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 1’30.545
2 M. MELANDRI ITA Aruba.it Racing – Ducati Ducati Panigale R 1’30.575 +0.030
3 C. DAVIES GBR Aruba.it Racing – Ducati Ducati Panigale R 1’30.893 +0.348
4 T. SYKES GBR Kawasaki Racing Team Kawasaki ZX-10R 1’31.044 +0.499
5 X. FORÉS ESP BARNI Racing Team Ducati Panigale R 1’31.226 +0.681
6 L. CAMIER GBR MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 1000 F41 1’31.293 +0.748
7 L. SAVADORI ITA Milwaukee Aprilia Aprilia RSV4 RF 1’31.449 +0.904
8 A. LOWES GBR Pata Yamaha Official WorldSBK Team Yamaha YZF R1 1’31.629 +1.084
9 J. TORRES ESP Althea BMW Racing Team BMW S 1000 RR 1’49.633 1’31.673 +1.128
10 R. KRUMMENACHER SUI Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-10R 1’31.783 +1.238
11 A. DE ANGELIS RSM Pedercini Racing SC-Project Kawasaki ZX-10R 1’31.794 +1.249
12 E. LAVERTY IRL Milwaukee Aprilia Aprilia RSV4 RF 1’31.881 +1.336
13 M. VAN DER MARK NED Pata Yamaha Official WorldSBK Team Yamaha YZF R1 1’31.936 +1.391
14 N. HAYDEN USA Red Bull Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR 1’31.952 +1.407
15 M. REITERBERGER GER Althea BMW Racing Team BMW S 1000 RR 1’32.071 +1.526
16 R. RAMOS ESP Team Kawasaki Go Eleven Kawasaki ZX-10R 1’32.205 +1.660
17 J. BROOKES AUS ERMotorsport-EliteRoads.com.au Yamaha YZF R1 1’32.396 +1.851
18 R. RUSSO ITA Guandalini Racing Yamaha YZF R1 1’32.771 +2.226
19 S. BRADL GER Red Bull Honda World Superbike Team Honda CBR1000RR 1’32.796 +2.251
20 O. JEZEK CZE Grillini Racing Team Kawasaki ZX-10R 1’32.856 +2.311
21 A. BADOVINI ITA Grillini Racing Team Kawasaki ZX-10R 1’33.139 +2.594

 

WSS 2017

Nem kevésbé izgalmas kategória, sőt időnként talán még vérmesebb küzdelemket láthatunk. Itt is van egy Kawasaki versenyző akit évek óta probálnak  megverni. Sofuoglu az idei évet igazn szerencsétlenül kezdte. Egy supermotozás alatt eltörte a kezét. Bár még igy is a hetedik helyen végzet az időmérön az első két versenyt valoszínüleg kihagyni kényszerül. A pályáról egyenesen egy korházba ment ahol megműtik a jobb kezét.

 WSBK 2017

A WSS királya műtéttel kezdi a szezont

A Kawasaki versenyzőjén kivűl a második helyezet is szerencsétlenül járt, Rolfo váll sérülést gyüjtött be magának de így is felküzdötte magát csapattársa mögé. Az első az amerikai Jacobsen aki szinten MV-vel versenyez és egyedül neki sikerült 1.34 alá szorítani a stopperen az időt.

WSS:  Phillip Island Day2
1 99 P. JACOBSEN USA MV Agusta Reparto Corse MV Agusta F3 675 1’33.688 86
2 44 R. ROLFO ITA Team Factory Vamag MV Agusta F3 675 1’34.188
3 16 J. CLUZEL FRA CIA Landlord Insurance Honda Honda CBR600RR 1’34.272
4 144 L. MAHIAS FRA GRT Yamaha Official WorldSSP Team Yamaha YZF R6 1’34.461
5 64 F. CARICASULO ITA GRT Yamaha Official WorldSSP Team Yamaha YZF R6 1’34.480
6 81 L. STAPLEFORD GBR Profile Racing Triumph Daytona 675 1’34.854
7 1 K. SOFUOGLU TUR Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1’34.865
8 25 A. BALDOLINI ITA Race Department ATK#25 MV Agusta F3 675 1’34.925
9 66 N. TUULI FIN Kallio Racing Yamaha YZF R6 1’36.643 1’34.950
10 78 H. OKUBO JPN CIA Landlord Insurance Honda Honda CBR600RR 1’35.049
11 4 G. REA GBR Team Kawasaki Go Eleven Kawasaki ZX-6R 1’35.068
12 63 Z. KHAIRUDDIN MAS Orelac Racing VerdNatura Kawasaki ZX-6R 1’35.106
13 77 K. RYDE GBR Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki ZX-6R 1’35.129
14 41 A. WAGNER AUS GEMAR Team Lorini Honda CBR600RR 1’35.135
15 13 A. WEST AUS West Racing Yamaha YZF R6 1’38.670 1’35.153
16 111 K. SMITH GBR GEMAR Team Lorini Honda CBR600RR 1’35.159
17 26 K. WATANABE JPN Team Kawasaki Go Eleven Kawasaki ZX-6R 1’35.209
18 65 M. CANDUCCI ITA Puccetti Racing Junior Team FMI Kawasaki ZX-6R 1’35.270
19 10 N. CALERO ESP Orelac Racing VerdNatura Kawasaki ZX-6R 1’36.578 1’35.296
20 11 C. GAMARINO ITA BARDAHL EVAN BROS. Honda Racing Honda CBR600RR 1’35.313
21 83 L. EPIS AUS Response RE Racing Kawasaki ZX-6R 1’37.675 1’35.656
22 70 R. MULHAUSER SUI CIA Landlord Insurance Honda Honda CBR600RR 1’35.745
23 35 S. HILL GBR Profile Racing Triumph Daytona 675 1’36.108
24 32 S. MORAIS RSA Kallio Racing Yamaha YZF R6 1’37.915 1’37.399
25 7 D. PIZZOLI ITA Race Department ATK#25 MV Agusta F3 675 1’38.991
26 22 M. EDWARDS AUS Euro Twins Brisbane Triumph Daytona 675 1’42.409 8.721 3.418 58

A verseny tehát hétvégén lesz és a szombaton (02.25) a következő időben nézhetjük :

Eurosport
03:30 bemutatása szezon
05:00 Superbike 1. verseny
07:45 Superbike 1. verseny (halasztott)
22:30 Superbike 1. verseny (késleltetett)

Vasárnap 02.26:

Eurosport
03:30 Supersport verseny
04:15 Superbike 1. verseny (késleltetett)
05:00 Superbike 2. verseny
07:15 Supersport Race (halasztott)
07:45 Superbike verseny 2. (Késleltetett)
22:00 Superbike 1. verseny (halasztott )
23:00 Superbike verseny 2. (késleltetett)

Eurosport 2
18:30: Superbike 1. verseny (összefoglaló)
19:00 Superbike 1. verseny (összefoglaló)

ugrás fel