EST. 2002

Honda CRF 150

Szöveg és Kép: Benk? Zsolt

Ami persze, hogy nem igaz. Amilyen egyszer?nek látszik egy ilyen kis motor betörése, annál bonyolultabb feladat egy feln?tt számára. F?leg nekem a 185 centimmel – úgy össze kellett hajtogatni a lábam rajta, hogy mindenem begörcsölt, váltani a legritkább esetben tudtam, viszont az elejét remekül tolta minden kanyarban kifelé, persze az ellenkormányzáshoz már a kormány elég magasra került, hogy ne legyen útban a térdem. De azért mégiscsak a mérhetetlenül hosszú lábaim gátolták meg, hogy tovább folytassam ezt a tesztet.

Ezért jobbnak láttam legújabb gyorsaságizó tehetségünknek, Sebestyén Petinek átadni az irányítást, aki idén a Red Bull Rookie Cup-ban versenyez a Moto GP betétfutamain. Az én 10 perces szenvedésemet egy egész napos örömmotorozás váltotta fel a kis csévharaszti pályán.

teszt Honda CRF 150

Erre a pályára bárki bekéredzkedhet, Dylski Aurélnál kell bejelentkezni ezen a számon: 30/992-21-15. Van egy gyerekeknek létrehozott kis sík pálya, és egy ugratókkal megt?zdelt rendes krosszpálya is.

Peti a bemelegítés után úgy ült fel erre a kis Hondára, mintha már össze lenne n?ve vele, pedig még csak egyszer próbálta ezel?tt.

teszt Honda CRF 150

Ezt én is alá tudom támasztani, ha a méret stimmelt volna, egy nagyon jól kezelhet?, mindenhol kézre es?, barátságos kismotorral találkoztam volna, de így sem maradtak negatív érzések bennem a 150-es CRF-fel kapcsolatban. A méret a lényeg! Mint a Godzillában.

Peti nálam vagy 30 centivel és 40 kilóval kisebb, ami lehet?vé tette számára, hogy úgy menjen ezzel a motorral, mint ahogy a madarak szállnak. Könnyedén.

Itt ez a kis videó, ami az edzés elején készült, itt mehettek 2 kört a kispályán Petivel.

Ahogy Petit és edz?jét figyeltem menet közben arra jöttem rá, hogy mindenkinek könny? dolga van. Petinek a motorral, az edz?nek Petivel. Mindent megbeszéltek egy-egy indulás el?tt, és Peti pontosan azokat a feladatokat hajtotta végre, amit az edz?je kért t?le. Ez ritkaságszámba megy manapság, hogy ennyire jól tanítható legyen egy kiskamasz. Büszke is rá a család.

Az egyik fontos feladata Petinek, hogy úgy üljön a motoron, mintha gyorsaságin ülne. Hátul, láb a lábtartón. Ez ezen a pályán nem volt egyszer? feladat ezt végrehajtani, f?leg úgy, hogy folyamatosan az elejét tolja a kis CRF ha nincs rendesen terhelve. Ez látszik a képeken is, ahogy Peti gyakorol.

teszt Honda CRF 150

A motort úgy ereszti be a csúszós kanyarba, hogy le van döntve, és nem ellenkormányoz, hanem becsukott kormánnyal, csúszó els? kerékkel irányítja be a motort a kanyar közepéig, ahonnan jön a nagygázas kigyorsítás.

Honda CRF 150

Motor/váltó: Ez a motor fogja felváltani a 80-as kétütem? krosszgépeket az utánpótlás kategóriákban. Amit már csak a hangja miatt is többen megnéznek majd a versenyeken, és a kis versenyz?k is jobban érezhetik rajta magukat, a jobb karakterisztikájának köszönhet?en.

Honda CRF 150

A motor etetésér?l Keihin karburátor gondoskodik. Ugyan néhányszor alattam is emelte az elejét, a 30 lóer?s nagyon nyomatékos négyütem? második fokozatban, nemhogy Peti könny? súlya alatt. De ezzel a feladattal is sikeresen megbirkózott. Ez az egykerekezési hajlam a rövid tengelytávnak és az er?s motornak a következménye. Ezzel meg kell tanulni együtt élni egy ilyen gyerekmotoron.

Honda CRF 150

Váz/futóm?: A jól bevált acél váz, alumínium leng?villa párosra építették a futóm?vet. Amikor elhoztam, elöl keményre, hátul puhára volt állítva.

Ezt néhány kör megtétele után korrigáltuk Petinek, úgy, hogy az elejét puhítottuk a hátulját keményítettük, hála a profi rugóstagoknak, amik finoman és hatásosan állíthatóak. Az els? teleszkóp be- és kicsillapítását is lehet állítani, és ugyanez igaz a hátsó lengéscsillapítóra is.

Elöl 19, hátul 16 colos kerekeken gurul a kis Honda, ami már csak 2 collal marad el, az igazi nagy versenymotorokétól.

Fék: nekem, mivel ritkán használtam a hátsó féket (nem akartam összehajtogatni a lábam) nem volt vele bajom, de Peti ezzel csúsztatta be a kanyarokba és néha túl melegedett.

teszt Honda CRF 150

A fékpedál magasságán állítottunk lefelé, hogy ne nyomja állandóan, de még ezután is jelentkeztek ezek a csikorgó hangok. Ez egy kicsit alá van méretezve.

Az els? Nissin fék használata semmi kivetnivalót nem mutatott, rendesen lassított a féktávokon.

Én f?leg ezt használtam és a motorfékkel játszottam a kanyar bejáratoknál. Ezzel is simán be lehetett csúsztatni a motor hátulját.

Összegzés: miután végeztünk a teszttel, kérdeztem Petit, hogy neki mi a véleménye a motorról. Azt mondta, hogy JÓ! Oké, kicsit b?vebben: NAGYON JÓ! Na de még b?vebben: nagyon tetszett a nyomatékos motor, és az irányíthatóság… majd hallgatás.

Ezeket én is alátámasztom, és még annyit f?znék hozzá, hogy aki teheti, inkább egy ilyen négyütem? 150-esre ültesse a gyerekét, mint egy 80-as kétütem?re, mert ezeké a négyütem? masináké lesz a jöv?.
Még egy jó ötlet a végére, a vázra hegesztett kis gy?r?, amibe az állványt rakhatjuk.

További videók: egy és még egy

Berik: www.superzone.hu

Oakley: www.mofo.hu

ugrás fel