EST. 2002

Idén is Motoros Demonstráció: gyülekez? mégsem a Ringen

Változás

A szeptember 22-én esedékes RRACE MONO-féle motoros demonstráció kapcsán az alábbi tájékoztatást kaptuk a szervezett?l a rendezvény helyszínére (gyülekez?jére) vonatkozóan:

VÁLTOZÁS A MOTOROS DEMONSTRÁCIÓ HELYSZÍNÉBEN!

A Hungaroring vezetésének vétója folytán mégsem látnak szívesen minket a
ring területén, ezért kénytelenek vagyunk a demonstráció helyszínét
megváltoztatni.

2007. szeptember 22.-én a Dózsa György úton, a tavalyi demonstráció
helyszínén várunk mindenkit 12.00 és 14.30 között.

Megközelítés csak a Dózsa György útról a Thököly út fel?l, illetve az
Ajtósi Dürer sor fel?l lehetséges, itt lesz csak beléptet? kapu!

15-16h között zajlik a demonstráció hivatalos része, majd lassú motoros
felvonulással a városban ér véget a rendezvény.

Szöveg: RRACE MONO

Az RRACE MONO Motoros Nonprofit Érdekvédelmi Szervezet idén ?sszel is megrendezi motoros demonstrációját. A tavalyi demonstráció létszámából kiindulva most legalább 20 ezer motorost várunk. Mivel még nincs megegyezés súlyadó-változás kérdésében a Pénzügyminisztériummal, így a demonstráció a motoros összetartás és érdekképviseleti er? demonstrálásán túl idén is a teljesítményadó ellen irányul.

Célunk idén is a motoros társadalom és kultúra egységének és sokszín?ségének, megjelenítése, így felhívva a figyelmet a motoros társadalom összetartó– és érdekképviseleti erejére. Az idei demóhoz kapcsolódóan, három feladatot szabott magának a szervezet elnöksége: (1) A súlyadóval kapcsolatosan referencia-adatgy?jtést és vélemény-felmérést tartunk az általunk javasolt módosításról. (2) Kérd?ívek formájában szondázni szeretnénk a KRESZ módosítással kapcsolatos véleményeket és elképzeléseket. (3) Szót kívánunk emelni a biztonságos motorozásért és meg szeretnénk emlékezni a nyáron történt rendkívül sok motoros baleset áldozatairól.

22-én, szombaton várjuk a motorosokat a Hungaroring alsó parkolójába. (megközelítés a F?bejáraton keresztül). A gyülekez? 14.30-ig tart. A helyszínen történik az aláírás- és véleménygy?jtés, valamint 15-16 óra között a demó hivatalos része. Majd innen vonulunk át – rend?ri biztosítással – a Dózsa György útra, a tavalyi rendezvény helyszínére. A rendezvény – a várható létszámot tekintve – fél hét és hét óra között ér véget. Beléptetéskor, minden motoros ’emlék karszalagot’ kap, így pontos részvevételi adattal tudunk majd szolgálni. Lehet?ség nyílik a szevezet támogatására is ‘támogatói karszalag’ vásárlásával (Ezt a tavalyi támogatói gy?jt?láda és emléktárgy-postázás kiváltására találtuk ki). Tollat a kérd?ívek kitöltéséhez és aláíráshoz vigyetek magatokkal! SZÉLES UTAT!

ugrás fel