EST. 2002

Interjú Gy?rfi Alennel

Piró: Szia. Gratulálok legutóbbi gy?zelmedhez az Alpok-Adria bajnokság szezonnyitó futamán. Mi történt a rajtnál?

Alen: A pole pozícióból indultam, de a rajtnál rögtön visszaestem a második helyre.

P: Nehezebben lehet evvel a motorral rajtolni, az lehetett az ok?

A: Az is. Egy kicsit nehezebben lehet rajtolni, de nem annyira, ezt is meg kell tanulni és akkor menni fog. Egyébként tesztelésnek indult az egész hétvége, az összes edzésen, még az id?mér?n is a futóm?vet állítgattuk.

P: Kint voltam a futamon és láttam, hogy az utolsó körben el?zted meg ellenfeledet, Gnanit, így is tervezted? Vagy csak akkor érted annyira utol, hogy sikerülhessen az el?zés?

A: Direkt így volt. Már a verseny felénél utolértem, de mivel tudtam, hogy elég taktikus versenyz?, meglepetésnek szántam, hogy csak a végén el?zöm meg.

P: Jól is jött ki, mert megnyerted a versenyt. Gratulálok mégegyszer.

A: Köszönöm.

P: Ez most egy másik motor, mint amivel tavaly mentél. Mik a különbségek?

A: Sok különbség van. Leginkább a vázban mutatkozik ez meg, de a futóm? is jobb és a motor is sokkal er?sebb, f?leg az alsóbb tartományokban jön ez ki.

P: Mi volt a váltás oka, hiszen tavaly Honda-val mentél, most Aprilia-val?

A: Ugyanaz volt az ok, mint sok VB-n men? versenyz?nek, hogy a Honda nem fejleszti a kis kategóriákat, ezért váltani kellett.

P: Idén milyen sorozatokban szándékozol indulni?

A: Az els?dleges a Világbajnokság és az Alpok-Adria, de amikor nem ütközik a VB-vel, vagy nem tudok kijutni oda, akkor az Európa-Bajnokság és a Német Bajnokság egy-egy futamán is el szeretnék indulni.

P: Melyek a kedvenc pályáid?

A: Nincsenek kifejezetten kedvenc pályáim. Assen például, nagyon tetszik, de sok van.

P: Assen? A régi vagy az átépített?

A: Mindkett?n mentem már, mindkett? nagyon megfogott.

P: A MotoGP Világbajnokságon legutóbb szabadkártyával Törökországban léptél pályára. Ez a motor ugyanaz, mint amivel az Alpok-Adriában versenyzel?

A: Igen, ugyanaz.

P: Az Alpok-Adrián nagyon jól mentél vele, mi lehetett a Török Nagydíjon a probléma?

A: A szerel?k még nem tudták hogyan kell beállítania gépet, hiszen most voltunk el?ször ott és az alkatrészek is sorra elromlottak.

P: A versenyen is egy alkatrész meghibásodása okozta a gondokat, ugye?

A: Igen, a ott például megrepedt a gyertyám. Ez ellen nem lehet mit tenni, nincs rá magyarázat, miért történhetett.

P: Úgy tudom, legközelebb Le Mans-ban indulsz a MotoGP Világbajnokságon.

A: Sajnos nem. Megkértük a szabadkártyát, de a FIM visszautasította.

P: Sajnálom. Sok motorsportrajongó szívesen látott volna ismét egy VB futamon indulni.

A: Semmi gond, majd legközelebb. Helyette indulok ugyanakkor az Európa-Bajnokságon Vallelungában.

P: Edzeni vagy tesztelni van-e lehet?ség valahol? Hol? Mikor szokott erre sor kerülni?

A: Tesztelni volt lehet?ség az év elején a Pannónia-Ringen és a Hungaroringen egyszer, de szezon közben csak a versenyek vannak.

P: Végzel-e edz?termi edzéseket is, vagy csak a motorozást csinálod?

A: Természetesen. Mindennap járok edz?terembe és egy el?re megírt gyakorlatsort hajtok végre.

P: Figyelsz-e arra is, hogy mit eszel?

A: Nem, az edzés egyel?re elég a kondíció megszerzéséhez.

P: Tavaly bajnok voltál az Alpok-Adria sorozatban. Most újra indulsz ott, továbbá az Európa-bajnokság, a Világbajnokság és a Német Bajnokság is terveid közt van? Ráadásul iskolába is jársz. Nem sok ez egy kicsit?

A: Nem, hétköznap rendesen iskolába járok, mint mindenki más. Hétvégén meg indulok a versenyeken. De ezt össze lehet egyeztetni, hiszen tulajdonképpen sehol sem indulok egész évben, csak egy-egy futamon, ahol úgy érezzük, hogy gyors leszek és sikerülhet egy jobb eredmény.

P: Lehet-e ett?l azt várni, hogy felfigyelne rád a szponzorok, illetve milyen eredmény kéne hozzá?

A: Igen, feltétlenül azt szeretnénk, ha ezzel felfigyelne rám valamilyen csapat vagy szponzor. EB-n az els? 5-ben kéne menni, VB-n pedig a legjobbat kihozni magunkból. Az lenne jó, hogy ha utóbbiban a 20-30. hely között végeznék, de egy pontszerz? hely lenne természetesen a legjobb.

P: Jöv?re érettségizel, szeretnél továbbtanulni? És ha igen, hol?

A: Igen, f?iskolán, de még nem tudom, hogy melyiken, valószín?leg m?szaki vonalon.

P: Köszönöm a beszélgetést és nagyon drukkolok egy jó szereplésért továbbra is, bárhol is indulsz.

A: Köszönöm én is.

ugrás fel