EST. 2002

James Stewart az AMA szuperkrossz bajnoka

Stewart nyerte a seattle-i futamot, az idei AMA sx sorozat utolsó el?tti felvonását, s ezzel a záróverseny eredményét?l függetlenül övé a bajnoki cím 2007-ben. Ez volt a 21 esztend?s floridai krosszos tizenkettedik idénybeli sikere: újabb mesteri versenyt futott, az ellenfeleknek csak morzsákat hagyva a nyugati parti nagyvárosban. James mögött meglepetésre David Millsaps ért célba, dobogóra állhatott Kevin Windham, a csapattárs Tim Ferry pedig negyedikként zárt, míg a Yamaha gyári pilótája, Chad Reed csak hatodik lett.

‘Bubba’ nemcsak gyorsan, de igen látványosan is motorozott egész évben, teljesen megérdemelten avatták bajnokká. Azért még maradt kihívás számára a nemzeti szériában, hiszen Carmichael 2001-es és McGrath 1996-os rekordját – jelesül az egy szezonban begy?jtött tizennégy futamgy?zelmet – idén biztosan nem sikerül beállítania, hiszen ha meg is nyeri az utolsó versenyt, az ‘csak’ tizenhárom részsikert jelent szemben a két krossz-mítosz 14-14 els?ségével. Sebaj, majd jöv?re… ‘Hosszú bajnoki évad volt, s a végén valóra vált az álmom. Már kölyökkorom óta várom, hogy eljöjjön ez a perc, emiatt különösen ideges voltam a versenyen. De minden jól ment, boldog vagyok, és csak remélni tudom, hogy még sokat adhatok ennek a sportágnak és a szurkolóimnak. Ugyanolyan keményen kell dolgoznom, mint eddig, mert mindig lesz, aki le akar majd gy?zni, és nem engedhetem meg magamnak, hogy felkészületlen legyek.’

A Lites osztályban az újdonsült bajnok Ryan Villopoto sokadik gy?zelméhez asszisztálhatott Oregon népe, aki a yamahások duóját, Jason Lawrence-t és Joshua Hillt el?zte meg. Alighanem róla is hallunk még…

AMA Supercross Series, az összetett
1. James Stewart (Kaw) 360, 2. Chad Reed (Yam) 312, 3. Timmy Ferry (Kaw) 261

AMA Supercross Lites Series, az összetett
1. Ryan Villopoto (Kaw) 197, 2. Jason Lawrence (Yam) 157, 3. Josh Hill (Yam) 128

ugrás fel