EST. 2002

James Toseland visszatér a Hondához

James Toseland a jöv? szezonban a Winston Ten Kate együttes Hondájával fog versenyezni a Superbike világbajnokságon; a brit pilóta illetve Gerrit és Ronald Ten Kate a csapat részér?l megkötötték a megállapodást. A 25 éves, sheffieldi születés? sportoló öt éves Ducati-szolgálat után tér vissza a Hondához. Az olasz motorral Toseland világbajnok lett SBK-ban a 2004-es évben, 2005-ben negyedikként zárt az összetettben.

‘Boldogok vagyunk, hogy James nálunk fog versenyezni’ mondta Ronald Ten Kate csapatf?nök. ‘Ez lesz a harmadik szezonunk a bajnokságban, egyben a legjobb alkalom, hogy végre nyerjünk, mert a Supersport címek mellé jól jönne az SBK-é is. 2004-ben még messze voltunk ett?l, idén már meglehetett volna, de túl nagy lemaradásba kerültünk: ha Chris Vermeulennek a szezon elején több szerencséje van, máshogy alakulnak a dolgok. James a tökéletes pilóta számunkra: fiatal, tehetséges és nagyon motivált. Sokat beszélgettünk, és kiderült, hogy bízik a Honda CBR1000RR-ben. Az ? pályafutása a Hondával kezd?dött, és most újra sikeres lehet vele. Biztos vagyok benne, hogy hamar hozzászokik a munkamódszereinkhez, a csapat szerel?i már nagyon várják.’

‘Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de akkor is azt mondom, hogy a fellegekben járok most, hogy aláírtam a Ten Kate Hondával.’ így James Toseland. ‘Öt jó évet töltöttem a Ducatinál, de új motivációkra van szükségem, és ezt a Hondánál találom most meg. A holland együttes motorjai már 2004-ben is jól mentek, nem beszélve 2005-r?l. Észrevettem, hogy rengeteget fejl?dtek, különösen akkor, mikor az utolsó Magny-Cours-i futamon Karl Muggeridge-dzsel meccseltem. A Supersportban zsinórban negyedszer lett világbajnok a Ten Kate, méghozzá különböz? pilótákkal, ami igen nagy potenciálra utal. A Honda motorilag rendben van, és megpróbálok segíteni a csapatnak a vázat meg a futóm?vet még tovább javítani. Mindenki a gy?zelemért indul neki, azt hiszem, így én is. Szóval alig várom, hogy beléphessek a híres Ten Kate családba.’

James Toseland pályafutása

Született: 1980, október 5., Sheffield, Egyesült Királyság

1989-1993: Triál
1992: Junior motocross
1994: 125cc Yamaha
1995: különböz? amat?r pályaversenyek
1996: Brit Superteen bajnokság, 11. hely
1997: Honda CB500 Cup – bajnoki cím
1997: Brit Supersport sorozat (Honda), 3. hely
1998: Supersport vb (Honda), 18. hely
1999: Supersport vb (Honda), 11. hely
2000: BSB – Brit Superbike (Honda), 12. hely
2001: Superbike vb (Ducati), 13. hely
2002: Superbike vb (Ducati), 7. hely
2003: Superbike vb (Ducati), 3. hely
2004: Superbike vb (Ducati) – világbajnoki cím
2005: Superbike vb (Ducati), 4. hely

ugrás fel