EST. 2002

Jól fogynak a luxusmotorok Kínában

A prémiumkategóriás motorkerékpárok iránt is már szinte követhetetlen ütemben n? a fizet?képes kereslet Kínában – ezt igazolja a Pekingben szombaton megnyílt nemzetközi motorkiállítás is.

A kínai-olasz közös rendezés? show-ra e két ország gyártóin kívül els?sorban a japánok hoztak még szép számmal bemutató példányokat, de egy-egy német, vagy amerikai kétkerek?t is fel lehetett fedezni a 22 ezer négyzetméteres kiállítócsarnokban. A motorok mellett a ruhák, a felszerelések, a tartozékok, az alkatrészek gyártói is béreltek kisebb standokat. A kínai márkák között ott volt például egy Yamasaki elnevezés? is,  névadója a japán Yamahából és a Kawasakiból dolgozott. Kiállítói elmondták, hogy Kínában nem értékesítenek, de Lengyelországba, Romániába és Oroszországba már szállítottak bel?lük.


Mao Ce-tung (Mao Zedong), Kína néhai államelnökét ábrázoló oldalkocsis ‘nosztalgia’ motorkerékpár a pekingi nemzetközi motorkerékpár kiállításon

A kiállításon vannak inkább csak dekorációs célokat szolgáló motorok is, amelyek például a tisztító, polírozó anyagok reklámját szolgálják. Így látható ‘a kínai Harley-Davidson’, egy rózsaszín? Hello Kitty-s díszítés? modell, és a Mao Ce-tung alakjával dekorált kekiszín? oldalkocsis nosztalgia motorkerékpár is.

Az átalakuló Kínában, ahol évente 18 millió motorkerékpár fogy, ezen a területen is a min?ségi váltás igényét tapasztalják a szakemberek. A kereslet n?, egyre masszívabb a középosztály, s van, aki szerint a növekv? életszínvonallal, a változó életmóddal együtt jár az egyel?re leginkább csak státusszimbólumnak vásárolt drága motor is. Az olasz Ducati két éve jött Kínába, s míg az els? évben mintegy két tucat motort sikerült eladniuk, addig az idén megnégyszerezik az eladásaikat. A bolognai gyártónak Kínában összesen három bemutató terme van, de az idén további héttel b?vítik a számukat – tájékoztatta a helyszínen az MTI-t a Ducati China vezérigazgatója.

„A 330 ezer jüanba (9,3 millió forint) kerül? csúcsmodell, a Diavel szállítását egy mai megrendel?nek már csak három hónappal kés?bbre tudjuk vállalni” – magyarázta Evan Mak, hozzátéve, hogy egy nagyteljesítmény? luxus motorkerékpárról van szó, amely 2,5 másodperc alatt képes a 100 kilométeres óránkénti sebességet elérni. (… – Szerk.) A Diavel március végi bemutatója után két héttel már húszat eladtak bel?le.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy mindegyik példányt Olaszországból hozzák, s a gyárban körülbelül ezer ember dolgozik. Arra a kérdésre, hogy kik veszik, azt válaszolta, hogy természetesen a tehet?s kínaiak és a Kínában él? külföldiek. Ami a korosztályt illeti: eleinte a 35-50 év körüliek vásárolták motorjaikat, de már a fiatalabb korosztályból is vannak vev?ik. Huszonöt éves a legfiatalabb Ducati-tulajdonos.


Qingqi típusú motorkerékpár mellett pózol egy modell a pekingi nemzetközi motorkerékpár kiállításon

Kínában még tanulják a nagymotorok kezelését, ezért a Ducati tréningeket, bemutatókat rendez, vezetési tesztekre hívja az érdekl?d?ket. A piaci jelek a szakemberek számára egyértelm?ek, mégha Kínában az összeladások az utóbbi hónapokban némileg vissza is estek; a fels?kategóriás járm?vekre azonban megmaradt, mi több, egyre n? az igény.

A Ducatinak Sanghajban van az ázsiai és csendes-óceáni központja is, innen vezénylik a térségi eladásokat. Anna Lisa Pecchiari, a terület kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az ázsiai piac a teljes árbevételb?l egyre nagyobb szeletet hasít ki magának – természetesen a Ducati számára az els? az Egyesült Államok, majd Ázsia következik, és Európa zár 20 százalékkal. Az olasz gyártónak itt vannak ugyan versenytársai, de egyel?re jól megférnek egymás mellett – mondta Pecchiari.

A kérdésre, hogy nem terveznek-e gyárat létrehozni, Pecchiari elmondta, már épül egy összeszerel? üzemük Thaiföldön, s várhatóan még az idén át is adják. Thaiföld mellett els?sorban a kedvez?bb adózási és egyéb pénzügyi körülmények szóltak – magyarázta a Ducati kommunikációs igazgatója.

Forrás: Trebitsch Péter – MTI

ugrás fel