EST. 2002

K1300R a Playboy(ok)ban

A tavaly bemutatkozott BMW K1300R egyedi formavilága nem csak a motorosok figyelmét kelti fel, a divat világának kulcsszerepl?i, a fotósok is felfedezték már maguknak a nagy naked bike-ot, mint kiváló témát munkájukhoz.

Michel Temtem és Markus Hoffman, két neves európai fotóm?vész a közelmúltban készített egy-egy egyedi hangulatú sorozatot a modellr?l, n?i modell ráadással. Temtem a Playboy olaszországi kiadása számára egy szerel?m?helyben, Hoffman pedig Najet al Kamel színészn? társaságában egy mélygarázsban örökítette meg a nagy Bömöst.

„Minden divatkép a fotózandó ruhák és modellek megismerésével kezd?dik. Ezúttal motoros- és divatruhákat kombinálva alakítottuk ki a képek koncepcióját.” – mondta el Temtem. – „A BMW K1300R rögtön felkeltette a figyelmemet egyedi, markáns formáival, így mindenképpen szerettem volna megörökíteni.”

„Egy milánói garázsban kezdtünk fotózni, amely különleges hangulatot és stílust kölcsönöz a kész képeknek. A helység bevilágítása nagy kihívás volt, azonban a K1300R formái ilyen egyedi fényviszonyok között is fantasztikusan néztek ki. Szerencsére hamar sikerült megtalálnunk az egyensúlyt az emberi testek és a m?szaki csoda között, így a fotókkal mindenki nagyon elégedett volt”

A sorozat az olasz Playboy divatrovatában jelent meg el?ször, azonban kisvártatva a francia kiadás is kérte a képek leközlésének jogait – a BMW egyedülálló formái még a legkifinomultabb stílusszakért?k figyelmére is számot tartanak tehát.

A BMW K1300R a világ legismertebb férfimagazinja mellett a híres német fotóm?vész, Markus Hoffmann közelmúltban, Najet el Kamel színészn?r?l készített sorozatán is f?szerepet kapott. Najet személyiségéhez a K1300R mellett, a fotózáson használt BMW motoros öltözetek és a helyszínnek használt mélygarázs atmoszférája is tökéletesen illenek.

A civilben is motorfanatikus szépségnek különösen tetszik, hogy a Trivison szemüvegek vagy a Club2 kabátok nem csak motorozás közben mutatnak jól. Markus Hoffmann maximálisan elégedett volt a fotózás eredményével, amit a divat- és életmód magazinok is világszerte leközöltek.

ugrás fel