Hirdetés
Kezdőoldal Magazin Kawa afterparty

Kawa afterparty

Hirdetés

Az 500-nál is több résztvev?nek azonban korántsem kellett megelégedni azzal, hogy részesei lehetnek a mogyoródi aszfaltcsík nem mindennapi látványképének, mivel az idei zöld citrom bulin is jócskán akadt mit csinálni.

kawasaki lime party

Egy rendezvénysorozat esetében talán az egyik legnagyobb fejtörést mindig az okozza, hogy miként lehet többet nyújtani a korábbi évek eseményeinél. A 2012-es Olimpiai Játékok megnyitóját celebráló világhír? rendez?, Danny Boyle például egyenesen lehetetlennek találta ezt, és így csak arra törekedett, hogy a londoni gála más legyen, mint a pekingi. Noha a Lime Party nincs egy súlycsoportban az ötkarikás játékokkal, azért a maga nemében igencsak jelent?snek tekinthet?. Éppen ezért a Kawasaki hazai képviselte igyekezett önmagát felülmúlni, de úgy próbált meg újítani, mást, újat, többet nyújtani, hogy meg?rizze a rendezvény hagyományos elemeit is, amelyek fémjelzik az eseményt.

kawasaki lime party

Így természetesen ezúttal is volt lehet?ség a pályamotorozásra, amely továbbra is a dzsembori alfája és omegája maradt, azonban számos további érdekes és szórakoztató program közül is válogathattak a résztvev?k.

kawasaki lime party

Míg a pályán a száguldást próbálhatták ki a kawások, addig a Kawa-Khana arra adott módot, hogy kisebb sebesség mellett is tesztelhessék magukat. Az ingyenes átvizsgálási lehet?ség révén pedig bárki a masinájának állapotát is felmérhette. Az „It’s my lime” nevet visel? Kawasaki termékek kiállítása és versenye mellett Ride for Life bemutató is szórakoztatatta a közönséget, s?t aki érzett magában megfelel? indíttatást az még Kawa relikviát is pingáltathatott magára.

kawasaki lime party

Aki pedig megéhezett, tradicionális hazai ízeket élvezve és stílszer?en limeonádét kortyolgatva is kikapcsolódhatott a magyar virtus és a japán csúcstechnológia találkozásából született közösség grandiózus heppeningjén.

kawasaki lime party

A rendezvény újabb példája volt annak, hogy a márka hazai képviselete kiemelt figyelmet fordít ügyfeleire, a termékkínálaton és szolgáltatásokon felül komoly hangsúlyt fektet arra a márkaértékre is, amely a Kawasaki tulajdonosokat összekapcsolja és közösségé kovácsolja, amelynek életében a hazai képviselet aktív részt vállalt eddig is és a Lime Party után is.

kawasaki lime party