Két nap a krosszparadicsomban

Tudjátok, van az a MasterCard reklám, ami az összegszer?ségeket állítja szembe a megfizethetetlen dolgokkal. Túl ötlettelen lenne, ha azzal kezdeném ezt a cikket, így csak annyival indítanék, hogy: egyszer minden rajongónak át kell élnie ezt az érzést! Nem túloznak a nagy öregek, mikor a sportág olimpiájaként aposztrofálják az eseményt, de mint minden ember alkotta dologba, így ebbe is bele lehet kötni. Csak akarni kell.

7 éves sem voltam, mikor édesapám kivitt egy cserénfai vb-fordulóra. Aztán 12, mikor el?ször láthattam Nemzetek Krosszát a saját szememmel. Az élmény meghatározó volt, talán még ma is ebb?l táplálkozik olthatatlan vágyam a terepmotorsport iránt. Mikor kihirdették a 2009-es csapat-világbajnokság helyszínét, tudtam, hogy ott kell lennem, kerül, amibe kerül. Szerencsére az utamba sodort az élet egy maréknyi hasonsz?r? krossz-huligánt, velük volt igazán teljes az olaszországi hétvége.

Hosszú út várt ránk a 8 személyes Ford Transitban, amit menet közben kellett szervizelni a sporttársaknak, de még ez sem tudta kedvünket szegni. A világ elitjét mentünk megbámulni, egy hamisítatlan olasz fiesztára voltunk hivatalosak. Szerencsére sikerült átaludnom az egész utat. Néha fölhorkantam a szentségelésekre: “nincsen világítás”, “nem m?ködik a kilométeróra”, “beszart a GPS”. Lelki szemeim el?tt már Reed és Cairoli tekerései elevenedtek meg, foglalkoztam én a küls? körülményekkel?!

Egészen más érzés úgy írni valamir?l, amihez emóciókat is tud kapcsolni az ember. Volt egy cikkem, amiben szegény Chad Reedr?l elég csúnyán levettem a keresztvizet. Megkövezhettek! Hibáztam! Aki úgy tud motorozni, mint az ausztrál – legyen akár egynyári bajnok is -, csak szuperlatívuszokban illik írni róla. Megdöbbent? volt látni saját szemmel a világ elejének tempóját. Ezek a fiúk valami egészen földöntúli dolgokat m?velnek motorjaikkal! Sajnos ez üres karakterekben, vagy a tévé el?tt ülve visszaadhatatlan.

Szinte egy kisebb falu lakosságán kellett átverekednünk magunkat, rengetegen voltak már szombat reggel 7 órakor a jegypénztáraknál. Ott követtem el a legnagyobb hibát, hogy nem regisztráltam magam sajtósként a versenyre, akkor a paradicsom egy egészen mély bugyrában élhettem volna meg ezt a csodát! Így csak egy paddock belép?vel vigasztalódhattam Déczi Ferinek köszönhet?en, akinek innen is ezer hála mindenért. Azért, kicsit bejelentkezek ennél a pontnál degecre!

Ép embernek szinte felfoghatatlan volt a beléptet?-karszalagos rendszer. Paddock belép?b?l volt rögtön kett? féle: egy amit a csapatok tagjainak osztogattak, egy pedig amit a bárki megvásárolhatott a 70 eurós jegy mellé plusz 30-ért. A kett? között semmilyen különbséget nem véltem felfedezni. Ezekkel is csak a boxok között lehetett masírozni. Sem a pit lane-hez, sem pedig a pálya bels? részére nem engedett be a semmilyen idegen nyelvet nem beszél?, többségében agresszív, jobbára hatalomzavaros, olasz biztonsági személyzet.

Maradt a küzd?tér, ami már szombat reggel is hering-partira volt csak alkalmas, motorversenyt nézni egyáltalán nem. De még maradjunk kicsit a boxutcában. A Castrezzato melletti Autodromo di Francacorta egy aszfaltos, gyorsasági pálya, a maga profin kialakított infrastruktúrájával. Giuseppe Luongo ezért is választotta ezt, mikor 23 év után újra az olasz csizmába hozta a legjövedelmez?bb motokrossz-versenyt.

Effektíve a gombhoz varrták a nadrágot. A pálya közelében van egy nemzetközi repül?tér, sok hotel, és ugye az aszfaltos pálya paddockja. Így legalább nem a porban kellett gázolnia a csapatoknak és az érdekl?d?knek. Magát a krosszpályát egyébként 90 nap alatt húzták fel a semmib?l, több mint 100 ezer földet dolgoztak be a nyomvonalba, és 50 kamionnyi faforgáccsal hintették be a pályát, hogy locsolás után ne száradjon ki olyan hamar.

Aki bebocsátást nyert a paddockba, két méterr?l láthatta a legnagyobb ászokat és a legprofibb technikákat (lásd: beágyazott videó). A legnagyobb helyen természetesen az amerikaiak terpeszkedtek, hála az európai márkacsapatoknak. Dungey Suzukija az Ausztriából importárt Teka Suzuki Kenworth kamionban pihent meg két edzés között, Tedesco Hondáját egy olasz istálló motorhome-jában ápolgatták, egyedül a Weimer és Rattray motorját magába foglaló Pro Circuit Kawasaki istállón nem véltem felfedezni európai nyomokat, de kétlem, hogy Mitch Paytonnak fizet annyit a Monster Energy, hogy az egész hóbelebancot átpattintották az óceánon.

Katt a képre, eksön galéria nyílik

Roger De Coster nyilatkozta a verseny után a legnevesebb amerikai szaklapnak, hogy európai segédlet nélkül nem igen tudott volna kiutazni a csapat Olaszországba. Amerikában is válság van, nincs mese! Ráadásul sok sztárnak éppen ez a felvonás volt a hattyúdala aktuális csapatában, hiszen sem Ivan Tedescócal, sem Chad Reeddel nem folytatja a közös munkát kenyéradója 2010-ben. Apropó Reed! Az ausztrál csapatot vendégül látó Yamaha kamion el?tt két Rockstar Makita Suzuki és egy Geico Honda csalogatta a technikára fogékony közönséget. Azért ez is egy elég mókás pillanatképe volt a 2009-es Nemzetek Krosszának.

A maroknyi magyar legénység a nagy pompában kicsit olyan volt, mint Aliz csodaországban. Ezt már a verseny beszámolójában is leírtam, de tényleg hatalmas a szakadék a világ eleje és a magyar elit között – mindenféle rosszindulat nélkül írom ezeket a sorokat. Egy nagy sztárra egyedül jut annyi ember, mint amekkora a magyar kontingens volt. Massz?r, f?mérnök, gumimérnök, futóm?-specialista, ruhavasaló. Déczi Balu meg maga kapargathatta szappanos szivaccsal a nyakvéd?jére rászáradt sárdarabokat. Nem tudom, lesz-e annyi pénz a krosszra valaha, hogy legalább a nagyok árnyékába kerüljünk. Költ?i volt a kérdés!

Katt a képre, paddock galéria nyílik

A nagy csillagok sajnos bújócskát játszottak ezen a hétvégén, alig lehetett elkapni egy-egy sztárarcot a paddockban. A videón is látható Clement Desalle vagy Tommy Searle viszont nem zavartatta magát: el?bbi az Iveco tükrében próbálgatta sisakjának itató csövét (engem is meglepett, hogy már a krosszosok is alkalmazzák), utóbbi meg az állatok királyaként ásítozott a KTM motorhome-jában. A helyi h?ssel, Antonio Cairolival még csak véletlenül sem lehetett összefutni. A De Carli garázsát hermetikusan elzárták a külvilág elöl, míg Tonio barátunk szívesebben mulatta az id?t Mike Alessi és Rick Johnson társaságában a Red Bull hospitality-ben. Oda sajnos nem volt jogosultságom, pedig az izgalmas dolgok bizonyára ott történtek.

A pályát egészen zseniálisan el?készítették a szombati edzésekre. Feketére locsolt, bokáig hengerelt állapotban várta a világ legjobbjait. Az egész katlan egy nagy medencében terült el, inkább volt ez egy szuperkrossz-pálya, mint egy hagyományos krosszring. És itt kapják t?lem a rendez?k a második fekete pontot: egyszer?en alkalmatlan volt 90.000 ember befogadására a pálya, pláne úgy, hogy csak egy félkörben fogadta a néz?ket, a küzd?tér közepére nem engedett bebocsátást a mezei belép?! Írd és mondd: a verseny napján csak a tömeg sodrásával lehetett kikecmeregni a néz?térr?l. Mondjuk az olaszok olyan hangulatot csináltak, hogy az ember beleborsózott, mikor az egyik földijük elmotorozott a tömeg el?tt. Szó szerint felrobbant ilyenkor az a kis völgy! Talán a videók kicsit visszaadnak valamit a hangulatból.

Katt a képre, szurkolók galéria nyílik

Én a pálya egyik nyugisabb részébe vackoltam be magam, és próbáltam a lehet? legjobb képeket elkészíteni. Egy ilyen nemzetközi viadalon elég sokféle ?rülttel találkozik az ember, így sem tudtam ?ket kikerülni. A pálya legnagyobb, 30 méteres hármas ugrójánál botlottam bele egy maréknyi osztrák fiatalba, akik amint meglátták nálam a 300-as teleobjektívem, egyb?l bepucsítottak (galériában ott vannak a fotók). Remélhet?leg nem azért tolták le gatyájukat, mert megkívántak. Valahogy nem is volt kedvem ott kideríteni. Inkább egy egy szimpatikus amerikai házaspárral kezdtem beszélgetni.

Elmondták, hogy mennyire imádják az olasz vendégszeretetet, meg a motokrosszt, de még jobban várják, hogy jöv?re városukba látogasson a csapat-világbajnokság, mert az lesz ám majd a nagy szám. Közben Paullal belemélyedtünk az európai és amerikai motokrossz-stílus rejtelmeibe, de meglep? módon Anne is hozzá tudott szólni a témához. Paulnak nagyon bejött Musquin és Paulin stílusa, szerinte Amerikában a helye mindkét francia srácnak – talán erre már nem is kell olyan sokat várni. Bizakodóan néztek az utolsó összecsapás elébe. Nekik volt igazuk! Sajnos, válogatottjuk váratlan gy?zelmét már nem tudtam megbeszélni velük, de innen is emelem kalapom kitartó szurkolásuknak. Talán jöv?re újra összefutunk, Paul és Anne! Talán!

Az olasz vendégszeretett?l egyébként nem igazán dobtam hátast. A pályán 12 euróért vettem egy hamburgernek nevezett valamit (marhahús egy zsemlében, ketchup-ban megfullasztva), és két 0,33-as dobozos kólát. Istenemre mondom, ott még a dobozos kólának is más íze van, mint itthon. Sokkal szarabb! Na, de az a modor, amit abban az olasz kis pizzériában tanúsítottak a pincérek, ahová szombat este betértünk, az számomra min?síthetetlen volt. És egy jó tanács: soha ne igyatok Ice Teát olaszországban. Még a kólájuknál is borzasztóbb az ízélmény. Az igazi olasz pizza viszont mindenért kárpótolt.

Ilyen egy profi videó! – sajnos nem az enyém

A vandalizmus persze nem kerülhette el az eseményt. F?leg az olaszok és az angolok vették ki részüket a zúzásból. Több autót, mosdót, jegybódét rongáltak meg, a kempingben még vér is folyt. A huligánok többször össze is csaptak a rend?rökkel. Egy ilyen rendezvényhez ez egyáltalán nem méltó! Ennek tükrében én egy kicsit elhamarkodottnak érzem a Youthstream kijelentését, miszerint ez volt minden id?k legjobb csapat-világbajnoksága. Kicsit az az érzésesem már a Nemzetek Krosszával kapcsolatban, mint amikor a kilencvenes években azon ment a versengés a nyári olimpia rendez?i között, hogy ki szervezi meg a “valaha volt legeslegeslegjobb” olimpiáját.

Szerintem jobban tennék, ha a jöv?ben a néz?k maradéktalan kiszolgálására koncentrálnának a rendez?k. Miért nem volt például két-három kivetít?, hogy azok is élvezzék a versenyeket, akik a pálya leginkább beláthatatlan részén rekedtek? Miért kellett kilométereket gyalogolni, ha a paddockból át akartam jutni a pálya ellenkez? oldalára, és miért kellett akkora biztonsági sávot hagyni, hogy szinte semmi ne látszódjon a küzdelemb?l? Talán az amerikaiak tanulni fognak ezekb?l a hibákból, 2010-ben ugyanis Colorado fogadja a Nemzetek Krosszát.

Ha engem kérdeztek, ez is egy elhibázott döntés. Kapásból három jobb pályát tudnék mondani a 2007-ben vendéglátó Budds Creek-en kívül, ami alkalmasabb lenni egy ekkora esemény levezénylésére. Tudom én, Luongo agymenése az ilyen mikiegérpályák preferálása. Mi lett a klasszikus motokrosszal, mint amilyen Maggiora volt 1986-ban, vagy Ernéé 2005-ben? A közeli jöv? mindenesetre bíztatóbb. 2011-ben Saint Jean d’Angely lesz a házigazda (2000 után ismét), az már egy hagyományosabb vonalvezetés? pálya, 2012-ben meg irány Belgium és a lommeli homoktenger, 2013-ben pedig Németország, Teutschenthal. Lehet választani, az étlapról! Coloradó, Lommel, vagy Teutschenthal. A séf ajánlásával!

Egyszer minden rajongónak saját szemével kell ezt a viadalt látni!

-nn-