EST. 2002

Kétszáz embert mentettek meg a motorosok

Az újraéleszt? tanfolyammal egybekötött véradást a hétvégén tartották a Millenáris Parkban. Az Országos Vérellátó Szolgálat speciálisan felszerelt véradó buszán egymást váltották az önkéntesek, megel?zve az esetleges vérhiányt. A 70 segít?kész donor – akár – 210 embernek is segíthet, hiszen 1 véradó három másik ember életét mentheti meg.

Sztárok adták a vérüket

great

A MOL Motoros Family tavasz óta minden hónapban egy kiemelt társadalmi ügy mellé állva próbál segíteni. A mozgalom tagjai részt vettek már faültetésen, felújítottak óvodai játszóteret, ingyenes vezetés-technikai napot szerveztek és hagyományteremtésként egész Augusztusban a véradás fontossága mellett agitálnak mindenkit. A motoros közösség és a civil társadalom megmozdulása mellett olyan ismert személyek is jelen voltak a segít?szándékú kezdeményezésen, mint Szabó Zsófi, Gazdag Tibor, Kökény Attila, Bebe, Berki Krisztián és a mozgalom elindítója, Kárász Róbert.

Magyarországon kevés a véradó

A hazai rendszeres véradók száma súlyosan alacsony. A 4 millió lehetséges donorból mindösszesen 250.000-en adnak csak rendszeresen vért. A nyári hónapok sokszor kritikusak, hiszen ilyenkor kevesebb önkéntes jelentkezik, ugyanakkor az egészségügyben több vérre lenne szükség.

 

ugrás fel