EST. 2002

Kevin Windham interjú

2002-es combcsont-törése majdnem félbetörte karrierjét, többen már le is mondtak róla, az akkori munkaadójával a Suzukival együtt. Windham aztán 2003-ban visszatért a versenypályákra a Factory Connection Honda nyergében, mely alakulathoz azóta h? a 28 éves krosszos. K-Dub (ahogy Amerikában hívják) 1999 és 2005 között rendre a legjobb háromban volt az sx és az mx pályákon egyaránt (5 idényben RC mögött a második lett mx-ben), de a téli felkészülések alatt összeszedett sérülése miatt kicsit megtorpant ebben az évben. A szuperkrossz sorozat 11. állomásán, Orlandoban tért vissza a versenyzéshez, ám korábbi formáját csak nyomokban lehetett felfedezni motorozásán. Nem is tudott kiugró eredményt produkálni a stadionokban Windham, mindössze két negyedik helyre volt képes Houstonban és Las Vegas-ban. A motokrossz szériában azonban kezd formába lendülni a vezér-hondás, a legutóbbi versenyt a második helyen fejezte be.

A Windham-Suzuki házasság nem tartott sokáig.

Mivel töltöd a hetet a sikeres Unadilla-i verseny után?

Hétf?n a pihenésé volt a f?szerep, de keddt?l már elkezdtem az edzéseket. Konditerem és motoros tréning van a terítéken. Szerdán ismét pihenek egy kicsit, majd csütörtökön megint tréning, pénteken pedig utazás Colorado-ba, a következ? verseny helyszínére.

Szereted a coloradoi pályát?

Nagyon jól éreztem magam ott tavaly. Imádtam azt a friss leveg?t, ami a hegyek között van. Magát a pályát megkedveltem, jót tett a sorozatnak, hogy egy új helyszín is bekerült a programba. 1994 óta vagyok profi, azóta nem történt változás a motokrossz-naptárban.

K-Dub kétszer lett sx bajnok a nyugati parton (’96-’97)

Milyennek láttad belülr?l az elmúlt futamot?

A szombati nap kemény volt. Sokat kellett változtatni a motor beállításán az es? miatt, majd vasárnapra kitisztult az ég és újra módosítani kellett a motoron. Igaz, hogy a helyszínek nem változnak az évek alatt, de a finomhagolásokat minden esztend?ben el kell végezni. A tavalyi beállításaimmal sehol nem lettem volna. Szerencsére nagyszer? szakemberekkel dolgozom együtt, akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani, mert remekül sikerült a motor felkészítése.

Mennyire ösztönöz ez téged a szezon hátralev? részére?

Egyre jobb formába lendülök. Minden versenyen tanulok valami újat, minden versenyen csiszolódik a technikám is. A motorom is futamról futamra jobb lesz, ha kihagysz egy verseny sokat esel vissza. Rengeteget változott ez a sport az évek alatt: a technika, a stílus, a sebesség, minden. Emellett az ellenfelek is keményebbek lettek: Bubba szélvészgyors, Reed folyamatosan fejl?dött az évek alatt, és itt van Millsaps is. Fiatal kora ellenére még engem is meglepett néhány futamon, rá is kell figyelnem. RC pedig, RC: egy centit sem ad ingyen a pályán, már annak is örültem, hogy 15 másodpercen belül tudtam tartani a köztünk lév? távolságot.

RC (70) és Windham (7) ’97 óta a legnagyobb ellenfelek

Ami pedig a szezon hátralev? részét illeti: a célom, hogy meg?rizzem a harmadik helyezésemet a pontvadászatban. Nem lesz könny?, hiszen Millsaps csak egy ponttal van lemaradva t?lem. Vigyáznom kell, nehogy megsérüljek és versenyt kelljen kihagynom. A motokrossznak megvan az a sajátossága, hogy rengeteg pontot tudsz veszíteni már egy futam alatt is. Nézd meg Stewar-ot: csak két futamot hagyott ki, és máris mekkora a lemaradása a top 3 mögött.

A múlt évben tagja voltál az amerikai válogatottnak a Nemzetek Krosszán. Ha felkérnének, hogy szerepelj az idei csapatban, vállalnád?

Természetesen. Soha nem utasítanék vissza egy ilyen ajánlatot, bár James esélyesebb erre a posztra. De nála soha nem lehet tudni, hogy mikor jön közbe egy sérülés. Még nem n?tt be a feje lágya, és a Nemzetek Krosszán stabil versenyz?kre van szükség, különben veszítesz. Villopoto nevét is gyakran emlegetik az ügy kapcsán, de ? még nagyon fiatal. Teljesen más m?faj a Nemzetek Kupája, sokkal agresszívabb bármelyik motokrossz eseménynél. Nem tudni, hogy képes lenne-e helyet állni a nemzeti csapatban egy ilyen fiatal srác. De ha nem szerepelnék az Angliába utazók névsorán, akkor se d?lne össze a világ, hiszen nagy rajongója vagyok magának a sportnak is. Biztos, hogy végignézném a versenyt a tévében.

Nemzeti színekkben: K-Dub oroszlánrészt vállalt a tavalyi Nemzetek Kupája sikerb?l

Júniusban megjelentél egy NASCAR versenyen. Komolyan foglalkoztat ez a sportág?

Nálunk, Amerikában nagy hagyományai vannak ennek a versenynek, minden fiatal egyszer ebbe a sorozatba szeretne bekerülni. A szponzorom meghívásának tettem eleget azon a futamon, emellett tesztlehet?séget is kaptam a csapattól.

Izgatottan várod a debütálásodat?

Igen, már alig várom. Nem szabad egy ilyen lehet?séget elszalasztani. A feleségemmel is rengeteget beszéltem err?l a dologról. Nem lenne ellenemre egy teljes szezon sem, de majd az augusztusi teszten kiderül, hogy van-e keresnivalóm ebben a sportban.

Másodvirágzását éli a Honda nyergében

Mit fogsz csinálni egy év múlva? Továbbra is motokrosszozni fogsz?

Mint már korábban említettem, rengeteget változott a sport. Reed csak a szuperkrossz szériában fog versenyezni, RC pedig csak néhány futamot vállal majd be. A sportág meghatározó alakjai hiányozni fognak, akikkel együtt kezdtem a pályámat, már rég visszavonultak. Én sem leszek fiatalabb, februárban már 29 leszek, sok keresnivalóm nincs tehát már ebben a sportban. Imádom a motokrosszt, tényleg, de mindenkinek eljön egyszer a visszavonulás ideje. Talán még egy-két év bennem van, aztán vége. A szerz?désem a jöv? év végén lejár, addig is maximálisan ki szeretném szolgálni a szponzoraimat lehet?leg jó eredményekkel, aztán majd meglátjuk mi lesz…

-nn-

ugrás fel