EST. 2002

Kyalami, Superpole: Benr?l szól minden


Az utóbbi évek legszorosabb Superpole menete, még egy Ben Spies aratta szombati gy?zelem. Ennyi történt eddig a hétvégén, ami a tabella többi részének értékelésével hasonlóan vérig és szövetekig hatoló csatát jelez el?re, mint amilyen a múlt heti volt. Fabrizio kezd feln?ni Haga mellé, Biaggi pedig megunhatatlan. Egyedül Laconi pénteki esése árnyékolja be a jó hangulatot.

Történt ugyanis, hogy a pénteki els? szabadedzésen Regis Laconi épp az els? mért körében nagy tempónál esett. A szemtanúk szerint Regis feje és fels? teste elementáris er?vel vágódott bele az aszfaltba. Az bukás dinamikája már el?revetítette, hogy itt sajnos nem lehet olyan, hogy nincs sérülés: mint azt a kés?bbi röntgensorozatok kiderítették, a versenyz? 3-ik és 5-ik nyaki csigolyája is összeroppant. Laconit az eset óta Johannesburgban kezelik, az osztályra való felvétel után közvetlenül mesterséges, gyógyszerindukálta kómába helyezték – így várják, hogy állapota stabilizálódjon. A komputertomográfia meger?sítette, hogy tüd?- illetve idegrendszeri károsodásokat nem szerzett.

A m?tétet néhány napon belül tervezik megejteni. Az orvosok elmondása alapján Regis állapota súlyos, de nem életveszélyes.

Pozitív tendencia

Ilyen el?zmények után mindenhol csupán félárbócos az öröm, de tény, hogy Ben Spies idei hatodik pólját húzza be, ami testvérek közt is lehengerl? eredmény. Arról már nem is beszél senki, hogy Elbows újoncként szerepel a kategóriában: gyakorlatilag a legnagyobb, legnemesebb, legvadabb, legelszántabb pilótának mondják a jelenlegi rajtrácson, aki ellen gy?zni kiváltság, és nem elvárás.

Van mire feszíteni

De a szakma dicséretének kiharcolásáért Fabrizio is megtesz mindent mostanában; a monzai hétvége, azaz a múlt hét óta mintha más dimenziókban élne az ifjú Michel. Igaz, hasonló fellángolásai voltak már tavaly is, meg télen is, és sokáig nem tartottak, de a csúcson töltött periódusok száma kezd felülkerekedni a völgyben töltöttekkel szemben. Meglátjuk.

Olyan gyors, hogy elmosódik a háttér

Aztán ott vannak még a nagy nevek. Biaggié egyszer?en nem tud kikopni a szakágból, az olasz veterán nyugdíjas korukig fogja örömkönnyekbe burkolni szurkolóit. A Kalóz, akit soha nem lehet megunni, aki a legutolsónak hitt pillanatok után is úgy képes talpra ugrani, mint a huszonéves sihederek. Példának okáért most is a legeslegutolsó körében sziporkázik a jó körrel, amivel kitolja Noriyukit a sor végére. Hagának is csipkedni magát holnap, ha van esze: az aranyakra és a végs? els?ségre éhes, esetlegesen pontközelségben lev?, és emiatt hatványozott elánnal k?röz? Spies a megtestesült rémálom lenne a japánnak. Minden tekintetben.

Superpole, Kiyalami 2009.

1. Ben Spies USA Yamaha WSB YZF R1 1: 37.288
2. Michel Fabrizio ITA Ducati Xerox 1098R 1: 37.289
3. Max Biaggi ITA Aprilia Racing RSV-4 1: 37.466
4. Noriyuki Haga JPN Ducati Xerox 1098R 1: 37.544
5. Jonathan Rea GBR HANNspree Ten Kate Honda CBR1000RR 1: 37.634
6. Jakub Smrz CZE Guandalini Racing Ducati 1098R 1: 37.677
7. Carlos Checa ESP HANNspree Ten Kate Honda CBR1000RR 1: 37.940
8. Tom Sykes GBR Yamaha WSB YZF R1 1: 38.241

9. Shinya Nakano JPN Aprilia Racing RSV-4 1: 37.935
10. Leon Haslam GBR Stiggy Motorsport Honda CBR1000RR 1: 37.988
11. Sheridan Morais RSA Kawasaki SRT ZX-10R 1: 38.013
12. Ryuichi Kiyonari JPN Ten Kate Honda CBR1000RR 1: 38.081
13. Yukio Kagayama JPN Alstare Suzuki GSX-R 1000K9 1: 38.130
14. Shane Byrne GBR Sterilgarda Ducati 1098R 1: 38.171
15. Ruben Xaus ESP BMW Motorrad S1000RR 1: 38.194
16. Gregorio Lavilla ESP Guandalini Racing Ducati 1098R 1: 38.733

17. Broc Parkes AUS Kawasaki SRT ZX-0R 1: 38.766
18. Luca Scassa ITA Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1: 38.779
19. David Salom ESP Team Pedercini Kawasaki ZX-10R 1: 38.880v
20. Tommy Hill GBR HANNspree Althea Honda CBR1000RR 1: 39.001

21. Fonsi Nieto ESP Alstare Suzuki GSX-R 1000K9 1: 39.831
22. Karl Muggeridge AUS Celani Suzuki GSX-R1000 1: 39.852
23. Steve Martin AUS BMW Motorrad S1000RR 1: 41.227
24. Shaun Whyte ZIM Yamaha France GMT 94 1: 41.737

ugrás fel