Esztergom, 2023. április 25. – Korosztálytól függetlenül, az egész családnak remek kikapcsolódási lehetőség az Akkor és Most Jármű Expo, amelyen a múlt és a jelen két- és négykerekűi mellett repülőgép modellek, kerékpárok, táncbemutatók, koncertek várják az érdeklődőket. Az ország legnagyobb tematikus kiállítását idén már hatodik alkalommal rendezik meg április 29-30-án az esztergomi Nagy Duna sétányon. A kétnapos majálist egy látványos lampionos hajós felvonulás zárja.
Ez az év sem telhet el Esztergom egyik legnagyobb közösségi programja nélkül! Az Expo minden évben több ezer érdeklődőt vonz a Duna partjára, amelyen az idén lovaskocsikat, hintókat, veterán motorkerékpárokat csodálhat meg a közönség, emellett a múlt és a jelen autói is helyet kapnak az expón. A házigazda és főszponzor Magyar Suzuki esztergomi gyártású S-CROSS és Vitara modelljei mellett képviseli magát a motorkerékpár, illetve hajómotor üzletága is.
A legrégebbi gépjármű egyébként egy 1920-as évekbeli Ford T-modell lesz, amely még működőképes állapotban van, a legkülönlegesebb darab pedig egy magyar gyártású Csaba páncélautó, amely típust a 2. világháborúban a Magyar Királyi Honvédség felderítő és összekötő harci járműnek használt. Az egyéb négykerekűek körében a legrégebbi modell egy Landauer hintó lesz, amelyet elsősorban a 18. és 19. században használtak. Az elegáns, luxusigényeket kielégítő jármű akár hosszabb távolság megtételére is alkalmas volt, belsejének kialakítása pedig a tulajdonos gazdagságát tükrözte attól függően, hogy milyen anyaggal borították.
Az idén repülőgép modellekkel bővül a kiállítási anyag: egy Katana 540-es (1100KW, 1200mm fesztávolság és hossz), egy L3A Leo (15 cm3 robbanómotor, 1880mm fesztávolság és hossz), egy Csupaszárny (1200 mm fesztávolság) és egy Cesna Hydroplan modell (1200 mm fesztávolság 1050kw motor) is látható lesz.
A járműkiállítás mellett táncbemutatók színesítik a programot, a gyerekek Tóbiás és Balambér közlekedési pályán próbálhatják ki magukat, míg a nagyobbak ügyességi feladatban mérhetik fel fizikai képességeiket. A családi fesztiválon fellép többek között Hauber Zsolt X Bonanza Banzai, PASO és Peter Sramek is.
A kiállítás 04.29-én szombaton és 04.30-án vasárnap is 10:00-20:00 között ingyenesen látogatható.
Az Akkor és Most az idén is egy látványos esti lampionos hajós felvonulással zárul a Kis Dunán a Szent Erzsébet híd és a Kossuth híd között. A társrendezvény évről évre egyre több vállalkozó szelleműt ihlet meg, hatalmas, farsanghoz hasonlító, egyedi hajós kavalkáddá alakítva a Duna vizét. Az esztergomi zeneiskola előtti teraszról pedig DJ Dominique szórakoztatja majd a közönséget.
PROGRAM
04.29.
10.00 Akkor és Most Járműkiállítás megnyitója
14.00 Jumping és Kangoo fitness bemutatók
15.30 Yulaysi Miranda fellépése
16.00 Crazy Dance – táncbemutató
17.00 FATE-ROCK klasszikus rock slágerek
20.00 Hauber Zsolt X Bonanza Banzai koncert
21.30 DJ Peter Newman
04.30.
12.00 Sportbemutató
14.00 Carmen TSE – táncbemutató
15.00 Matolcsi akusztik
17.00 Ciklon – táncbemutató
18.00 Új-Hullám Táncstúdió – táncbemutató
20.30 DJ Dominique (Kis-Duna sétány)
20.45 Hajós-Lampionos felvonulás a Kis-Dunán
22: 00 Peter Srámek (Rugby Club)
22.45 PASO koncert (Rugby Club)
23.30 DJ Atesz
Legutóbbi hozzászólások